Pityke őrmester fánkjába rejtve jelent meg a Slow Village dala

2025. december 8.

Rónai András

A harmadik nagylemezére készülő, idén tízéves Slow Village Az ügy című, (a fotón látható) Co Lee-val közös számát különleges módon jelentette meg, 036MARK street art művésszel összefogva. Ahogy a sajtóanyagban olvasható: „A kampány központi eleme egy szatirikus matrica, amely a magyar popkultúra ikonikus alakját, Pityke őrmestert ábrázolja, amint épp egy fánkot majszol.” Az egyik fánkban látható egy QR-kód, aminek a beolvasása az egyetlen mód arra, hogy a dalt meghallgathassuk. A digitális jelenlétre fókuszáló stratégiákkal szembemenő „koncepció görbe tükör és tisztelgés egyszerre, az pedig, hogy a dalt fizikailag meg kell keresni, felértékeli a zenehallgatást” a Slow Village szerint.

Nem ez az egyetlen rendhagyó megjelenési mód a közelmúltban – több ilyet is bemutattunk ebben a cikkünkben. A Slow Village-megjelenéshez leginkább hasonló a Mordái 2022-es akciója volt. Az Álom esett a szememre című albumot egy ideig csak bizonyos – GPS alapján azonosított – helyeken lehetett meghallgatni: többek között a Normafán, Mikepércsen az Ezeréves Tölgynél, a pákozdi ingóköveknél – de Bécsben, Kaliforniában és Jordániában is volt egy-egy pont.

Bejegyzés megosztása
lemezmegjelenés