A CD reneszánszával a CD-lejátszók vásárlása is megugrott; ezekkel és a vezetékes fejhallgatóval az ember megmutathatja, hogy neki tényleg fontos a zene. Az elektronikus zenével foglalkozó Beatport áruház letiltotta az AI-zenéket, a DJ-k többségének egyetértésével. A Spotify szerkesztői arcot kapnak és elmondják, melyik számot miért választották. A Suno vízjelezi a platformon generált zenéket. A BTS tiltakozása a Grammy „ázsiai pop” kategóriája ellen azt mutatja, hogy a díjaknak már nagyobb szükségük van a sztárokra, mint fordítva. Komoly kereslet van a zenei podcastokra, nagyobb, mint a kínálat.
CD-lejátszóval, vezetékes fülhallgatóval mutathatod, hogy van ízlésed
Mint arról már írtunk, 2026 első felében eljött a CD reneszánsza. A jelenségről most a Guardian is közölt egy nagyobb cikket. Korábban idéztük a Luminate piackutató adatát arról, hogy a Z generációs CD-vásárlók felének nincs is CD-lejátszója – a Guardian azonban azt írja, hogy már ezeket is egyre többen vásárolják. Népszerűek például a hordozható lejátszók, ami nem (feltétlenül) a discmant jelenti, hanem a sztereó hangszóróval egybeépített lejátszókat (mint amilyen a nyitóképen látható, népszerű modell). A John Lewis webáruházban például júliusról augusztusra megduplázódtak a keresések a CD-lejátszókra, feltehetően részben azoknak köszönhetően, akik ősztől egyetemisták lesznek és a kollégiumi szobájukba keresnek zenehallgatásra alkalmas eszközt, ami jóval olcsóbb, mint egy minőségi (vinyl-)lemezjátszó.
A cikk szerint bizonyosan az ár az egyik fő szempont, ami miatt a CD-k is újra népszerűek lettek. Ahogy egy lemezboltos mondja, az utóbbi években úgy elszálltak a vinylárak, hogy a fiatalok már egyszerűen nem engedhetik meg maguknak ezeket. Ugyanakkor a CD mégiscsak egy fizikai, kézzel fogható dolog, ami szemben áll a háttérhallgatásra optimalizált, arctalan streammel, amitől egyre több fiatal próbál szabadulni, legalábbis amíg figyelmesen meghallgatja egy kedvence lemezét. Persze ezt az érvet számtalanszor meghallgattuk már a vinyllel kapcsolatban – mondhatni az hozta vissza a vágyat a fizikai formátum után, és ez terjedt most ki a CD-re.
Fontos tényező a hangminőség is. A Guardian által idézett egyik elemző „performatív audiofíliának” nevezi azt, hogy társadalmi tőkét kölcsönöz az embernek, ha megmutatja, hogy neki fontos a zenehallgatás minősége. „Aki egy hordozható CD-lejátszóval és egy vezetékes fejhallgatóval jár a világban, az azt jelzi, hogy van ízlése.” Egy másik megszólaló egyetért ezzel: „amolyan kulturális tekintélyt kölcsönöz neked, ha megmutatod, hogy téged érdekel a zene mint tárgy és mint kulturális élmény, nem pusztán azt fogyasztod, amit éppen az algoritmus kidobott neked”. Összefügg ez azzal, hogy a fizikai formátum egyfajta lázadásnak is tekinthető: a fiatalok számára már a stream és a vezeték nélküli egyenfülhallgató a status quo, amivel szembeállítható a fizikai formátumok „érzéki minősége”.
A cikk érdekes felvetése, hogy a CD és a stream közötti utolsó – bár igazán nagy vásárlóközönséget soha el nem érő – fizikai formátum, az USB stick reneszánsza is eljöhet. Emellett szól, hogy ezt leginkább a DJ-khez kötik, vagyis ha USB-n hordozod a zenét, akkor „nemcsak zenehallgató, hanem talán egyenesen egy DJ vagy…”
A Beatport kitiltja az AI-zenéket
A legismertebb elektronikus zenei online áruház, a Beatport bejelentette, hogy a „teljes egészében vagy nagyrészt AI-jal készült zenéket” kitiltja a platformról. Az AI-jal segített zenékre ez nem vonatkozik, amennyiben „nagyrészt emberi alkotások”. (Itt részletezik, hogy például a keveréshez, masztereléshez, stemek szétválasztásához használt AI beleférhet ebbe.)
