Nagyban zajlik a kéthetes Kurtág-fesztivál. A Dalszerző Kurtág100 sorozatában olyan kiváló zenészek válaszoltak már a Miért hallgassunk Kurtágot? kérdésre, mint Rohmann Ditta, Osztrosits Éva, Palojaty János, Krulik Eszter, Karasszon Eszter, Szabó Judit és Holló Aurél. A mai részben egy hosszabb véleményt közlünk Kecskés D. Balázs zeneszerző tollából.
Ha Kurtág György zenéjével foglalkozunk, mély zenei élményben lehet részünk. Ezt élhetjük át a múlt nagy komponistáit – J. S. Bachot, Mozartot, Schubertet, Chopint – hallgatva, és kellő nyitottsággal, kitartással és odafigyeléssel hasonló gazdagságot találhatunk Kurtág műveiben is.
Kurtág zenéje nem azoknak való, akik könnyen megszerezhető zenei tapasztalatokra vágynak, hanem olyanoknak, akik készek erőfeszítéseket tenni valaminek a megértése érdekében. Az Anna Karenina sodrása talán első olvasásra magával visz, az Ulysses megragadásáért biztosan többet kell tennünk. A Trisztán-nyitány zsigerileg hat. Webern vagy Kurtág zenéje is – de lehetséges, hogy ennek megtapasztalásához három-négy-tíz meghallgatás is szükséges.
Kevés olyan szerzőt ismerek, akinek a zenéje ilyen gazdag lenne zenetörténeti utalásokban. Kurtág kivételesen művelt komponista – de az ő műveltsége átélt és személyessé tett műveltség. A darabjaiban megjelenő allúziók, idézetek nem öncélúak, hanem tágassá, gazdaggá, rétegzetté teszik a zenei anyagait. Ha rászánjuk az időt és szemügyre vesszük a zenei építőelemeit, egy olyan lenyűgöző zenei mozaik állhat össze, amelynek irodalmi megfelelője például T. S. Eliot Átokföldje című verse lehet.
Kurtág zenéjét átlengi egyfajta megküzdött, megszenvedett szépség. A Bornemisza Péter mondásait, a Kafka-töredékeket vagy A játszma vége című operáját hallgatva megtapasztalhatjuk, ahogyan – Balázs István szavai szerint – „feltárulkozik előttünk az ember iszonytató magánya és kiszolgáltatottsága”. Ligetihez hasonlóan Kurtág zenéje mindennél hitelesebben szól a 20. századi ember elidegenedéséről, a diktatúra pokláról, a világban található dehumanizáló erők fenyegetéséről.
Művei ugyanakkor vigasztalóak és gyógyító erejűek is. A 12 Mikrolúdium törékeny szépségű 5. tétele, az Hommage á R. Sch. 2. tételének érzékeny akkordjai és lélegzetelállító befejezése, a József Attila-töredékek utolsó tételének szívhez szóló egyszerűsége – csupa olyan zene, amit minden klasszikus zene iránt érdeklődő embernek érdemes megismernie.
Kapcsolódó tartalmak
