Női alkotók a magyar zeneiparban
2019. március 8.
Évek óta 20 százalék körül alakul a női zenei
alkotók aránya Magyarországon, jelentős többségük szövegírással foglalkozik. A
2018-ban regisztrált női dalszerzők közel 60 százaléka 30 évesnél fiatalabb –
derült ki az Artisjus nőnap alkalmából közzétett statisztikáiból. A nemek közti
egyenlőtlenség a zeneipar globális kihívása.
Bár
a KSH adatai
szerint a felsőfokú végzettségű nők Magyarországon jelentős többséget
képviselnek a művészetek területén (62%), a hazai dalszerzők csupán 20 százaléka nő. Kevésnek tűnhet, pedig
valójában látványos a növekedés: a szövegíró és zeneszerző nők aránya hazánkban
2015-ben 16, míg 2005 előtt mindössze 5 százalék volt. Az elmúlt évekre
jellemző 20 százalékos aránnyal Magyarország a női dalszerzők arányát tekintve
felzárkózott az európai átlaghoz.

A nemek
közötti egyenlőtlenség a globális zenei világ egyik nagy kihívása. Az elmúlt
években számos nemzetközi kezdeményezés törekszik javítani a statisztikákon.
Tavaly indult el a zeneiparban dolgozó nőket összefogó globális adatbázis,
és a női esélyegyenlőségért küzd az Artisjust is a tagjai között tudó európai
jogkezelők egyesületének Women@CISAC
elnevezésű programja is.
A dalszöveg a favorit
Az elmúlt
négy évben mintegy ezer új szövegíró és zeneszerző nő regisztrált az
Artisjusnál. A statisztikák szerint ők inkább a szövegírásban aktívak, ugyanis
a 2018-ban regisztrált női alkotók 43 százaléka kimondottan dalszövegíró. Közel
egyharmaduk zenét is ír a szövegek mellett, míg másik egyharmaduk kizárólag zeneszerző.
Ezt támasztja alá a Dal című
televízióműsor idei évada is, ahol nyolc olyan szerzemény is bekerült a legjobb
30 közé, amelynek szövegét nő írta.

Vezet a pop
A 2018-ban született új magyar zeneszámok 16 százalékának volt női alkotója (is). A szerzői egyesület azt is felmérte*, hogy a tavaly született új szerzemények esetében mely műfajokban voltak különösen aktívak a nők. Az általuk írt zenék 30 százaléka pop dal, de több száz rock/metál számot is bejegyeztek (12%) – valamint az alternatív (12%), a klasszikus, instrumentális (12%) és az electro/dance (10%) stílusokban is aktívak voltak. Az adatok szerint a hiphopban kevés nő alkot: a szerzemények mindössze 2 százaléka sorolható ebbe a műfajba.
*A felmérés kizárólag azokra a művekre terjedt ki, ahol a mű bejelentésénél a szerzők megadták annak stílusát.
Aktív fiatalok
Az
Artisjusnál tavaly regisztrált női dalszerzők közel 60 százaléka 30 év alatti,
mintegy 13 százalékuk pedig 20 évesnél is fiatalabb alkotó. A legalább egy női
szerzővel bíró zeneművek egyharmadát a 30 évnél fiatalabbak írták 2018-ban.
A női alkotók szerepének erősödése a
szakmai elismerésekben is tetten érhető. A legjobb zeneszerzőknek és szövegíróknak járó Artisjus-díjak
kiválasztottjai között is egyre gyakrabban találhatunk hölgyeket. Különösen
igaz ez a 30 év alattiaknak járó junior kategória esetén, ahol 2016 óta minden
évben van női alkotó a díjazottak között:

„A dalok nagyja a magyar poptörténetben férfi szemszögből lett megírva,
így van mit kifejteni a másik oldalról bőven” – bátorítja női
dalszerzőtársait a junior Artisjus-díjas Szeder.