Mélyebb, gazdagabb élmény, ha egy ember válogatja a zenét, nem az algoritmus

Budapesten járt a rádiózás egyik legnagyobb legendája, Kevin Cole, a KEXP DJ-je és volt programigazgatója. A zene iránti szenvedély és a hatékony működés összeegyeztetéséről, az emberi kurátorok és az algoritmusok különbségéről és a lemezboltok újbóli felvirágzásáról beszélgettünk vele.

A HOTS exportiroda szeptemberi mesterkurzusán a rádiózás egyik legnagyobb legendája, Kevin Cole volt az egyik vendég. Horváth Renátóval beszélgetve mesélt többek között azokról az időkről, amikor a minneapolisi First Avenue DJ-je volt. Ez volt Prince legfontosabb helyi klubja, de fellépett itt például a karrierje elején járó REM és a U2 is. Mint Cole elmondta, a diszkóláz lecsengése után a tulajdonos úgy érezte, hogy valami új következik, és szabad kezet adott neki. Már akkor is az volt a célja, hogy új zenéket ismertessen meg a közönséggel, és akkor alakította ki azt a módszert, hogy egy friss dalt kontextusba helyezve játszik le, tehát olyan ismertebb zenék között, amik hatottak, hathattak rá.

A rádiózással való meghatározó kapcsolata 1994-ben kezdődött, amikor a REV105 adó alapítói között volt; majd a seattle-i KEXP (korábban KCMU) rádióban töltött be meghatározó szerepet. 2024-ben azt írta a rádió honlapján, hogy 50 éve DJ-zik és dolgozik a zenei életben, ebből 25 évet volt a KEXP-nél, ezen belül 18 évet volt programigazgatói szerepben. Akkor azt írta, hogy ideje „helyet adni más hangoknak és perspektíváknak”, és azóta nem napi, hanem heti rendszerességgel van műsora, de új műsorkoncepciók kidolgozásában is részt vesz.

A HOTS beszélgetésén Kevin Cole úgy fogalmazott, hogy a KEXP „a rádiózás majdnem minden szabályát” áthágta. Nem tartotta magát az amerikai rádiókat meghatározó „formátumokhoz” (vagyis hogy egy-egy adó pl. a klasszikus rockra vagy a top 40-re korlátozza a műsorát). Ezek alternatíváját akkoriban az egyetemi rádiók jelentették, de ezek Cole szerint meglehetősen kiszámíthatatlanok, inkonzisztensek voltak. A cél az volt, hogy az új zenék műfajfüggetlen bemutatását konzisztens szerkesztési alapelvekkel párosítsák (pl. az új dalok kontextusba helyezése), és így a zenerajongók számára megbízható forrásnak számítson a rádió. Ezen alapelveken belül a DJ-k teljes szabadságot élveznek.

A KEXP mindig nyitott volt a technológiai újításokra, sokszor élen járt ezek adaptálásában (online stream, videós formátumok, közösségi média). Cole szerint részben azért, mert számukra a zenei küldetés az első, ezért nem ragaszkodnak bizonyos formátumokhoz, hanem ott keresik a közönséget, ahol az van. Rendkívül fontos számukra a globális, befogadó közösség felépítése. A KEXP-t a közönsége tartja fenn, bevételeik túlnyomó többsége az ő adományaikból származik.

Természetesen Kevin Cole több lemezboltban járt Budapesten is, az Instagramon beszélt élményeiről és a szerzeményeiről, mutogatva az Illés és a Neoton Família lemezeit. Műsorában játszott dalokat tőlük, valamint a Qualitonstól, a Makrohangtól, iamyanktől, Fllozztól, a Palo Cantótól és a Hakumbától. A műsor a KEXP archívumán hallgatható vissza (szeptember 22-re kattintva).

Kevin Cole-lal a HOTS mesterkurzus után beszélgettünk.

Kifejezetten inspiráló volt a beszélgetésben, hogy egyrészt megőrizte a szenvedélyét az új zenék iránt, másrészt az is látszik, hogy sokat dolgozott azon, hogy megtalálja, ezt milyen formákban lehet hatékonyan, fenntartható módon működtetni. Azt hiszem, sokszor sokan érzik azt, hogy ez a két dolog – a szenvedély és a pénzügyi hatékonyság – szemben áll egymással. Hogyan tudta az egyensúlyt ennyi időn át fenntartani?

