Hogyan vigyáznak a közönségre a szórakozóhelyek? Kitől kérhetünk segítséget, ha nem érezzük magunkat biztonságban egy fesztiválon? Milyen nehézségekkel jár a biztonságfókuszú működés infrastruktúrájának kialakítása? Ilyen kérdésekre kereste a választ a Music Hungary panelbeszélgetésén Rimóczi Imre (Budapest Park), Vass Nikolett (Sziget fesztivál) és Árvai Csenge (Közbelépő).
A biztonság egy összetett rendszer
A beszélgetés egyik legfontosabb témája és tanulsága, hogy nem elég csupán fizikai biztonságra gondolni, ha a közönség jólétéről van szó. „A biztonság egy összetett rendszer” – foglalta össze Rimóczi Imre. A Vibe Team (Budapest Park), a Szitizen Care (Sziget) és a Közbelépő is egy olyan kezdeményezés, amely összekötő kapocs, egyfajta átmenet lehet a vendég és a biztonsági őr között.
Rimóczi Imre a Vibe Teammel kapcsolatban kiemelte, hogy fontos, hogy egy adott problémát megfelelő érzékenységgel és empátiával közelítsünk meg. Állítását egy anekdotával is alátámasztotta: „Régen egy helyszínen bejött egy balhés focicsapat. Ahelyett, hogy verekedésig fajult volna a dolog, feltartottunk egy piros lapot és a csapat leghangosabb tagját már a saját társasága zavarta ki a helyről. Fontos, hogy tudjuk profilozni, felmérni, milyen emberrel próbálunk kommunikálni.”
Vass Nikolett hozzátette, hogy a Szitizen Care alapelve is az, hogy együttérzéssel tudják megközelíteni az adott problémát. Önkénteseik több helyszínen is állomásoznak a fesztiválon belül, hogy az egész területet lefedjék egyfajta biztonsági hálóként.
Belső edukáció
Árvai Csenge hívta fel a figyelmet arra, hogy szerinte Magyarországon nem fejlődtek annyit a módszerek a nőket érő attrocitások, zaklatások megelőzésében, mint külföldön. A Közbelépő éppen dolgozik egy olyan eszköztáron, amely segíthet különböző helyszíneknek, szervezőknek felkészülni a hatékony problémamegoldásra. Céljuk, hogy minél több fesztiválra és koncerthelyszínre ejuttassák ezeket és végig tudják kísérni az ottani stábot egy folyamaton.
A belső csapat oktatásával kapcsolatban felmerült egy kérdés: vajon például egy kisebb, akár 300 fős klub megengedheti-e magának anyagilag, hogy kifizesse egy felkészítő képzés díját? Hiszen itt több olyan emberről is szó van a képletben, akiknek az órái nem maradhatnak elszámolatlanul. Rimóczi Imre szerint ez nem erőforrás, hanem szándék függvénye. Ő a saját példáját hozta fel; ha az ember akár csak a saját élményeit, tapasztalatait, elvrendszerét megosztja az alkalmazottakkal, már azzal is nagy változást érhet el.
Biztonság és egészség a háttérben
Ahhoz, hogy az alkalmazottak megfelelően végezzék a munkájukat, rájuk is vigyázni kell. Árvai Csenge úgy fogalmazott, hogy ez egy hosszútávú befektetés, hiszen ha a segítségnyújtók mentális egészsége rendben van, úgy a fesztiválozók, koncertezők is hálásabban tudnak távozni egy adott szituációból.
Rimóczi Imre hozzátette a Budapest Parkkal kapcsolatban, hogy náluk különböző etikai üzenetekkel
találkozhatnak a dolgozók, kedves, színes matricák formájában. Ezek olyan apróságok, amelyek beivódhatnak a hétköznapokba; fontos tudniuk, hogy ha problémájuk van – legyen az bármilyen kicsi – bátran fordulhatnak a körülöttük lévőkhöz.
Mit lehet tenni?
A beszélgetés végén felmerült a kérdés, hogy pontosan mit lehet tenni, ha olyan helyzetet látunk, amely veszélyeztetheti egy vendég biztonságát. „Én mindig azt mondom, hogy ha valami szemet szúr, akkor az már rossz” – válaszolt Árvai Csenge. Úgy gondolja, ha el kell gondolkoznunk azon, hogy vajon itt van-e valami veszély, érdemes utánajárni.
A Közbelépőnél az úgynevezett 5D rendszerre támaszkodnak, ez 5 különböző módszer a segítségnyújtásra. Ezek közül az egyik az elterelés, mely során kizökkenthetjük a problémás helyzet résztvevőit a pillanatból. (Az öt módszerről részletesen lehet olvasni a honlapon.)
Vass Nikolett szerint teljesen egyértelmű, hogy be kell avatkozni, ha látunk egy helyzetet, a Szigeten viszont az is biztonságot ad, hogy megvannak az erre kijelölt állomások – így mindig tudhatják a vendégek, hogy hol találnak segítséget. „Fontos, hogy ne legyünk semlegesek. A kommunikáció gyorsan félre tud csúszni, arra kell a legjobban figyelni.” – tette hozzá végül Rimóczi Imre.
Beszámoló: Tari Petra
Nyitókép: Sziget honlap