Hegedűs Józsi: Most nem menekülni, hanem maradni kell

Dübörög a Magyar Dalszerzés Éve, aminek a fő célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a természetes intelligencia, vagyis az ember által alkotott dalokra – a mesterséges intelligencia korában. Egyetért ezzel a misszióval a 2025-ben junior Artisjus-díjjal kitüntetett dalszerző-előadó és tanító, Hegedűs Józsi, aki számára nem kérdés, hogy a dal érték. Elérhetetlen idolokról, kilúgozott dalokról és „cigánymunkáról” is beszélgettünk a Strand Fesztiválon, a Dalszerző Sátorban. 

Most indul a Dalszerző közösségi kampánya, amelyben kedvenc zenészeink mondják el, rájuk melyik magyar dal volt nagy hatással. Rád melyik?

Az Elviszi a szél a Kistehén Tánczenekartól. Bizonyos értelemben az egész életemet és gondolkodásmódomat megváltoztatta. 

Mivel húzott be ennyire ez a dal, ami nem mellesleg egy Noir Désir-feldolgozás? 

Kinyitotta a szememet a világra. Megtanított arra, hogy észrevegyem, milyen szép körülöttem minden. De amúgy a legtöbb Kistehén-dal ilyen hatással van rám. Egyszer Békéscsabán sétáltam az Andrássy gimi előtt, és közben azt a dalt hallgattam, aminek a refrénjében Kollár-Klemencz Laci (a Kistehén Tánczenekar frontembere, szerk.) szinte mantraszerűen ismétli, hogy „most jó, most jó, most jó”. Tavasz volt, sütött a nap, felnéztem az égre, és életemben először elgondolkodtam azon, vajon most jó-e. És arra jutottam, hogy igen.

Ráadásul akkor még nem is sejtetted, hogy egyszer közös esten fogtok fellépni, mint dalköltők. 

Ami csodálatos és nagyon nehéz egyszerre.

Miért nehéz?

Mivel felnézek Lacira. Megfigyeltem, hogy ha egy turnébuszban ülünk, a zavaromat azzal igyekszem palástolni, hogy vicceket mesélek, és amikor a kínos igyekezetem kudarcba fullad, inkább elfordulok és zenét hallgatok. Ugyanígy vagyok Másik Jánossal, aki nagyon szeret engem és én is imádom őt, mégsem tudok vele úgy beszélgetni, mint egy haverommal. Szerintem az embernek szüksége van elérhetetlen és misztikus ikonokra, akiket nem feltétlenül kell magánemberként ismerni.

Visszatérve a dalszerzésre: mit gondolsz a jó dal-sikeres dal összefüggésről?

Na, az például nagyon érdekel, mi az, amit én személy szerint szeretek és értékesnek tartok, és mi az, ami sikeres lesz, ami alatt ugye azt értjük, hányan hallgatják meg, hányszor játssza a rádió. Természetesen az a legcsodálatosabb dolog, amikor ez a kettő találkozik és nem megy ki a fejemből egy rádiós sláger.

Tudsz ilyenre példát mondani az elmúlt időszakból?

Ki fogsz nevetni! (mosolyog) A Valmartól az Úristen. Az egy korrekt dal. Szerintem egyébként egy párzási tánc, és mint ilyen, abszolút valid, át tudom érezni. Szóval ez egy sikeres dal, ami ráadásul jó is. 

És ha valami értékes ugyan, mégsem tud kiemelkedni a digitális zajból?

A saját dalaimmal kapcsolatban időnként erőt veszek magamon és kihúzok vagy átírok sorokat, megváltoztatom a dallamot csak azért, hogy az adott dal minél több emberhez eljusson. De az ilyen próbálkozások valahogy mindig rosszul sülnek el, és én is rosszul érzem magam utána. Van például egy dalom, amit játszik a Petőfi Rádió, emiatt sok különböző ember elkezdte hallgatni, de én speciel nem szeretem, mert úgy érzem, kilúgoztam annak érdekében, hogy minél egyszerűbb legyen.

Van olyan dalod, amit viszont nagyon szeretsz és különösen kedves a szívednek?

Nincs egyetlen kedvencem. Olyan előfordul, hogy az aktuális hangulatomnak megfelelően jobban átérzem az egyik dalt, mint a másikat. Sőt, az utóbbi időben a Pofáraesés című dalom két sorával nagyon nem értek egyet és ezt jelzem is a koncerteken. 

Melyik két sorról van szó?

„Ha elmenekülnél, menekülj el…”, ez az egyik. Mindig elmondom, hogy most épp nem menekülni, hanem maradni kell és a hazádért mindent megtenni. 

Ez egy nagyon erős üzenet, közéleti aktualitása is van… Mi a másik sor?

