Rendszerbontók

Mindannyian tapasztaljuk, hogy gyors ütemben erősödik a dalok szerepe a közéletben. A popzene jelentőségének erősödésére volt már példa a magyar társadalom történetében, ami akkor paradigmatikus kulturális változással is járt. Ám egyáltalán tudjuk-e pontosan, mi az a beatkorszak? Tévérzet, vagy tényleg képesek a dalok valódi társadalmi hatást kifejteni, tudják forradalmasítani a közéletet és a kultúrát, hatással lenni az életvitelre? Ebben zene- és társadalomkutatók, művészek, írók és zenészek segítségével keressük a kapcsolatot: a Van-e második magyar beatkorszak? címet viselő sorozatban ők írnak a hatvanas-hetvenes évek „kulturális forradalmáról”, a mai magyar popzene társadalmi-politikai szerepéről és a lehetséges analógiákról és következményekről. Vitáris Iván válaszol.

○○○

Arra, hogy lehet-e egy gyűjtőnév alá rendezni egy korszakot, vagy egyértelmű ismétlődéseket felfedezni popzenei korszakoknál, valószínűleg én nem fogok tudni pártatlan választ adni, hiszen dalszerzőként érintett vagyok a kérdésben. Az mindenesetre biztos, hogy mintázatokat fel lehet fedezni. Ahogy azt a természetben is látjuk, amikor körülnézünk, minden idomul mindenhez, és minden köthető valamihez. Korai lenne az elmúlt 16 évet párhuzamba hozni bármelyik történelmi előképpel, de az biztos, hogy felfedezhetőek erős kapcsolódások a beatzene korábbi áramlataihoz. Csak a saját zenekarom evolúcióját, és a körülöttünk a földből kinövő, idővel óriási ágakat növesztő produkciókat nézve, hasonló a fejlődési ciklus ‒ indulás a blues és a rock ‘n’ roll stílusaiból, aztán vokálfúvósok, majd érkezik a szintetizátor világa és később a punk, new wave stb. Mindez azt jelentené, hogy a könnyűzene fejlődése is önismétlő. Lehetséges? Nem gondolom, csak ma már kisebb az ingerenciánk az apró, de releváns változásokra. Más szöveg, technikai bravúrok, elektronika, sőt, az AI használata mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a folyamat gördüljön tovább és mindig új és új variációk jöjjenek létre. 

Az előző gondolatsor alapján, visszatérve a kérdéshez, ez a mögöttünk lévő, nagyjából 6-8 éves periódus részben köthető a beatnemzedékhez, amit Horváth Gergely barátom inkább 4-5 évben határozott meg. A beatkorszak 50 év távlatából talán könnyebben írható körbe, bár ott is érdekesek a viszonyulások. Magyarországon a szocialista blokkon belül meglepő módon villámtempóban érkezett be a nyugati zene, és tették a helyi művészek magukéva szinte egyidőben a kintiekkel. Mindez a 2000-es évektől már sokkal kevésbé igaz, nagyobb csúszás fedezhető fel egy-egy stílus vagy technika térhódítása és az országba beérkezése között. 

De visszatérve a rendszerekhez, nyilvánvaló, hogy amint az előadók elkezdték élesen bírálni a rendszert, addig nem túl fontos polcra rakott vagy tabusított témákról is beszéltek, az emberek pedig tömegével kezdtek koncertekre járni és hallgatni a zenéiket. Az esélyegyenlőség, az alapvető emberi jogok, a korrupció, az ellenségképek mind feltüzelték őket. Addig azt kérdezték maguktól, hogy “vajon csak én gondolok akkor mindent rosszul?” Vagy “tényleg csak engem néznek hülyének”? Aztán több tízezren együtt lehetett körbefordulni egy helyen és rájönni, hogy “nem”. Persze ehhez kellett az is, hogy kinőjenek olyan helyek, mint például a Budapest Park. 

