Kökény Dani: „Nem szeretném behatárolni magam”

Mindössze huszonegy éves, de már most sok fontos szakmai tapasztalatot és emlékezetes pillanatot tudhat maga mögött. Kereskedelmi tévés tehetségkutató-győzelem, Fonogram-, Szenes Iván- és Artisjus-díj, saját szerzemények, más előadóknak írt dalok és egy különleges együttműködés a Grammy-díjas Al Di Meolával is része eddigi pályájának. Mindeközben továbbra is keresi és építi saját zenei világát, új dalokon dolgozik ‒ a sokszínűségből továbbra sem szeretne engedni. Kökény Danival beszélgettünk.

Közel négy éve, mindössze tizenhét évesen nyertél meg egy tehetségkutatót, ahol ismert előadók bőrébe bújva kellett bizonyítanod. Ezzel párhuzamosan egy másik kereskedelmi televízió műsorában is lehetőséget kaptál volna, de mégis az „utánzó műsor” mellett döntöttél. Miért választottad ezt a kihívást?

Ritkán beszélek erről, de valóban így történt. Abban az évben mindkét kereskedelmi csatorna tehetségkutatójába jelentkeztem, és egyszer csak abban a különleges helyzetben találtam magamat, hogy mind a két műsorban szívesen láttak volna. Nagyon nehéz döntés volt, hogy melyiket válasszam. A gimnáziumban, ahova jártam, a színjátszás komoly figyelmet kapott. Emiatt döntöttem úgy, hogy a Sztárban Sztár leszek!-ben szerepeljek. Noha tudtam, hogy ebben a műsorban kevésbé lesz esélyem a saját zenei arculatom keresni,

mégis úgy éreztem, hogy sokkal többet meg tudok mutatni abból, ami bennem van.

Tizenöt sztárt kellett megformálnod az élő adások során, ráadásul különböző műfajokban. Ez még tapasztalt előadóknak sem könnyű feladat. Te hogyan birkóztál meg ezzel a kihívással?

Sokat segített, hogy kisgyerekkorom óta sokféle zenét hallgattam, és mindig is inkább a régebbi zenék érdekeltek. Lényegében mindent, ami ma a zeneiségem része – az éneklés, a zongora és a gitár – autodidakta módon tanultam meg. Ezek jó alapot jelentettek ahhoz, hogy könnyebben alkalmazkodjak a különböző stílusokhoz és helyzetekhez. A produkciók során nemcsak az adott előadó hangját kellett megidézni, hanem a mozgást, a gesztusokat és az egész színpadi jelenlétet is el kellett sajátítani. Ez egyáltalán nem volt könnyű, ugyanakkor éppen ezt a sokszínűséget szerettem benne a legjobban, és igyekeztem mindig a következő feladatra koncentrálni, minden mást kizárva.

Ez a sokszínűség aztán később is megmaradt saját művészi identitásodban. Ez tudatos?

Többen is mondták már, hogy választanom kellene egy irányt, mert szerintük úgy a közönség könnyebben tudna kapcsolódni hozzám. Erre viszont én nem vagyok képes. Nagyon sokféle zenei világ vonz, és nem szeretném magam egyetlen műfajba vagy stílusba bezárni. Alapvetően a lassú, lírai dalokkal azonosítanak engem, hiszen a tehetségkutató után főként ilyen dalokkal jelentkeztem. Én azonban szeretem kipróbálni magam különböző műfajokban, számomra éppen az a fontos, hogy sokféle oldalamat megmutathassam. Nem szeretném behatárolni magamat. Most is több olyan dalon dolgozom, amelyek stílusukban teljesen eltérnek egymástól, és ezt nagyon élvezem.

Több alkalommal is bebizonyosodott, hogy a közönség nagyon szeret téged, és melletted áll. De hogyan viszonyulsz a szakmai elismerésekhez?

