Hétfőnként jelentkező sorozatunkban zeneszerzőkről, zenészekről szóló írásokból, alkotók szavaiból idézünk. Olyan életrajzokat, monográfiákat, tudományos írásműveket, tanulmányköteteket, történeti és ismeretterjesztő műveket, újságcikkeket ajánlunk, amelyeket érdemes elolvasni. Ezeknek az idézeteknek középpontjában a dalszerzők, a zeneszerzés és a zenetörténet áll.

Pár héttel ezelőtt közöltük az Itt a második magyar beatkorszak! című playlistet, amely felvetette a kérdést: van-e egyáltalán második magyar beatkorszak? Júliusban tematikus sorozattal jelentkezünk a témában, amelyben a kulturális és tudományos élet meghatározó személyei válaszolnak majd a kérdésre. Előkészítésként közöljük azt az írást, amely 1968-ban jelent meg Szörényi Levente és Bródy János tollából, saját zenéjük és a beatzene jelentése nyomán, az első beatkorszak aranykorában.

Szörényi Levente—Bródy János: Érdekel, amit mondsz

[•••]

Az Egyetemi Színpadon megtartott koncertsorozatunk hirdetéseim mindenkinek feltűnt ez a meghatározás: exmusic. Sokan kérdezték tőlünk, mit jelent. A legtöbbször nevetve válaszoltunk, fogalmunk sincs róla. Ez persze nem igaz, hiszen az ex music a mi találmányunk. Mégsem tudjuk egy-két szóval elintézni a választ. „A kérdés komoly problémákat vet fel”. Vizsgáljuk meg, miből lett a cserebogár, vagyis az ex music.

Kezdetben volt a tánczene. Ez egy nagyon komoly iparág volt, olyan zenét termelt, amelyre a fiatalság széles jókedvében táncolt. Igen ám, de rájöttek arra, hogy csak azok a rendezvények, bálok tarthatnak számot a közönségsikerre, ahol egy úgynevezett amatőr tánczenekar ad elő. A mai együttesek elődei ezek a zenekarok voltak, amelyek az amatőr jelzőt mint megkülönböztető elnevezést viselték és hirdették. És egyre többet szerepeltek.

1964-ben az egész világ megismert szójátékot: a BEETLES bogárkákat, a BEAT ütést, ütemet jelent. A „beatkorszak” megkezdődött. Közben itthon szép kis botrányok robbantak ki az amatőr zenekarok fellépésein. Ezért akkor még természetesen a zenekarok voltak a felelősök. Dekadens, nyugatimádó zenét csaptak, ami nem felelt meg a szocialista típusú fiatalok ízlésének. Igazság volt a kritikákban. Csak a kritika hangjában nem.

A Beatle-fiúkat lovaggá ütötték, a Supraphon-hanglemezgyár a dél-amerikai felvételeket is BIG BEAT jelszóval adta el, Magyarországon még mindig nem ismerték ezt a szót. Hát, aztán megismerték. Fájdalmas volt. Rájöttek, hogy a fiataloknak beat-zene kell, tehát mindent beatnek neveztek, amit el akartak adni a közönségnek. (Fontos! Egy szám attól nem lett beat,hogy gitárokra hangszerelték!) A BEAT győzött, meghódított mindenkit, és 1968-ban megjelent az első cikk, amely komolyan foglalkozott a beatzenével.

El is felejtettük mondani: A beatkorszak 1966-ban véget ért. A Beatles együttes új formákat keresett, a rhythm and bluesegy csomó új nevetdobolt világgá. Néhány ragtime — a 30-as évek tánczenéjét idéző szám —, hatalmas sikert aratott. Forever rockand roll, örökké rock and roll jelszóval ünnepelték mindenfelé a tízéves évfordulót. És az új stílus, a soul music, ma már jól ismert mindenki előtt.

De — és ez nagyon fontos —, ez márnembeat-zene. Most hazaértünk. Amit mi játszunk, az sem az. Sőt, már az Ezek a fiatalok zenéje sem beat. Hát akkor mi?

Na, most egy mondattal válaszolhatunk az első kérdésre: Úgy érezzük, a mi zenénk már nem tartozik szorosan egyik irányzathozsem, vannak önálló elképzeléseink, talán sikerült egy csak ránk jellemző stílust kialakítanunk — ez az EX MUSIC.

Miért így neveztük el? Aki akarja, megfejtheti. Ha eltalálja, még ,,Ex music lemezt” is nyerhet. Jövő hónapban már a Balatonról írunk. Addigra talán már elkészül az Illés-klub alapszabályzata. Ha ott nem,akkor majd itt találkozunk.

[•••]

Megjelent a Magyar Ifjúságban, 1968. június 14-én.