Mi kell egy beatmozgalomhoz szerintem? Ügy ‒ az ügy szó szólója (a zenekar) ‒ a közönség ‒ és a hely. Akárhogyan is nézem, az előbb vizsgált időszakban mind a négy szempont mellé pipát tudtunk tenni. Viszont fontos, hogy ezt nem lehet általános szabályként használni, mozgalmak beindításához sokszor az ügy, vagy már a közönség megléte is elegendő lehet. A másik kérdés, hogy a beteljesedés ‒ a jó szóval élve “rendszerbontás” ‒ része-e ennek a folyamatnak? Az összeállított  listát nézve igen. Az előadók 90%-a, vagy több volt jelen az április 10-i eseményen a Hősök terén. Ezzel szimbolikusan a korszak lezárása is megtörtént. Azért szélesíteném ezt a 4-5 éves periódust 6-8 évre, mert érezhető volt egyértelműen a lezárások és a vírus időszakában, hogy az embereknek hirtelen lett ideje gondolkodni. Az őket körülvevő agyat, energiát és kapcsolatokat elszívó ‘konzum terror’ világ (Menyhárt Jenő után szabadon) egy pár órára-napra-hónapra lelassult, összezavarodott és nem tudott rögtön reagálni a kialakult helyzetre. Ez okozta azt, hogy az emberek elkezdtek beszélgetni, gondolkodni, alkotni stb. Zenekarok vonultak el alkotótáborokba, mert, bár fő bevételi forrásuk a koncertezés volt,azzal, hogy nem kellett folyamatosan mókuskerékben játszani az egész évben, jutott idő az alkotásra. Sose feledjük, hogy a Beatles 1966 utáni legtermékenyebb időszakát ‒ ami a beatkorszak egyik fő lángja ‒ pont egy ilyen leállás okozza. A turnézás abbahagyása tette lehetővé, hogy a cikkben említett Sgt. Peppers is létrejöhessen. A gondolatokhoz idő és tér kell.

Olyan ez, mint amiért a szocializmusban kialakult a kávézó helyett a presszó. Gyorsan idd meg, aztán takarodj. A gondolkodás nem tesz jót a rendszernek. Ha kreatív emberek töltenek el együtt időt, abból általában még kreatívabb dolgok jönnek létre. Csak pár megjelenést összekötve: a 2020-as teljes lezárás után fél-egy évvel jelenik meg a Carson Coma/Pók című száma (2021 márc), júniusban Betonhofi Comic Sins albuma, és augusztusban a cikkben említett Budai Pop is (az első single erről 2020 nyarán már érkezett). Ami még fontos adalék: a fent említett előadók – vagyis mi – beszéltünk is egymással, jóban voltunk és vagyunk is. Szóval egy új alkotói közösség is kialakult. Sosem felejtem el, ahogy például Miki357 barátom lakásán a legnagyobb lezárások közepén hallgatjuk Schwartz Ádámmal (akkor még így ismertük, azóta Betonhofi) az Árvahouse dalát, én pedig megmutatom nekik a Milyen kárt. Az általam sokáig áhított alkotói közösségeket is jól formálta az időszak. A robbanás pedig elementáris volt, főleg a korábban említett előadók esetében. Teltházak mindenhol. Nem tudom, hogyan nevezném ezt az időszakot, igazából nem vitatkoznék a beattel sem. De lévén, hogy a stílusok kavalkádja van jelen (zenei stílusilag sokkal nagyobb a távolság az előadók között, mint a 60-as években), én inkább nevezném magunkat Rendszerbontóknak. A szó legrosszabb és legjobb értelmében egyaránt. És már nem féltem a generációnkat attól, hogy mi lesz vele: valami mindig lesz.

•••

Van-e második magyar beatkorszak?

A sorozatben eddig megjelent írások időrendi sorrendben:

Szemere Anna: Benyomások a tengerentúlról

Bajnai Zsolt: Szerintem a harmadik

Havasréti József: Nagyobb különbségeket látok

Háy János: Beatkór

Vitaindító: Wagner Sára: „To beat or not to beat”