»Korszerű« hanglemezgyártás a szocializmusban ‒ 1. rész

1976-ban kezdték el a munkát Dorogon a hanglemezgyárban. Az üzemnek köszönhetően többszörösére nőtt a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat által kiadott lemezek száma. A szocialista hanglemezgyártás történetében a kapitalizmusra jellemző piaci irányelvek vezettek el ahhoz, hogy a kormánytól kapott 1 millió amerikai dolláros támogatás segítségével elinduljon a korszerű lemezgyártás. Négyrészes sorozatunkban arra keressük a választ, hogy miért is volt szükség a kapacitás radikális növelésére, és milyen szerepe volt a hanglemezeknek a szocializmusban. A szerteágazó témát rövid történeti kitekintéssel és a lemezgyártás hátterében álló kultúrpolitikai és gazdasági célok vázolásával készítjük elő.

1908. március 20-án Pete Csongor „hanglemezgyáros, budapesti lakos” alapította meg az Első Magyar Hanglemezgyárat a Nap utcában ‒ később a Práter utcába került ‒, addig itthon csak forgalmazták a lemezeket. A korai hanglemezgyártás történetének különlegessége, hogy odafigyeltek arra, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek nyelvén ‒ így németül, szerbül, románul, szlovénül, törökül, horvátul, örményül ‒ is „megszólaljanak”. Egy másik érdekesség, hogy az igazgatóság tagja volt a kezdetekor Gróf Zichy István is, aki tíz évig a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójaként dolgozott. A 20. századi történelmi mélypontokon keresztül hosszú idő telt el, mire 1951-ben kezdetét vette a hanglemezgyártás új, és korántsem egységes korszaka a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat 1951-es megalakulásával. „Ötéves tervünk, a győztes kultúrforradalom eredménye, hogy múltbeli szervezetlen és alkalmi kísérletek után, sikerült végre megteremtenünk a hanglemezgyártás művészi és technikai előfeltételeit” ‒ írta ekkor a Kis Ujság.

A következő mérföldkő a dorogi gyár 1976-os megnyitása volt, amely egy újabb ötéves terv része volt, melynek, Bors Jenő szavait idézve, „fő célkitűzése a Vállalatnál a saját termelési bázis létrehozása volt.” Az első évben 4,5 millió lemez készült el a gyárban. Nádori Péter elmondása szerint, aki 1972-tól volt az MHV munkatársa, a dorogi gyár már a kezdetekor is modern technológiával működött és „termelése a legjobb években elérte a tízmillió darabot”. A pontos adatok nélkül persze nehéz olyan kiadási és eladási statisztikákat feltárni a Kádár-korszak hanglemezgyártásról, mint manapság.

Az nem eldöntendő kérdés, hogy a hanglemezgyártás már a Kádár-korszakban is meghatározó eleme volt a magyar zenekultúrának. Az viszont már nehezebben megválaszolható, hogy a profitkényszerrel is vezérelt lemezkiadás mennyiben nevezhető szocialistának. A hanglemezgyártásnak is több korszaka volt Magyarországon, amelyeket erősen befolyásolt a kultúrpolitika sokszor váratlan változása. Ezért nem meglepő, hogy megannyi ambivalencia övezi azt, hogy a hanglemezek sikerének ‒ és sikertelenségének ‒ titka miben is rejlett a szocialista korszakban.

Kettős játék

A hanglemezgyártásnak egyszerre kellett megfelelnie az ideológiának és kellett profitot termelnie. Csakhogy a nyereség lehetősége ‒ vagyis az eladhatóság ‒ és az ideológiai érdek közös metszete korántsem volt adott. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igyekezett egymáshoz igazítani a keresletet és az ideológia által vezérelt kínálatot, és próbált kialakítani egy játékteret, ahol a szabályok bármikor megváltozhattak, ha arra volt szükség.

A kínálat kulcsfontosságú pontja volt a komolyzene, a forgalmazásnak meg kellett felelnie a „nemzeti érdekeknek” és a hidegháborús játszmának is. A komolyzene nem csak a közművelődési irányelvek miatt volt fontos, hanem azért is, hogy Magyarország külföldön, így Nyugaton is versenyképes legyen. Ezt a célt szolgálta például az, hogy a nyugati országokban jól ismert zeneszerzők ‒ így Bartók, Liszt és Kodály ‒ lemezeit adták ki vagy az, hogy olyan, kevésbé népszerű klasszikus zenei műveket rögzítettek lemezre itthon, amelyeket nyugaton a piaci kereslet hiánya miatt nem ‒ sok nemzetközi díjat nyertek a piaci rés felismerésével.

