A stream szolgáltatók közül a Deezer kezdett leghamarabb és legkomolyabban foglalkozni az AI által generált zenék problémájával. Friss közleményük szerint naponta több mint 60 ezer, 100%-ban AI-jal generált zene kerül fel a katalógusukba. Ez az összes feltöltött zeneszám kb. 39%-a. Ebből kiszámolható, hogy a (legalább részben) emberek által alkotott dalok mennyisége nem csökkent: még mindig napi 90-95 ezer.
A Deezer először egy éve, 2025 januárjában hozott nyilvánosságra hasonló adatot: akkor a a katalógusba felkerülő napi kb. 100 ezer zeneszám 10%-a volt teljes mértékben AI által generált. Azóta néhány havonta frissítik ezt az adatot, és a növekedés drámai. Januártól áprilisig, vagyis három hónap alatt duplájára nőtt; 2025 novemberére pedig már napi 50 ezerre emelkedett az AI-zenék mennyisége. 2025-ben összesen több mint 13,4 millió számot azonosított a Deezer rendszere AI által létrehozottként.
Ezek a zenék jellemzően nem szereznek nagy hallgatottságot: az összes stream 1-3%-át szerzik csak meg. Ennek a mennyiségnek is a jó része nem valós hallgatás, hanem csalás eredménye – a Deezer becslése szerint 85% (nyáron ezt az arányt még csak 70%-ra becsülték). Mint arról részletesen itt írtunk, a rendszerből jogdíjat kiszedni kívánó csalók számára az AI nagy segítséget jelent, hiszen ha egy-egy dalnak generálnak mesterségesen (botokkal, meghackelt valós felhasználói profilokkal stb.) nagy hallgatást, azt könnyen kiszűrik a szolgáltatók – ezért kell nagyon nagy mennyiségű zeneszámra szétteríteniük a hallgatottságot, és ezek létrehozására jellemzően AI-t használnak.
A Deezer más szolgáltatókhoz hasonlóan demonetizálja azokat a zenéket, amik esetében csalást érzékel. Abban pedig messzebb megy a többi stream oldalnál, hogy az AI-zenéket (még a nem csalási céllal létrehozottakat is) egyértelműen megjelöli és kiveszi az algoritmikus ajánlásokból.
Új közleményükben azt is bejelentik, hogy az általuk fejlesztett AI-detektáló eszközt mostantól más szolgáltatóknak is licencelik. Ez a legismertebb AI-eszközökkel (Suno, Udio) létrehozott zenéket 100%-ban felismeri, és más modelleket is hozzá lehet adni a rendszerhez, ha van megfelelő mennyiségű adat róluk. Régóta ígérik, és ahogy most fogalmaznak, „komoly előrehaladást értek el” az általánosítás terén, vagyis abban, hogy akár ilyen felcímkézett adathalmaz nélkül is felismerjék az AI-generált zenéket. Bár több startup is foglalkozik ilyen detektáló rendszerek fejlesztésével, a Deezer feltehetően joggal nevezi a sajátját iparági sztenderdnek.
A Billboard már használja az eszközt arra, hogy ellenőrizze, a slágerlistáira felkerülő zenék között van-e olyan, ami AI-jal készült. A közlemény szerint „nagy az érdeklődés, és már sikeres teszteket is futtattunk olyan vezető partnerekkel, mint a SACEM”. A francia közös jogkezelővel való megállapodás azért is fontos lenne, mert a SACEM más katalógusokat is kezel, így például az Artisjusszal kötött megállapodás értelmében 2023 januárja óta ők képviselik a magyar repertoárt a nagy stream szolgáltatóknál.
A licencelés módjáról nem árultak el részleteket; a TechCrunchnak annyit mondott a Deezer szóvivője, hogy az ár nem rögzített, hanem egyedi megállapodás kérdése lesz.
Nyitókép: Deezer