„Mindent beatnek neveztek, amit el akartak adni a közönségnek”

2026. június 29.

Dalszerző
Forrás: Fortepan

Hétfőnként jelentkező sorozatunkban zeneszerzőkről, zenészekről szóló írásokból, alkotók szavaiból idézünk. Olyan életrajzokat, monográfiákat, tudományos írásműveket, tanulmányköteteket, történeti és ismeretterjesztő műveket, újságcikkeket ajánlunk, amelyeket érdemes elolvasni. Ezeknek az idézeteknek középpontjában a dalszerzők, a zeneszerzés és a zenetörténet áll.

Pár héttel ezelőtt közöltük az Itt a második magyar beatkorszak! című playlistet, amely felvetette a kérdést: van-e egyáltalán második magyar beatkorszak? Júliusban tematikus sorozattal jelentkezünk a témában, amelyben a kulturális és tudományos élet meghatározó személyei válaszolnak majd a kérdésre. Előkészítésként közöljük azt az írást, amely 1968-ban jelent meg Szörényi Levente és Bródy János tollából, saját zenéjük és a beatzene jelentése nyomán, az első beatkorszak aranykorában.

Itt a második magyar beatkorszak!

Itt a második magyar beatkorszak!

Főszerkesztőnk, Horváth Gergely a szabadság mai "hangjaiból" válogató playlistje.

Szörényi Levente—Bródy János: Érdekel, amit mondsz

[•••]

Az Egyetemi Színpadon megtartott koncertsorozatunk hirdetéseim mindenkinek feltűnt ez a meghatározás: exmusic. Sokan kérdezték tőlünk, mit jelent. A legtöbbször nevetve válaszoltunk, fogalmunk sincs róla. Ez persze nem igaz, hiszen az ex music a mi találmányunk. Mégsem tudjuk egy-két szóval elintézni a választ. „A kérdés komoly problémákat vet fel”. Vizsgáljuk meg, miből lett a cserebogár, vagyis az ex music.

Kezdetben volt a tánczene. Ez egy nagyon komoly iparág volt, olyan zenét termelt, amelyre a fiatalság széles jókedvében táncolt. Igen ám, de rájöttek arra, hogy csak azok a rendezvények, bálok tarthatnak számot a zönségsikerre, ahol egy úgynevezett amatőr tánczenekar ad elő. A mai együttesek elődei ezek a zenekarok voltak, amelyek az amatőr jelzőt mint megkülönböztető elnevezést viselték és hirdették. És egyre többet szerepeltek.

1964-ben az egész világ megismert sjátékot: a BEETLES bogárkákat, a BEAT ütést, ütemet jelent. A „beatkorszak” megkezdődött. Közben itthon szép kis botrányok robbantak ki az amatőr zenekarok fellépésein. Ezért akkor még természetesen a zenekarok voltak a felelősök. Dekadens, nyugatimádó zenét csaptak, ami nem felelt meg a szocialista típusú fiatalok ízlésének. Igazság volt a kritikákban. Csak a kritika hangjában nem.

A Beatle-fiúkat lovaggá ütötték, a Supraphon-hanglemezgyár a dél-amerikai felvételeket is BIG BEAT jelszóval adta el, Magyarországon még mindig nem ismerték ezt a szót. Hát, aztán megismerték. Fájdalmas volt. jöttek, hogy a fiataloknak beat-zene kell, tehát mindent beatnek neveztek, amit el akartak adni a közönségnek. (Fontos! Egy szám attól nem lett beat,hogy gitárokra hangszerelték!) A BEAT győzött, meghódított mindenkit, és 1968-ban megjelent az első cikk, amely komolyan foglalkozott a beatzenével.

El is felejtettük mondani: A beatkorszak 1966-ban véget ért. A Beatles együttes új formákat keresett, a rhythm and bluesegy csomó új nevetdobolt világgá. Néhány ragtime — a 30-as évek tánczenéjét idéző szám —, hatalmas sikert aratott. Forever rockand roll, örökké rock and roll jelszóval ünnepelték mindenfelé a tízéves évfordulót. És az új stílus, a soul music, ma már jól ismert mindenki előtt.

De — és ez nagyon fontos —, ez márnembeat-zene. Most hazaértünk. Amit mi játszunk, az sem az. Sőt, már az Ezek a fiatalok zenéje sem beat. Hát akkor mi?

Na, most egy mondattal válaszolhatunk az első kérdésre: Úgy érezzük, a mi zenénk már nem tartozik szorosan egyik irányzathozsem, vannak önálló elképzeléseink, talán sikerült egy csak ránk jellemző stílust kialakítanunkez az EX MUSIC.

Miért így neveztük el? Aki akarja, megfejtheti. Ha eltalálja, még ,,Ex music lemezt” is nyerhet. Jövő hónapban már a Balatonról írunk. Addigra talán már elkészül az Illés-klub alapszabályzata. Ha ott nem,akkor majd itt találkozunk.

[•••]

Megjelent a Magyar Ifjúságban, 1968. június 14-én.

 

1024

2026. június 29.

„To beat or not to beat”

Van második magyar beatkorszak?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Bejegyzés megosztása