Őszinte leszek, nem gondoltam, hogy a különböző műsorok zsűrijeinek véleményein és tanácsain túl ilyen hamar komolyabb szakmai elismeréseket is kapok majd. Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy a fiatal korom ellenére is figyelik és elismerik azt, amit csinálok. Az, hogy 2025-ben, az egyik legfiatalabb díjazottként átvehettem a Fonogram-díjat, elképesztő érzés volt. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy ez egyfajta mérce, amelynek a jövőben is szeretnék megfelelni. Hasonlóan éreztem az Artisjus-díj esetében is, de ez az elismerés még különlegesebb a számomra. Itt ugyanis kifejezetten a szerzői munkámat díjazták, ami nagyon sokat jelent nekem.

A szerzői munkád során már nemcsak magadnak írsz dalokat, hanem más előadók számára is szívesen alkotsz. Hogyan változik az alkotói folyamatod attól függően, hogy saját magadnak vagy egy másik előadónak írsz dalt?

Ha magamnak írok dalt, akkor elsősorban a saját életemből, élményeimből és érzéseimből merítek. Ha viszont egy másik előadónak írok, akkor az a legfontosabb, hogy egy kicsit közelebb kerüljek hozzá, és megértsem azt a történetet, érzést vagy gondolatot, amiről szeretné, hogy szóljon a dal. Fontos számomra, hogy tudjunk kapcsolódni egymáshoz, és valóban megértsem, mit szeretne átadni a dallal.

Szerintem csak akkor tud igazán hiteles lenni egy ilyen közös munka, ha valamilyen szinten én is át tudom érezni azt, amit ő szeretne megfogalmazni.

Mi a legnehezebb egy ilyen dal megszületésében?

Minden dalt sokféleképpen lehet zeneileg megformálni és előadni. Ami nekem jól áll, az nem biztos, hogy egy másik előadóhoz is illik, és ez természetesen fordítva is igaz. Sok esetben az előadók fejében van valamilyen „nemzetközi inspiráció”, amelyhez szeretnének közelíteni a dalukkal. Ez azonban könnyen csapdává is válhat, hiszen ami egy adott nyelven és kulturális közegben működik, az magyarul nem feltétlenül adja ugyanazt a hatást. Éppen ezért már a munkafolyamat elején nagyon fontosnak tartom, hogy lefektessük ezeket az alapokat, és pontosan megértsük, milyen irányba szeretnénk elindulni. Ez később nagyon sokat segít abban, hogy a dal végül valóban az adott előadóhoz illő legyen.

Melyik saját dalodra vagy a legbüszkébb, és miért éppen arra?

Ez nagyon nehéz kérdés. Talán a „Porból porrá” című dalomra, amelyre a Grammy-díjas gitárlegenda, Al Di Meola is felfigyelt. Ez számomra hatalmas visszajelzés.

Hogyan került a szerzeményed Al Di Meolához?

Ez egy érdekes történet, mert a dalt eredetileg nem is magamnak írtam. 2024-ben kaptam egy felkérést, és az ötletelés során született meg a „Porból porrá”. A menedzserem viszont azt javasolta, hogy inkább tartsam meg magamnak, így a dal egy időre bekerült a fiókba. Később Al Di Meola Magyarországon járt, és nekem is volt szerencsém élőben látni és hallani őt. Egyszerűen elvarázsolt a gitárjátéka, és erről meséltem a menedzseremnek. Ekkor támadt az az ötlete, hogy talán érdemes lenne megmutatnunk Al Di Meolának a fiókban maradt dalomat. Hatalmas meglepetésünkre nagyon gyorsan érkezett is a válasz, melyben megírta, hogy tetszik neki a dalom és szívesen részt venne a közös munkában.

Ezt úgy kell elképzelnünk, hogy otthon rögzítetted a dal egy változatát, és azt egyszerűen elküldted neki?