„Az új technológiák a kezdetektől fogva fontos szerepet játszottak az elektronikus zene fejlődésében, de különbség van az emberi alkotást segítő eszközök és az azt teljes mértékben leváltó rendszerek között” – olvasható a döntés indoklásában. A közlemény szerint a Beatport elsődleges közönségét jelentő DJ-k is egyetértenek ezzel. Egy friss felmérés szerint 60%-uk semmiképpen nem játszana le AI-zenét a szettjeiben. Mindössze 8% mondta, hogy nyitott erre; további 13% mondta, hogy akkor esetleg megfontolná ezt, ha tudná, hogy az AI-cégek méltányosan megfizetik az alkotókat és kiadókat.
A Beatport nem a feltöltők bevallására hagyatkozik az AI-zenék szűrésénél, hanem a zenei csalások ellen küzdő legismertebb cég, a Beatdapp technológiáját használja. (A nagy stream szolgáltatók közül a Deezer az, ami erre a célra saját technológiát fejlesztett.)
Arcot kapnak a Spotify playlistjeinek szerkesztői
A stream feljebb már említett „arctalansága” ellen a Spotify maga is próbál tenni. „Egy jó playlist nem csupán dalok egymásutánja: megidéz egy hangulatot, bemutat egy nézőpontot, elmond egy történetet” – írják közleményükben. Ennek jegyében mostantól a hivatalos Spotify-playlistek szerkesztői jegyzetekkel láthatják el a kiválasztott dalokat, elmagyarázva, hogy „miért fontos ez a dal, mi a kulturális jelentősége, miért van helye pont ezen a playlisten”. A szerkesztők egyéni profilokat is kapnak, ahol meg lehet nézni a kedvenc dalaikat és lemezeiket, valamint azt, hogy melyik playlisthez adnak hozzá dalokat.
Ez a fejlesztés nálunk még nem elérhető, július vége óta viszont a magyar felhasználók maguk írhatnak ilyen jegyzeteket a saját playlistjeikhez – a dal melletti három ponttal előhívható menüben található meg a funkció. Ezek a jegyzetek mindenki számára láthatók lesznek, aki a playlistet megnyitja.
A Suno vízjellel látja el a platformon generált zenét
Augusztus 2-án életbe lépett az európai AI Act több rendelkezése, többek között az, ami kötelezi az fejlesztőket a mesterséges intelligenciával ellátott vagy manipulált tartalmak vízjelezésére. Ez az újonnan a piacra lépő alkalmazásokra már érvényes, a már korábban elérhető alkalmazások azonban decemberig kaptak haladékot a bevezetésére.
A Suno nem sokkal azután, hogy bejelentette a letöltések jelentős korlátozását – és a BMG-vel kötött megállapodást -, nyilvánosságra hozta azt, hogy a következő hetekben bevezetik „a manipulálásnak ellenálló, a hallgatói élményt nem befolyásoló” vízjeleket. Az AI Actet nem említik, ehelyett a „csalás és a helytelen használat elleni küzdelemről” írnak a közleményben, amit a terjesztőkkel szoros együttműködésben folytatnak.
Szintén az átláthatóságot erősíti, hogy az Apple Music bejelentette, hogy az iparági partnereitől – kiadóktól és terjesztőktől – elvárja, hogy feltüntessék, ha egy dal „jelentős részben” mesterséges intelligenciával készült. Még idén a felhasználók számára is jelezni fogják ezt egy címkével. (Mint arról itt írtunk, egy széles iparági összefogás kétféle címkére tett javaslatot: az AI-jal készült és azzal segített dalok más jelzést kapnának.)
A Sunót és az Anthropicot egyébként beperelte a Round Hill zeneműkiadó, többek között James Brown, Aretha Franklin és Elvis Presley által előadott szerzemények jogainak tulajdonosa.