Több szempontból nagyon szerencsésnek érzem magam. Egyrészt azért, mert meg tudtam őrizni a zene iránti szenvedélyt. Ismerek embereket, akik egy ponton elvesztették az érdeklődésüket az új zenék iránt, de én most is ugyanúgy tudok lelkesedni egy új előadóért, és ugyanúgy szeretném megosztani a lelkesedésemet. Másfelől soha nem az volt a kifejezett célom, hogy tudatosan „karriert építsek”, ez egyszerűen csak kialakult, miközben olyan dolgokat csináltam, amiket szeretek. Az új zenék népszerűsítése vitt el olyan helyekre, mint a First Avenue, a REV105 rádió, aztán a KEXP. Tudom, hogy ritka, hogy az ember ennyire jól össze tudja egyeztetni a szenvedélyét a munkájával, és ezért nagyon hálás vagyok. Ennek a másik oldala, hogy elkötelezetten dolgoztam: hajtott előre a zene szeretete, az, hogy szükségem van a zenére, és tudom, hogy a világnak is – talán most minden korábbinál jobban. Ezért nagyon fontos megerősítés számomra minden nap bemenni dolgozni, és a nehézségek csak növelik az elkötelezettségemet. Hiszem, hogy a zene fog megmenteni minket, és ez hajt engem, és mindenki mást is a KEXP-nél. Látjuk, érezzük minden egyes nap, hogy egy globális közösséget építünk, ami közben nagyon is kézzel fogható, nagyon is valós kapcsolatunk van a hallgatókkal, amit a különböző platformokon érkező visszajelzések mutatnak – legyen szó betelefonálásról vagy kommentekről. Folyamatosan megerősítenek minket abban, hogy igenis létezik a zeneszeretők közössége, akiknek fontos az, hogy kurátorok – valódi emberek – állítsák össze zenéket, mondjanak el történeteket dalokon keresztül.

A már jó pár éve tartó időszakban a zene meghatározó platformjait nem a zene, hanem a tech világból érkező emberek irányítják. Sokat változott ezáltal a zenei élet működése?

Nem hiszem, szerintem a zene mint üzlet mindig ugyanolyan volt. Nem akarok túl cinikus lenni, de a zenebiznisz, az biznisz, amit üzletemberek irányítanak, akiket nem hajt ilyen mértékben a zene iránti szenvedély.

Akkor szkeptikus mondjuk Ahmet Ertegun legendájával?

Persze, voltak kivételek, kiemelkedő személyiségek, producerek és kiadóvezetők, akik szenvedélyesen hittek abban, amit csináltak, és hatással voltak nemcsak a zenei, hanem a tágabb világra is, és ő közéjük tartozott. Egyébként Ertegun zenész is volt, saját maga is részt vett a lemezkészítésben. De mondhatnám Quincy Jonest is, aki részben hasonló szerepet töltött be. Tehát igen, mindig voltak zenerajongók ebben az iparágban, de ettől még ez egy biznisz. Visszatérve a tech cégekre: szerintem a KEXP sikeréhez részben ez is hozzájárult. Ezek a cégek nemcsak azt dominálják, hogy hogyan jut el az emberekhez a zene, hanem hatással vannak arra is, hogy milyen zenék készülnek – legyen szó az MI-vel készült pszeudozenékről, vagy arról, hogy 2 perc 20 másodpercig tartanak a dalok. Mi pedig pont ez ellen küzdünk, és hiszek abban, hogy erre van fogékonyság. Mert lehet, hogy egy fiatal először azt hallgatja, amit a rádió vagy egy népszerű playlist feldob neki, de aztán a zenerajongók fejlődésében eljön egy pont (jellemzően talán 14-16 éves koruk körül), amikor rájönnek, hogy „kell, hogy legyen ezen kívül valami más is”. Én optimista vagyok, szerintem mindig lesz jó, autentikus zene, és az emberek rá fognak találni. Ezt érezzük a KEXP-nél, hogy van közönség, ami keresi a jó zenét, és a mainstream médiától nem kapja meg. Lehet, hogy a Spotify-t, vagy más stream szolgáltatót használják arra, hogy amikor felfedeznek egy új zenekart, akkor utánanézzenek, meghallgassák a régebbi lemezeiket, de szerintem az új zenék felfedezésére nem ez a fő forrásuk: nagyon fontos számukra, hogy valódi emberek legyenek a kurátorok.

Az emberi kurátorok fontosságát egy időben a stream oldalak is sokat hangsúlyozták; az Apple Music elindulásánál például ez volt az egyik fő üzenetük, de a Spotify is ismert online zenei magazinoktól szerződtetett playlist kurátorokat. De aztán ez a korszak lecsengett, és mostanában az algoritmusok állnak a középpontban. Mi lehet ennek az oka?

Abban biztos vagyok, hogy az egyik fő szempont a költséghatékonyság. Az algoritmusokat, adatbányászatot arra használják, hogy a lehető legnagyobb bizonyossággal elérjék a lehető legnagyobb közönséget. Erről nincsenek adataim, de talán az emberi kurátorok által összerakott playlistek nem voltak ennyire népszerűek. De ettől még tény marad, mélyebb, gazdagabb élmény egy ember által összeállított mix. Kontextust kapsz, társaságot – és még az is mellette szól, hogy nem tökéletes, de ez pont, hogy emberibbé teszi, lehet hozzá kapcsolódni. És lehet akármennyit állítgatni az algoritmust, egyszerűen a hajtóerő más: a profitmaximalizálás. De túl sokat jelent a művészet az embereknek ahhoz, hogy kihaljon, vagy hogy teljesen átengedjük a mesterséges intelligenciának.