Amikor 2024-ben megírtam a dalt, még csak telefonnal rögzítettem, hangjegyzetként mentettem el, így ez a változat volt meg. A felvétel kezdetlegessége miatt viszont nem szerettem volna ezt elküldeni, ezért úgy döntöttem, hogy újra felveszem. Ha már így alakult, úgy gondoltam, jobb, ha egy profi gitáros játssza fel, ezért megkértem Dandó Zoltánt a gitársávok rögzítésére, majd az éneket is újra felvettem stúdióban. Lényegében Al Di Meola egy olyan változatot kapott, amelyet, ha ő nem csatlakozik a projekthez, akár ki is adhattunk volna. Di Meola megkérdezte, hogy mi lenne az elképzelésem a hangszereléssel kapcsolatban, de úgy gondoltam, nem szabad keretek közé szorítanom.

Szabad kezet adtam neki, és utólag elmondta, hogy ez nagyon tetszett neki, mert így teljesen olyanná formálhatta a dalt, amilyennek ő érezte.

Az gyakrabban előfordul, hogy egy-egy hazai fesztiválon, koncerten magyar zenészeknek lehetőségük nyílik együtt zenélni egy-egy Grammy-díjas sztárral, de az, hogy valaki itthonról közös dalt és klipet készítsen egy ilyen kaliberű művésszel, nagyon ritka. Hogyan kell elképzelni, mi történt az első levélváltás után?

További sok-sok levélváltás következett, és elindult egy másfél éves szervezés, egyeztetés. Di Meola néhány hónap kivételével szinte folyamatosan turnézik valahol a világban, ehhez kellett alkalmazkodnunk. A dal létrejötte előtt még egyszer koncertezett Budapesten, az Erkel Színházban adott kétestés koncertet, így személyesen is tudtunk egyeztetni. Végül tavaly decemberben jött el a pillanat, amikor sikerült rögzítenünk a dalt.

Egy különleges klip is született hozzá, amelyet az Egyesült Államokban, New Jersey és New York államokban forgattatok, többek között Al Di Meola otthonában. Mesélnél erről a különleges lehetőségről?

Az, hogy ez az együttműködés egyáltalán létrejöhetett, és a felvétel elkészülhetett, már önmagában is hihetetlen volt a számomra. Ahogy azonban teltek a hónapok, a menedzserem felvetette, hogy jó lenne, ha a dalhoz egy klip is társulna. Eleinte volt néhány egyszerűbb ötletünk, aztán Al Di Meola felesége, Stephanie vetette fel, hogy mi lenne, ha az Egyesült Államokban készítenénk el a videót. Ennek nagyon megörültünk, elkezdtük szervezni az utat. Az utazás előtt mindössze néhány nappal jött az ötlet Al Di Meolától, hogy ha szívesen vesszük, meghívna minket az otthonába, és ott forgathatnánk le azokat a jeleneteket, amelyekben ő is szerepel. Ez hatalmas megtiszteltetés volt a számunkra. Amíg élek, maradandó emlék lesz.

Több interjúdban is említetted, hogy bár „A Dal” 2024-es versenyében való szereplésed előtt is jelent meg dalod, az önálló zenei karriered kezdetét mégis onnantól számítod. Ez mindössze két és fél éve volt, te pedig azóta Fonogram-, Szenes Iván- és Artisjus-díjas lettél, egy Grammy-díjas sztárral is dolgozhattál, sőt a „Sose feledd!” című dalodat a Kossuth-díjas Pál István Szalonnával készíthetted el. Elképesztő út ez, és még mindig csak huszonegy éves vagy. Hogyan tovább? Mik a terveid?

Nagyon sok ötlet lapul még a fiókban, és folyamatosan születnek újabb ötletek is. Szeretnék továbbra is ezeken dolgozni, és minél többet megmutatni belőlük a közönségnek. Hiszek a következetes munkában, és bízom benne, hogy így tovább tudok építkezni. Nagyon örülnék, ha hamarosan az első lemezem is megjelenhetne. Bár az eddig megjelent dalaim mennyisége már kiadna egy albumot, szeretnék egy olyan anyagot megjelentetni, amelyen több új dal is helyet kap. És természetesen abban is bízom, hogy további együttműködések is várnak még rám.