Valentin-napi túlélőkészlet

A magyar dalokról és dalszerzőkről szóló sorozat negyedik részében, Valentin-nap hetén nem a boldog szerelmesekre gondol, hanem azokra, akik egy nehéz elengedés közepén vannak. A Dalszerző tematikus sorozatát jegyző Szepesi Mátyás gitáros, énekes és dalszövegíró szigorúan szubjektív és elfogult válogatással készült erre az alkalomra az elmúlt évtized legkatartikusabb szakítós-búcsúzós dalaiból. A cikket egy playlist is kíséri.

Egyik legnagyobb személyes kedvencemnek, az Analog Balaton Könnyű című dalának már a címe is tökéletes: arról az állapotról szól, amikor a veszteség helyett elkezdünk megkönnyebbülést érezni. Igazi történetmesélős dal, amely, bár úgy tűnik, hogy nagyon konkrét és személyes eseményeket dolgoz fel ‒ és erre gyönyörűen ráerősít a hozzá forgatott, pályaudvaron búcsúzkodós videóklip is ‒, rengeteg bárki számára átélhető képet és mondatot tartalmaz. Álljon itt belőle négy sor, bár nagyon nehéz kiválasztani, mert az egész szöveg végig egyenletesen erős és szinte mondatonként dobálja a kapaszkodókat ‒ nem véletlen, hogy a zenekar leghallgatottabb dala a mai napig.

„Telik az idő, alakulok át
Megjegyzem a szülinapodat
Kitakarítom a pici szobát
Pakolok, hullik a vakolat”

Vannak zenekarok, akiktől nagyon nehéz „egyetlen legjobb” szakítós dalt választani, mert több elképesztő művük is van a témában. Az Elefánt top 5 leghallgatottabb dala közt ott van az Ég veled, a Sokáig vártalak és a Bocs is, amelyek nemcsak népszerűek, de nagyon erősek is. Az immáron több verseskötettel is büszkélkedő Szendrői Csaba frontember‒szövegíró három teljesen különböző narratívájú dala közül ezúttal azért ajánlom az utóbbit, mert túlélő készletünkben ezt tudjuk a legerősebb szerszámként használni a fájdalmas szálak elvágásához.

„Nem keresem az értelmét többé! Történt, ami megtörtént
Nem haragudhatok rád örökké! Eddig kísértett, innentől kísérj
Megbocsátom azt, hogy egyszer minden véget ér
Megvárjuk egymást a legvégénél”

A Hiperkarma életmű is hasonlóan gazdag e téren, itt a Jószerencsét! és Üres közt vaciláltam ‒ bár az utóbbi kilóg a „legutóbbi évtizedes” merítésből, mégis, ha Bérczesi Róbert szomorú szerelmes dalairól beszélünk, akkor igazságtalanság lenne kihagyni. És bár nem ezek a szövegek fognak kiutat mutatni számunkra a gödör mélyéről, Robi megfigyelései annyira pontosak, hogy ezek nagyon jó kapaszkodók lehetnek, amikor még lent vagyunk ‒ amolyan „nem vagyok egyedül, más is túlélte ugyanezt” jelleggel. A dal értelmezése önmagában is több lehetőséget tartalmaz, és magának a szerzőnek is több áttétes magyarázatát fedezhetjük fel benne. Robi a szöveg megírásakor nem szerelmes dalként gondolt a Jószerencsét!-re, hanem saját fiatalságától búcsúzott el benne. Legjobb barátja, a Hiperkarma akkori menedzsere, Medgyesi Ferenc „Pite” viszont, akinek a dal címét és hangszerelés alapötletét is köszönhetjük, egy fájdalmas szakításon ment át a dal születésekor és ezen a szemüvegen keresztül hallgatta és értelmezte a sorokat. A dal elkészülte után néhány hónappal Pite váratlanul elhunyt, Robi szemében pedig örökre megváltozott a dal jelentése. „Így értettem meg végül, hogy kiről, miről is szól ez a dal tulajdonképpen” ‒ írta a zenekar Facebook oldalán 2020-ban.

„Bármit is tettél elkísér
Nincs harag bennem semmiért
Ha bármi rosszat szólt a szád
A sorsot ha hívtam te jöttél
Nem ment az együtt álmodás
Látod hogy én sem változom
Könnyű szél visz tovább utamon”

Beton.Hofi minden kétséget kizárólag a legnagyobb vérfrissítést hozta a magyar nyelvű dalszövegírásba. A bravúros, sokszótagos tiszta rímeivel, amelyeket sokszor nem a sorok végén, hanem a legelején vagy közepén süt el, a kortárs irodalom bátorságához mérhető váratlan narratív húzásaival, kiszámíthatatlan szóhasználatával és végtelenül őszinte, önazonos karakterével toronymagasan emelkedik ki a kortárs mezőnyből. Playbánia című dala egy lázálom szerű, fájdalmas múltba révedés, amelyben főhősünk a vágyakozás fájdalmas stációi között bolyongva nem hajol el büntetése elől sem, de mégis kiáll magáért:

„14 éve nem alszom nem eszem rendszeresen
Mindent tönkretettem magam körül ma módszeresen
Hogyha meg akar az Úr akkor veressen
De nem könyörgök senkinek baszd meg, hogy szeressen.”

A kincugi egy japán művészeti technika, amellyel törött kerámiát illesztenek össze, a törésvonalakat pedig arannyal ragasztják össze ‒ nem rejtik el a sérüléseket, hanem a történetének részeként kezelik. Nem véletlenül adta Dzsúdló ezt a címet 2023-as albumának. A fiatal énekes a Z generáció egyik legérzékenyebb hangja, aki a kortársai közül is kiemelkedően bátran vállalja fel dalszövegeiben belső harcait és sérüléseit. A dal a narrátor és volt szerelme bizonytalan kapcsolatának lenyomata, mind a történések, mind az érzéseik szintjén. Egyszerű, de ritka és hatásos eszközzel operál: a refrén sorainak három ötöde feltételes módban íródott, a vége azonban kijelentő módban és múlt időben szól és megkérdőjelezhetetlenül lezárja a kérdést ‒ ennek a szerelemnek nem lehet jövője.

„Hogyha mégegyszer jönnél
Rángatnál ágyadba
Lehet fájna a szívem
De már
Túlnőttem rajta”