„To beat or not to beat”

Április végén jelent meg Itt a második magyar beatkorszak! címmel az a playlist és az a felvetés a Dalszerzőn, amely szerint ma hasonló jelenségre lehetünk figyelmesek a hazai zenei életben, mint a beatkorszakban. A cikk azt nem határozta meg, hogy mit is értünk beatkorszak alatt, és azt sem, hogy mikor kezdődött el és mikor ért véget. Mindenkinek ugyanazt jelenti vajon a beatkorszak? Külön értelmezzük nemzetközi és magyar vonatkozásban? Zenei, társadalmi és politikai jelentései is vannak? Indítunk egy sorozatot, amelyben a szerkesztőségnek, szakembereknek és a zenei élet szereplőinek feltesszük a kérdést:
Van második magyar beatkorszak?

1967-ben megjelent egy cikk a Magyar Ifjúságban, amelynek címe Érdekel, amit mondsz. Szerzői Szörényi Levente és Bródy János. A gondolatmenet arra futott ki, hogy amit ők játszanak, az „már nem beat-zene”, hanem „ex music”. A két zenész kifejtette, hogy a kifejezés azt jelenti, hogy „nem tartozik szorosan egyik irányzathoz sem, vannak önálló elképzeléseink, talán sikerült egy csak ránk jellemző stílust kialakítanunk”. Írásuk alapján a beatkorszak a Beatlesszel kezdődött, és 1966-ban véget is ért. Mindez arra utal, hogy ők nemzetközi szinten értelmezték a beatkorszakot, az észak-amerikai „irodalmi” beat-nemzedék tekintetében is, amely képviselői (ez nyilván visszafele is igaz lehet) hatottak a korszak pop- és rockzenéjére. Példának okáért a Beatles Borsőrmestere ‒ gondolkoztam, hogy eredeti nyelven írjam-e, de csakazértis magyarul, mert „a beatkorszakban” lefordították ‒ lemezborítóján egy beatköltő képe is szerepelt.

Ahhoz, hogy egyáltalán második beatkorszakról essék szó, először is azt kellene meghatározni, mit jelent hazai kontextusban. A válasz azért lehet bonyolult, mert a beat kifejezésnek több jelentése van, és lehet, hogy zenei-esztétikai értelemben rosszul használjunk. Viszont a kérdés azért „könnyű”, mert a beatkorszak alatt, ha akarjuk, tudjuk ugyanazt érteni, mi magyarok. Még akkor is, ha a kezdő- és a zárópont nem is olyan egyértelmű. A beatkorszak meghatározásának problémájával foglalkozott a Korszakok a beatkorszakban: A magyar könnyűzene korszakolási lehetőségei 1957 és 1992 között című, pár éve megjelent kötet, és az azt megelőző konferencia is. Felvetette azt a számos megközelítést, amely alapján a korszakolás történhet ‒ történeti, politikai és stílusbeli kérdések. Azonban minden megközelítés közös pontja, hogy a szerzők a párhuzamos korszakot vagy részkorszakot, alkorszakot a Kádár-korszakban helyezik el.

A beat meghatározásának kérdése és szükségessége a kezdetektől fogva jelen volt a Kádár-korszakban, amelyet az 1967-es Bródy‒Szörényi írás is kifejez. Ezt a korabeli zenei lexikonok is megerősítik, amelyek a korszak kultúrájának fontos műfaját jelentették. Az elsők között említhetem meg Tardos Péter Beat kislexikonját (1971) több mint 200 külföldi és magyar zenekarral és előadóval, és egy évvel később kiadott Beat, pop, rock (1972) című kötetét. Ez máris jelzi a populáris zene fejlődését, azt, hogy egyre több stílus jelent meg és egyre inkább fontosnak tartották, hogy megkülönböztessék őket egymástól. A váltás ebben a lexikonok történetében 1980-ban történt, amikor már Tardos Rock lexikont írt. A beatből útközben valamikor rock lett, az, hogy pontosan mikor és hogyan váltott át a szóhasználat, külön kérdés. Az biztos, hogy amit 1967-ben már Bródy és Szörényi észrevettek, hogy az új stílusok már átvették a teret a beattől, kicsit lassabban váltott át a közbeszédben. Tardos nem is használta 1971-ben az Illés zenekar leírásánál az „ex music” jelölést… Azt írta, hogy „aligha alakult volna ki a friss pezsgés, nemzeti jellegű beatmuzsika hazánkban Illésék nélkül.” Ebben a nemzeti jellegben ott lapult a magyar népzenei hagyomány és Bartók Béla hatása is.

És itt kezdődik el a probléma. Az idézetet tekintve a beat egy magyar életérzés, ami magyar nyelvű és magába szívhatja a Kádár-korszak összes magyar zenekarát ‒ mindeközben ez az összes zenekar mégsem ugyanazt a hangulatot teremtette meg, és nem is ugyanazt a stílust játszotta. A beat mint magyar zenei stílus alatt számomra éppen ezért kényelmes azt az amatőr, kezdeti zenei próbálkozást érteni, amely elsősorban a fogalmat magába is rejtő Beatlest, a Rolling Stonest és más mainstream vezető nyugati zenekart próbálta utánozni. Ez az oka annak, hogy számomra a beat nem „terjedhet ki” például a hetvenes évek fúziós zenei törekvéseire vagy a nyolcvanas évek new wave mozgalmára. De mégis tudom, hogy a beatkorszak kifejezés túlmutat ezen a néhány éven, és magában rejt sok mindent, lázadást, újat, gitárokat, nyugatot, és a korszak közkedvelt szavával élve az „extázist”…

A korabeli populáris zenét és jazzt játszó zenekarok között politikai szempontból is sok különbség volt ‒ abban, hogy lázadtak-e, kifejezték-e valamilyen formában az ellenérzésüket, képviseltek-e valamiféle ellenzékiséget a korszak politikájával és támogatott kultúrájával szemben, és persze abban is, hogy milyen támogatást kaptak. A beatként jelölt zenekarok stílusukban, megjelenésükben, céljaikban is sokszínűek voltak. Ennek ellenére a beat és a beatkorszak kifejezésben egyszerre mintegy „egységként” érezzük a lázadást, hiszen a rockzene újszerűsége, a fiatalság új hangja, az „elektronikai vadság” a kultúrpolitikai szigorú szemei miatt magában hordozta azt és egyesített mindent egymással. (Arról nem is beszélve, hogy a rock nyugaton még nagyobb társadalmi erőket mozgathatott meg, mint itthon.) Összekuszálódnak tehát a jelentés szálai ‒ a beatbe és így a beatkorszakba ágyazódott megannyi zenei stílus és társadalmi mozgalom ‒, amelyek alátámasztják, hogy a hetvenes években a beat fogalma túlmutatott a zenei törekvéseken, és ez így is maradt. Lett aztán egy önmagában is értelmezhető magyar beatkorszak, amelyet kultikussá többek között a Kádár-korszak emelt.

„Azt mindenki látja, hogy a »beatkorszak« elmúlt — értve ezen azt a különös izgalmi állapotot, amit egykor ez a fajta zene az ifjúságban (és az ifjúságot szemlélve a felnőttekben) okozott” ‒ írta Vitányi Iván szociológus To beat or not to beat című esszéje elején 1974-ben. Számos más cikk jelent meg ebben az időszakban, amely a beatkorszak haláláról szólt, arról a korszakról, amely magába szívta az elektronikát, a hosszú hajat, a fiatalok által kedvelt zenekarokat és már a nosztalgiát is. A nosztalgia pedig egyre csak nőtt, a beatkorszak sztárjai pedig évtizedekre meghatározták a koncertéletet.

A beatkorszakot azok hozták létre és töltik meg jelentéssel, akik kötődtek és kötődnek hozzá. Nem újkeletű megfigyelés, hogy a zene magába szívja azt a történeti kontextust, amelyben született. Ha így van, és a beatkorszak magában hordozza a Kádár-korszak jellegzetességeit, problémáit és ‒ igen ‒ értékeit is, akkor a ma zenéje ugyanezt teszi. Saját korszaka, az elmúlt 16 évben az Orbán-korszak korlátaival és lehetőségeivel küzd. Csakhogy még az első magyar beatkorszak is jelen van.

Van vagy volt második magyar beatkorszak? Van olyan erős esztétikai-technológiai újszerűség a zenében, mint a hatvanas-hetvenes évek fordulóján? Zenei sokszínűség jellemzi a mostani zenei életet? El vagyunk zárva a nyugattól annyira, hogy a fiataloknak a zene közvetítse a szabadságot? Van a zenében politikai erő? Volt politikai erő a zenében a Kádár-korszakban? Van felismert hiány, van mondandó, szabad a lázadás? A rendszerváltásokat beatkorszakok előzik meg vagy kísérik? Vagy más kérdéseket kell feltenni?

A válaszadás szabad! A közös gondolkodást folytatjuk a kérdések mentén, várjuk az észrevételeket, gondolatokat a [email protected] címen.