AI korszak: „Közhelyek helyett jó kérdésekre van szükség”

Közhelyek helyett jó kérdésekre van szükség – vallja Rab Árpád jövőkutató, aki szerint a mesterséges intelligencia nem ellenség, hanem tükör: azt mutatja meg, mit gondolunk magunkról és a munkánkról. A jövőkutató Dalszerző Bookazinban olvasható gondolatai arra hívnak, hogy az AI-tól való félelem helyett tegyük fel végre a valóban lényeges kérdéseket: mit adunk át neki, mit tartunk meg, és mit jelent embernek lenni a technológia korában?

„Az az igazság, hogy a legtöbben rossz kérdéseket tesznek föl, ami azért baj, mert rossz kérdésekre csak rossz válaszok adhatók, így nem arról beszélünk, ami igazán lényeges. Rossz kérdés az, hogy elveszi-e a munkát a mesterséges intelligencia? Mindannyian érezzük, hogy beleszól ezekbe a folyamatokba, de a célravezetőbb az a megközelítés, hogy baj-e, ha elveszi a munkánk egy részét? Hiszen túl sokat dolgozunk. És ha már így van, akkor a munkánk melyik részét vegye el? Ezek már izgalmasabb kérdések, amikre lehet jó választ adni. Van olyan feladat, amit szeretek csinálni, van olyan, amit nem. Van, amit eddig nem tudtam, mondjuk írni egy idegen nyelven, de most már tudok, mert van automata fordítás. Általában a rossz kérdések merülnek fel előbb, hogy az AI jó vagy nem jó, vagy hogy öntudatra ébred-e? De ezek csak parttalan vitákat meg morális pánikot generálnak, és leginkább hitvallás jellegű válaszok adhatók rájuk.”

A mesterséges intelligencia nem mindenható

„Az AI technológia, ami nagyon-nagyon összetett, rengeteg szuper dologra képes, viszont a legtöbb gondot nem a mesterséges intelligencia okozza, hanem mi magunk, akik belelátunk olyan dolgokat, amikre nem is képes. Pedig nem olyan mindenható, ahogy sokan hiszik. Nem ír, gondolkodik, rajzol, fest, nem szeret, nem figyel ránk. Ezek közül egyiket sem csinálja, mert egy statisztikai szoftver. Nem a mesterséges intelligencia veszi el a munkát, hanem mi vesszük el magunktól és másoktól. Akár úgy, hogy a fordítónak már nem adunk munkát, mert gépi fordítást használunk. De ugyanez történik akkor is, amikor az önkiszolgáló kasszához megyünk az áruházakban, amivel elvesszük a munkát a pénztárostól, hiszen ezt feladatot eddig egy ember csinálta napi 8-10 órában.” 

Mitől zenész a zenész? 

„Az oktatás az ipari társadalom logikája szerint épül föl. Írassunk az egyetemi képzés végén szakdolgozatot, mert azzal bizonyítjuk, hogy a hallgató meg tud írni egy hosszabb szöveget tud írni, el tud olvasni, fel tud használni különböző forrásokat. De közben a világ megváltozott. Egyre inkább a megoldásorientált gondolkodást, a készségfejlesztést, az adaptációt tiszteljük a monotóniatűrés képessége helyett. A korábbi elvárások még itt vannak velünk, de a technológiai fejlődés következtében ezek előbb-utóbb elavulnak. Ha egy tudósnak az ipari társadalomban nem feltétlenül az a fő fokmérője, hogy milyen új gondolatai vannak, vagy hogy hány ember életét tette jobbá a munkájával, most itt a megoldás arra, hogy havonta írjunk tíz új publikációt. Ugyanígy felmerül a kérdés, hogy attól zenész-e egy zenész, mert mondjuk minden évben megjelenik egy albuma? A mesterséges intelligencia segítségével most már évente akár több tucat is megjelenhet. De csak és kizárólag ettől zenész a zenész? Vagy attól, hogy a fejében, a szívében mindig hall egy dalt? Attól, hogy kiáll a színpadra? Mert ha ettől zenész, akkor miért nem ezt mondtuk eddig? A fejlődés, azon belül az AI térhódítása új kérdéseket hoz felszínre. Nem az a baj, ha valaki korszerű technológiát használ egy dalszerzéshez, eddig is voltak technológiai különbségek, gondoljunk csak arra, hogy ez vagy az a gitár mennyire máshogy szólt. A gond azokkal a generált zenékkel van, melyeket csak azért generálnak, hogy a streaming platformokon pénzt generáljanak, mert ezzel csökkentik a valódi zenészek bevételét, és növelik a zajt. De ez szabályozási, üzleti probléma, és nem a zene, vagy a zenészi identitás kihívása.”