Kacsó Hanga kedvenc zenéi

A zene, aminek hatására elemelkedsz a földtől; az érzelemkifejezés legmélyebb eszköze; egy vers több élete

2026. szeptember 1.

Rónai András
Fotó: Emmer László

Alaphang rovatunkban magyar zenészek, szerzők ajánlanak ötöt-ötöt a kedvenc dalaikból, köztük egy-egy sajátot. A legutóbbi válogatónk: Kacsó Hanga. A folyamatosan bővülő playlist meghallgatható a Spotify-on és a YouTube-on.

Kacsó Hanga népdalénekes, táncos és tanár, generációjának egyik meghatározó hangja a népzenei életben. Szolnokon született, de sok időt töltött Erdélyben, Mezőfelében is, ahol a közös családi éneklések meghatározó élményt jelentettek számára. A váci Zeneművészeti Szakközépiskolába járt, majd a Zeneakadémián szerzett művész-tanár diplomát.

16 évesen szerepelt először a Felszállott a páva műsorban. Ekkor kezdődött kapcsolata a Muzsikás zenekarral, akik „családtagként fogadták be”, számos koncertjükön énekelt, körbejárta velük a világot. 2014-ben a Fölszállott a pávában első helyezést szerzett. 2021-ben Junior Prima-díjat kapott.

A Muzsikás mellett számos más formációban, zenekarban is énekel, például az Esszencia különleges világzenei együttes egyik alapítója. Színházi előadásokban is szerepel, legutóbb például abban az összművészeti produkcióban, amit a Móricz Zsigmond Barbárok című novellájából rendezett Berettyán Nándor. Novemberben jelenik majd meg Bognár Szabolcs berlini Àbáse formációjának különleges, a spirituális jazzt, az elektronikus klub- és avantgárd zenét és a magyar népzenét ötvöző lemeze, a Nefelejcs, amin Kacsó Hanga mellett Beton.Hofi és Csinszka is énekel.

Idén debütált új zenekara, a Hanga, ami „azt vallja: a magyar népzene nem csupán múltunk része, hanem jelenünk élő, lélegző, megújulni képes alkotó eleme. Műsoraikban a Kárpát-medence gazdag dallamkincsének ritkábban hallott, eddig alig feldolgozott darabjai szólalnak meg – újragondolt, mégis teljes mértékben hagyományhű formában.” A tagok: Kacsó Hanga – ének, Berecz István – tánc, Mihó Attila – hegedű, Pandák Viktor – nagybőgő, Papp Endre – brácsa, Szabó Dániel – cimbalom.

Kacsó Hanga az Instagramon; Hanga zenekar honlap, Instagram, Facebook

Legújabb és legizgalmasabb együttműködésemÀbáse: Fekete szem

„2025. március 1-én a Magyar Zene Házában koncerteztem Zahár Fannival (Zakhorov) és Bognár Szabolccsal (Àbáse) egy izgalmas, népzenét, jazzt és elektronikus zenét ötvöző koncerten. Szabival azóta is megmaradt a barátságunk és egy közös zenei nyelv is, amelyre alapozva a most megjelenés előtt álló folklemezének több számában is közreműködöm. A lemez elsőként megjelent dala a Fekete szem.

A dal különlegessége, amit meg nem volt érkezésem egy platformon sem elmesélni, hogy egy teljesen folklorizálódott vers: egy népdal dallamára énekelt irodalmi költemény a dal alapja. A verset Vörösmarty Mihály írta Fekete szem címmel. A dalt 1912-ben Mérában, Erdélyben, Kolozs megyében gyűjtötte Balabán Imre egy Boros János nevű férfitól. Az 1830-ban íródott költemény így maradt fenn énekelt formában, csaknem hibátlan szöveghűséggel, és így él tovább ma is Àbáse, Márta István kortárs zeneszerző, Lisztes Jenő cimbalomművész és számos kiváló zenész, valamint jómagam előadásában.”

Az egyik legkedvesebb népdalomGázsa zenekar: Duó dobbal

„A népzene az abszolút etalonnak számító műfaj számomra. Az autentikus népzenén belül pedig az énekeket, az érzelemkifejezés legmélyebb eszközét és az évszázadok alatt tökéletesre csiszolt népi lírát tartom lenyűgözőnek a világ népeinek népzenéjében. Egy ilyen szépséget hallhattok Kalotaszegről.”

Az egyik legszebb szerelmes népdalIfjú Muszikás: Lenn a Tiszán

„Előadásmódjában a hozzám közelálló Muzsikást idézi. Nagyjából öt Muzsikás szám és e között vacilláltam… de most mutatok valami más szépet.”

,,Soha meg nem unós” dalomMohammadreza Dastgahdar, Vahid Taj, Jamal Sadat, Ghoghnous Music Ensemble: Sazo Avaz Santour

„A cimbalom-ének kettőse végigkísérte az életemet. Gyermekkoromban nagyapám cimbalomjátékát hallhattam az otthoni éneklések alkalmával, most pedig Szabó Dániel cimbalomművészt nevezhetném állandó alkotótársamnak, aki a Hanga zenekar egyik kiemelkedő szólistája. Ez a hangzásvilág az, amibe hazatér a lelkem, legyen az saját alkotás vagy egy ilyen remekmű, mint ez a zene, amit bármikor meg tudnék hallgatni.”

A leginkább lélekemelő dalDhafer Youssef: Birds Canticum “Birds Requiem” Suite

„Van az az érzés, amikor egy zene hatására elemelkedsz a földtől, amikor megtalálod azt a zenét, ami gyönyörködtet és több leszel általa. Ez pontosan ilyen nekem! Volt szerencsém élő koncerten megismerni az előadót, pontosan ezzel a lemezzel koncertezett Kolozsváron.”

 

 

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Bejegyzés megosztása
Kacsó Hanga

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük