„Mosogatás mellett nem Kurtágot hallgatok, rá figyelni kell!”

A világ majd’ minden pontján születésnapi koncertekkel köszöntik néhány hónap múlva a huszadik és huszonegyedik századi zenetörténet egyik kiemelkedő alakját, Kurtág Györgyöt, aki februárban betölti 100. életévét.

A világhírű zeneszerző-zongoraművész munkakedve továbbra is töretlen, jelenleg épp második operáján dolgozik. Művei jelentőségéről beszélgettünk nemrég a Dalszerző Podcastban Fazekas Gergely zenetörténésszel, egyetemi tanárral, a népszerű Dalszerelőműhely alapítójával, aki nem mellesleg a KURTÁG100 programsorozatnak is tevékeny részese. Műsorvezető: Péczeli Dóri

Részletek a műsorból:

Mikor szoktál Kurtágot hallgatni?

Mosogatás mellett természetesen nem Kurtágot hallgatok, mert rá figyelni kell. Az egy esemény.

Kurtág tehát igényli a figyelmünket, ahogy minden (vagy mindenki) más is a mai világban.

Való igaz, a mai pörgős világ nem könnyíti meg, hogy időt töltsünk bármivel, miközben Kurtággal bizony időt kell tölteni. Illetve nyilván nem kell, de mindenképpen érdemes. Nekem most úgy alakult az életem, hogy zenetörténészként is sokat foglalkozom vele és iszonyú sokat kaptam tőle.

Például mit? Mesélnél erről?

Gondolatokat, érzéseket, tudást. Néha hosszú ideig csak ülök egy egyperces zene fölött és megértek dolgokat.

Mármint nem a dallal, hanem általában az élettel kapcsolatban, ugye?

Pontosan. Valójában szerintem őt egy József Attila-töredék megzenésítésében sem József Attila érdekli, hanem a szövegben megjelenő élet. Gondolj bele: adott egy egészen elementáris zseni, József Attila, akinek olyan szenzorai voltak a világra, mint keveseknek. Már magának a szövegnek is van egy őrületes sűrűsége. Ha csak azt olvasgatom hosszan, abból is szépen kibomlik egy csomó minden. Erre jön rá Kurtág saját értelmezése vagy zenei világa, aki szintén egy hiperérzékeny szenzorokkal rendelkező valaki. Ettől lesz a megzenésített töredék egy rendkívül sűrű jelenség, amihez másfajta figyelem kell.

Hogyan fogjon hozzá Kurtág hallgatásához egy olyasvalaki, akinek ehhez a zenei világhoz még nincs „kulcsa”? Mi kell hozzá? Maximális figyelem, nyitottság… és még?

Szerintem ez az alap. Nem gondolom, hogy különleges képességek kellenének hozzá. Mondok egy példát: amikor Kurtágot tanítok a Zeneakadémián, a hallgatók általában pont ugyanúgy ülnek be az első órára, mint bárki más:

„Jaj, Kurtág ijesztő, fárasztó, nehéz!”

Ilyenkor mindig az első József Attila-töredéket szoktam megmutatni, mert ez tulajdonképpen a legegyszerűbb dal. Mindenféle hangszerkíséret nélkül szólóénekre írta Kurtág. Ráadásul a szöveg is rövid, mindössze két sorból áll. Miután eltöltünk egy kis időt a szöveggel és a zenével, gyakorlatilag az összes diák úgy áll föl az órán, hogy AHA-élménye van. Ez fantasztikus!