A BTS és a Grammy: megváltoztak az erőviszonyok a díjak és a zenészek között
A BTS július végén jelentette be, hogy idén nem kívánnak nevezni Grammy-díjra, ugyanis problémás számukra a frissen bevezetett „legjobb ázsiai popzenei előadás” kategória , amit elsősorban a dalok nyelve alapján definiálnak. Mint írták: „reméljük, hogy a zenét azért hallgatják és szeretik, ami – és nem földrajzi vagy nyelvi szempontok alapján felosztva”. (Kiadójuk, a HYBE közölte, hogy ez a BTS és nem a cég döntése volt.) Nem sokkal ezután a Billboard hosszú cikket közölt arról, hogy a díjakat osztó Recording Academy „újragondolja” az új kategória jövőjét.
A szervezet képviselői hangsúlyozzák, hogy attól még, hogy valaki nevez az ázsiai pop kategóriában, nyugodtan nevezhet és nyerhet is bármelyik általános kategóriában is – mint ahogy az igaz pl. a rockra, rapre stb. Ettől még sokan úgy gondolják, hogy a különböző regionális, illetve lokális műfajokhoz kapcsolódó kategóriák nem (vagy nem csak) a sokszínűséget ünneplik (ahogy a hivatalos indoklás szól), hanem valamilyen mértékben „gettóba is zárják” a standard nyugati stílusoktól különböző zenéket. Ráadásul az „ázsiai pop” nem is egy létező műfaj, hiszen K-pop, J-pop, C-pop stb. van csak. (További kritika egyébként a kategóriákkal kapcsolatban, hogy a bevezetésükről teljesen átláthatatlanul döntenek.)
Érdekes cikket közölt ezzel kapcsolatban a The Korea Times: több megszólaló szakértő szerint a BTS „bojkottja”, pontosabban az arra adott gyors válasz az Akadémia részéről azt mutatja, hogy megváltoztak az erőviszonyok a díjak és a zenészek között. „A díjkiosztó gáláknak sokkal nagyobb szükségük van a nagy rajongótáborral bíró előadókra, mint amennyire a zenészeknek szükségük van a díjakra” – írja a cikk. A díj relevanciáját, illetve a díjkiosztó gála nézettségét is nagyban befolyásolhatja egy BTS kaliberű zenekar bojkottja.
Ugyanakkor az is igaz, hogy csak a BTS van ilyen helyzetben, hogy legalábbis az álláspontjának újragondolására kényszerítse az Akadémiát. „Ők nem sokat vesztettek a bojkottal, de minden más K-pop előadónak komoly lehetőséget jelentene egy Grammy-díj, vagy akár csak az, hogy jelöltek közé bekerülnek” – mondta a Korea Timesnak egy kiadó vezetője. Ironikus módon a BTS távolmaradása végül le fogja értékelni az ázsiai pop kategóriát: akárki nyer, úgyis mindenkinek az fog eszébe jutni a díjról, hogy ez az, amit a BTS bojkottált.
Komoly kereslet van a zenei podcastokra
A WhichPodcast felmérte a különböző kategóriába sorolt podcastok iránti keresletet és a kínálatot. A zene az egyik kiemelkedő terület, ahol a kereslet jelentősen meghaladja a kínálatot, vagyis bőven lenne még helye a piacon a témával foglalkozó podcastoknak. Persze ez nem jelenti az, hogy bármilyen zenei podcast sikerre van ítélve – figyelmeztet a szolgáltatás. A WhichPodcast szerint még a következő kategóriákban van nagy eltérés a kínálat és kereslet között: gyereknevelés és család, filmek és sorozatok, történelem, tudomány.
A keresletet az alapján becsülték, hogy hányan keresnek a témára, hányan kattinanak a platformok megfelelő kategóriájára, illetve a 100 legnépszerűbb podcast közül mennyi sorolható ide. Hozzá kell tenni, hogy a podcastok közé nem számították be a csak videós formában elérhető tartalmakat, és sok zenei csatorna pont ilyen.