A REV105 alapításáról mondtad nemrég, hogy „forradalmi” volt, hogy a rádió nem korlátozta magát egyetlen stílusra – miközben azt is mondtad, hogy az emberek többsége pont így működik, nem kizárólag egyetlen műfajt hallgat. Hogy lehet valami forradalmi, ha az emberek többségére jellemző?

Nos, Revolution Radiónak neveztük az adót, és tényleg forradalmi volt, amit csináltunk, ugyanakkor nagyon egyszerű is: csak jó zenét játszottunk. Ebben volt azért szurkálódás, gúnyolódás a kereskedelmi rádiók irányába: forradalmi dolog, hogy mi csak jó zenét játszunk – ami nyilván azt sugallja, hogy ők nem… Abban az időben az amerikai kereskedelmi rádiók néhány „formátum” keretei közé voltak szorítva. Volt pop, hard rock adó, klasszikus rock adó, esetleg alternatív rock, és mindegyik száz-száz számot játszott újra meg újra meg újra. Ugyanakkor ha elmész valakinek a lakására, akár egy teljesen mainstream ízlésű emberhez, és megnézed a lemezgyűjteményét, egyikben sem fogsz csak egy stílust találni. Szóval akkoriban az volt a célunk, hogy létrehozzunk, ami – ez persze nagyon szubjektív – jó, eklektikus zenéket játszott, és nem kategorizálta be a közönségét úgy, hogy pl. „ez egy alternatív adó”. Minden műfajban van rengeteg jó zene, és ezeket mind összekevertük. Csak éppen kereskedelmi rádióként (és a REV105 az volt) ezt nehezebb eladni, mert ezek az adók egy-egy demográfiai csoportot céloznak meg, és ha szélesebb, befogadóbb vagy, akkor az a hirdetők számára nem feltétlenül vonzó. De ez nem jelenti azt, hogy nem lehet a rádió fenntartható, és nem jelenthet többet azoknak, akikhez eljut. Most a KEXP egy közösségi adó, ami tökéletes egy eklektikusabb, kalandvágyóbb zenei programhoz, mert a hallgatóknak felelünk, nem egy cégvezetésnek. Senki nem mondja, hogy ilyen és ilyen eredményeket kell elérni. Ha fel tudunk építeni egy közönséget – amit megtettünk –, akkor ez működőképes lesz.

Azt mondta, hogy a legjobb módja egy új város megismerésének, ha a lemezboltokat és a vegán éttermeket járja körül. Látja azt, hogy most jobb idők járnak a lemezboltokra?

Igen, sőt, én azt mondom, hogy általában a zenére most nagyon jó idők járnak: több nagyon jó zene jelenik meg bármilyen műfajban, mint bármikor korábban. A vinyl reneszánsza pedig új életet, új pezsgést hozott a lemezboltokba. Hosszú időn át hozzám hasonló őszülő fickókkal találkoztam a boltokban, aztán egyszer csak észrevetten, hogy újra megjelentek a fiatalok, aztán egyre többen és többen lettek… A fiatal generációba tartozó zenerajongók, akik a streammel nőttek fel, ráéreztek arra, mennyire más, amikor valamit a kezedben tartasz. Streamelnek ők is, hiszen az nagyon kényelmes módja a zenehallgatásnak, de mellette ott van a vinylvásárlás és -hallgatás egész rituáléja. Azok a lemezboltok tudták nagy nehezen túlélni a korábbi korszakot, amik megtalálták a módját, hogy kapcsolatban legyenek a közösséggel, és most ezeknek sokkal jobb, virágoznak, fejlődnek. Ami még számomra érdekes, hogy a kiadók kialakítottak egy jól működő üzleti modellt az újrakiadásokra. Lehet, hogy csak párszáz példányban, de lenyűgöző zenéket jelentetnek meg újra mindenféle műfajokban. Amikor utazom, ilyesmiket keresek: zenéket, amiket soha korábban nem ismertem, akár eredeti nyomásban, akár újrakiadásban. Meg persze új megjelenéseket, helyi előadóktól, akár olyan vinylen, amiből mondjuk csak kétszázat nyomtak. Például tegnap vettem egy Hakumba– és egy New Fossils-lemezt, mindkettő nagyszerű, és aligha futottam volna beléjük egy seattle-i boltban. Csodás időszak most ez a zenerajongóknak.

A HOTS mesterkurzusán Hegyi Júlia Lili készített fotókat.