Tandori, Pilinszky, Kocsis, Boulez | Kurtágról, Kurtágnak

Kurtág György zeneszerző idén februárban ünnepli 100. születésnapját, ennek alkalmából február 15. és 28. között rendezik meg a Kurtág100 programsorozatot. Az események a Budapest Music Center szervezésében valósulnak meg. Az alkotó zenetörténeti jelentősége felmérhetetlen. A tiszteletére világszerte szerveznek koncerteket, többek között New Yorkban, Londonban, Tokióban, Amszterdamban, Moszkvában, Madridban és Bécsben. A zeneszerző életművével és hatásával a Dalszerző több ízben is foglalkozik a következő hetekben. A sorozat indításaként Tandori Dezső költő, író, műfordító, Pilinszky János költő, Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester és zeneszerző, valamint Pierre Boulez francia zeneszerző Kurtághoz vagy Kurtágról szóló szavaiból válogattunk.

• • •

Kocsis Zoltán az első Kurtág-órájáról

„Ma sem értem, hogy lehettem olyan hihetetlenül magabiztos, amikor bementem hozzá; már önmagában véve furcsa volt, hogy valaki, akit kizárólag zeneszerzőként tartottunk addig számon, most zongorára fog tanítani (Kadosa előadóművészi teljesítményét legalább hírből ismertem, tudtam, hogy kiválóan zongorázik, bár koncertpódiumon sohasem hallottam). Hogy milyen darabokat vittem órára, arra már nem nagyon emlékszem, egyvalamire azonban egészen pontosan: Bach d-moll prelúdium és fúgájának (Das Wohltemperierte Klavier, I.) előadására, amely akkori megítélésem szerint nem lehetett rossz. Mégis, abból a pillanatnyi kínos csendből, ami az előadás befejezése és a reakció között eltelt, rögtön éreztem, hogy itt valami nincs rendben. Gyuri bácsi teljesen mozdulatlan volt, én is lemerevedtem, várva a verdiktet. Ez pár pillanat – vagy fél perc? ki tudná ma már megmondani? – múlva be is következett. Gyuri bácsi szép lassan, csendesen, ismert bólongatásaitól kísérve csak egyetlen szót mondott: „csúnya”. Azt hittem, érzékeim megcsaltak, és visszakérdeztem. Az ismételt válasz megerősített abban, hogy bizony jól hallottam, amit hallottam. Az óra többi része tulajdonképpen nem is igazán érdekes, számomra akkor egyelőre megfogalmazhatatlan felismerések ködös gomolygása volt, amelyben csírájában már előfordult az arany középút, az enyémtől homlokegyenest eltérő művészi ideál iránti tolerancia, az alázat s megannyi más, addig csak hírből ismert kritérium” (Kocsis Zoltán: „Csúnya”, Muzsika 1996).

• • •

Tandori Dezső levele Kurtág Györgynek (részlet)

„Könyvet küldeni máskülönben keserves, ám épp ezért örülök csodálatos közléseidnek, hogy Rilke-Pilinszky rajzaimat kedvelted, értékelted mint a Pilinszky jobb megértéséhez használható adalékot Nálad. Ó, Isten! Elhalmozol, igen, és azzal is, ahogy Rilke Második Elégiájának magyarítását értékelted (tollam, ill. írógépem és rajongásom művét), s a fő dicséret a hűség, a rendes szakemberi hozzáállás (hrr!) dicsérete, munkámé tehát. […] A sors áldása lettél nekem Te is, nem mintha nem éreztem volna jótét ihletésedet akár a Pontversek szellemét illetően is, Csokonai és a krónikás énekek mellett. Meg az elszántság vitt, minden kötetcél nélkül írtam, írtam, napra nap, kézzel, naná, lett egy kazalnyi pontvers, látni fogod őket. És másféle versek voltak, illeszthetőek, még, és a fejrajzok. Bán Zoltán András fantasztikumot írt a kötetről, vélem, csakígy Pór Péter. Az meg, hogy zenét tettél az én (eredetileg a Müde bin ich, geh zu Ruh, hajól és joggal idézem, első két sorából indult kis költeményemhez: nekem az értékeléseid mellett minden ügyek teteje. Egy billentyűs hangszeremen lepötyögtem zenéd részeit, bocsáss meg érte. A zongorásdi elmerül a papírhalmok alatt itt, sok köbméterben. KÖSZÖNÖK MINDENT” (Tandori Dezső: Kurtág Györgynek, Holmi 2012).

• • •

Pilinszky János

Szakítás

Kurtág Györgynek

Több tonnás egy csecsemő szorítása.

Háború volt. Lovaskocsik és tankok
zörögtek, majd megálltak.

Több tonnás volt a szorításom.
Majd pár kilós.
Majd semmi sem.

Valaki mégis, nem tudom ki,
valaki mégis színarany.

• • •

Pierre Boulez Kurtág György születésnapjára (részlet)

„És az egyre fásultabban végignézett művek növekvő halmában egyszer csak megakadt a szemem az egyiken, amelyik ellenállhatatlan kíváncsisággal töltött el. Azonnal megragadott rendkívülisége a Concerto szoprán hangra és zongorára. Utólag azt gondolom, nem lehetett más, csak a Bornemisza Péter mondásai. Érdeklődésemre kiderült, hogy a szerzője Kurtág György, akinek neve akkor még teljességgel ismeretlen volt számomra. Később megtudtam, hogy a művet 1968-ban már játszották Darmstadtban, de én (sok éves, talán jónak, de mindenképpen hűségesnek nevezhető szolgálat után) 1965 óta be sem tettem oda a lábam. Kurtág éppen akkor készült befejezni A boldogult R. V. Truszova üzenetei című, szoprán hangra és kamaraegyüttesre komponált művét. Mindjárt megragadtam az alkalmat, és néhány gyakorlati nehézség elhárítása után végre megtarthattuk a dalciklus gondosan kidolgozott előadását és elkészíthettük első hangfelvételét. Így kezdődött az a mindmáig folyamatosan élő kapcsolat, melynek mérföldkövei a hiteles személyesség szférájában fogant, autentikus eredetiséget mutató alkotások” (Muzsika 2006).

• • •

Kurtág György (Fotó: Huszti István / BMC)
Pilinszky János (Fotó: Fortepan / Hunyady József)
Kocsis Zoltán (Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán)
Boulez (Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán)

Az előtérben balra Pierre Boulez francia zeneszerző és karmester, jobbra Bors Jenő, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatója.

Kurtág100 logó (BMC)