A keresletet erősen meghatározta a populáris zene (a korszak fogalmával élve „szórakoztató zene”), ami persze nem csak a „beatzenét”, hanem éppúgy a táncdalokat és az operettet, később pedig a punkot is magába foglalta. Igen, a punkot is, mindig voltak kivételek a tiltottak listáján is. A kiadásban szempontként a korosztályok közti ellentétek is megjelenhettek, nem beszélve arról, hogy a közműveléssel és az ifjúság terelgetésével is foglalkozni kellett.

A hatvanas évek végén még sokkal inkább a komolyzene irányította a kiadáspolitikát, de a hetvenes évek elején egyre inkább teret nyertek a populáris zenei albumok is. A dorogi hanglemezgyár beüzemelését követően, a hetvenes évek végére már csökkent az az összeg, amit a komolyzenei kiadványokra szántak, és egyre többet költöttek a „könnyűzene” reklámozására. Többek között ezeket a részleteket fejtette ki Csatári Bence doktori értekezésében, amelyben külön fejezet szól a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat működéséről.

Válságtól a profitig ‒ a „könnyű” megoldás

A hetvenes évek elején a sajtóban is nyilvánossá vált, hogy problémák vannak a hanglemezgyártással. A gyártástechnológia elmaradott volt, ami a korlátozott kapacitás mellett ‒ ahogy Petrovics Emil fogalmazott ‒ „válságba sodorta a magyar hanglemezkiadást”. Az MHV munkatársai felismerték és megfogalmazták azt az „ellentmondást, ami a magyar hanglemezgyártás kapacitása és az egyre sokasodó tehetségek; a magyar zeneművészet tartalékainak, lehetőségeinek mérete közt fennáll[t]” ‒ derül ki az Élet és Irodalom egyik 1970-es számából. Mindez azt jelentette, hogy a vállalat nem tudta kiadni, amit ki kellett volna, ami miatt megcsúsztak a külföldi megrendelésekkel is.

A korabeli sajtóból kiderül, hogy gondot okozott, hogy „a felvétel, a gyártás és az értékesítés több minisztériumi tárcához” tartozott, ahogy az is, hogy kevesen vásároltak klasszikus zenei lemezeket. Kiváltképp a kortárs zenét adták el nehezen, 1968-ban Bors Jenő egy interjúban elmondta, hogy „új zenei felvételeket” ‒ tehát a kortárs komolyzenét ‒ párszáz példányban vásárolták meg a magyarok. „Nincs nyereséges komolyzenei lemezünk”. Lassan el kellett fogadni, hogy a „könnyűzene” lesz az, amely képes eltartani a komolyzenét. A profit lehetősége fontos érv lehetett a lemezgyár kezében, hogy meggyőzze a kultúrpolitika vezetőit, hogy a populáris zene terjesztése fontos, hiszen több profitot termel, mint a klasszikus zene, így fedezheti utóbbi kiadását is. „[A]zt a dorogi gyárat éppen Bródyék és Szörényiék pengették össze milliós példányszámú lemezeik sikerével” ‒ utalt erre a helyzetre a Pest Megyei Hírlap már a rendszerváltás szelében, 1987-ben.

Profit és nyugati terjesztés

A hetvenes-nyolcvanas években a profitszerzés rendíthetetlen céllá forrta ki magát ‒ a hazai hanglemezgyártás egyre több kapitalista eszközzel élt. A lemezkiadást nem csak az ideológia és a hazai profit, de az exportigények is befolyásolták, amelyek egyúttal a kapacitás növelését is szükségessé tették. Már nem csak a komolyzene nyugati eladása volt fontos, de figyelmet szenteltek a rock és a popzene exportértékének és az együttesek külföldi szerepeltetésének is. Nem csak a klasszikus zene korabeli sztárjai, Kocsis Zoltán, Ránki Dezső vagy Schiff András, de a támogatást élvező rockzenekarok is eljutottak nyugatra, és volt, amelyik együttes kint még lemezt is kiadott.

Kialakult az üzleti stratégia, marketinges szakszavak ‒ így a menedzser ‒ „kerültek forgalomba”, és a nyilvánosság beleláthatott az eladási statisztikákba. (Az már más kérdés, hogy ezek az adatok hitelesek voltak-e, és ezt elég nehéz is visszamenőleg ellenőrizni.) A változáshoz tartozik a vizuális megjelenés fejlesztése is. 1972-ben alakult meg a Kiadói Osztály, amely a lemezborítókért felelt, és ekkor került a hanglemezgyárhoz Nádori Péter is. Ez az év is mérföldkőnek számít a hanglemezek történetében, ekkor váltak látványossá a fejlesztési szándékok, és a populáris zenén belül megannyi új stílus született meg. Egyenes út vezetett a dorogi gyár beüzemeléséhez. Azonban 1973-ban a rövid ideig meglepően nyitott kulturális életben nagy törés következett be az új gazdasági mechanizmus lendületének visszaesésével.

Folytatjuk…

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy a dalszerző.hu legújabb tartalmai és a Dorog50-sorozat legfrissebb része is eljussanak hozzád.