A másik sor így hangzik: „mi van, ha nincsen fejlődés, és mindig a bánat lesz az anyád”. Azt szoktam elmesélni, hogy amikor ezt a dalt írtam, nagy kérdés volt számomra, vajon a társadalom tud-e változni, én magam tudok-e fejlődni, vajon szebb lehet-e a világ. Most úgy érzem, fejlődött a világ, illetve én biztosan fejlődtem és talán ezért látom szebb színben a világot is.

Terápia is volt számodra ennek a dalnak a megírása? 

Egyszerűen csak jólesett kimondani azt, amit egyébként nem merek. Akkoriban épp nem voltam beszélő viszonyban a családommal, mert volt egy nagy vitám édesapámmal, ami után félévre elvonultam, senkivel sem beszéltem a családból. A dalban szereplő, korábban idézett sor – „ha elmenekülnél, menekülj el” – abban az élethelyzetben nekem arról szólt, hogy ha valami nem oké a családodban, elmehetsz. De ugye benne van ebben a dalban az is, hogy „a bánat lesz anyád” meg az, hogy „jól megmondja majd az apád, a kerékpárról le kéne szállj, a magas lóról is le kéne szállj”, ami arra utal, mennyire visszahúzott édesapám az álmaimtól. Tehát anyukámról és az édesapámról is nagyon szomorúan beszélek ebben a dalban, és ezt nehéz volt felvállalni. Valószínűleg csak azért sikerült, mert akkor aktuálisan nem tartottam velük a kapcsolatot. Azóta szerencsére megbékéltünk és elfogadóbbak lettünk egymással. Amikor eljönnek a koncertemre és belekezdek ebbe a dalba, akkor elsőre szégyellem magam, legszívesebben lesütném a szemem, ehelyett inkább erősen a szemükbe nézek és érzem a szeretetet. De ahhoz, hogy ezt a szeretetet érezni tudjam, le kellett írnom ezeket a sorokat.

A dalírás és a koncertezés mellett tanítasz is még? 

Igen, alsós tanító vagyok, és bár néha idegőrlő, élvezem! (nevet) Eddig egy magánsuliban voltam, de most új munkahelyem lesz, a nyolcadik kerületben tanítok majd. 

Mi a legnagyobb sikerélményed a tanítással kapcsolatban?

A magán iskolában a felső tízezer gyerekeit tanítottam, ami miatt állandó bűntudatom volt, mert úgy éreztem, nekem nem ott a helyem. Azt gondoltam, ezt a tudást átadhatnám a legszegényebbeknek is. Ettől függetlenül arra nagyon büszke vagyok, hogy azokat a kisgyerekeket edukálhattam, akik nagy valószínűséggel nem találkoznak majd a cigánysággal, legalábbis közelről nem. Sokat beszélgettem velük erről a témáról.

Mikre voltak kíváncsiak?

Egy kisfiú egyszer megkérdezte tőlem, miért lopnak a cigányok. 

És te mit válaszoltál erre? 

Arra kértem, sorolja fel az összes cigányt, akit személyesen ismer. Azt mondta, ismer engem meg a Lakatos Gabit, aki szintén dalszerző-előadó és szintén tanított ebben a suliban. Kérdeztem, mi loptunk-e tőle. Mire azt felelte: természetesen nem. Aztán eszébe jutott, hogy ismer még egy cigányt, aki segített neki a boltban levenni valamit a polcról. A lényeg az, hogy próbáltam abba az irányba terelni, hogy a személyes megéléseire hagyatkozzon. De mint ez a példa is mutatja, nagyon sok sztereotípia jut el a gyerekekhez, valószínűleg a szülőktől, ami szomorú.

Azt nem kérdezték meg, hogy melyik szó a píszí, a cigány vagy a roma?

Dehogynem, ez gyakran felmerül kérdésként, de szerintem ennek nincs jelentősége. Sokkal nagyobb probléma az, hogy a cigány szót pejoratív értelemben használjuk, vagyis a gyengének, a rossz minőségűnek, a megbízhatatlannak lett a szinonímája, miközben ez valójában a népemnek a neve. Épp tegnap este történt, hogy egy szórakozóhely teraszán a hátam mögött valaki a „cigánymunka” szót említette. Mivel engem ez bántott, beszélgetésbe elegyedtem vele, és kiderült, ő is cigány. Szerinte, ha valamit szarul csinálnak meg, arra lehet azt mondani, hogy „cigánymunka”. Szerintem viszont végtelenül elkeserítő, amikor már a cigányok is belsővé teszik ezt, miközben közismert, hogy tele van az ország cigány melósokkal, akik napi tizenkét órában építik az utakat meg a házakat. 

Nem gondolod, hogy időnként van alapja azoknak a kritikáknak, amik a cigánysággal kapcsolatban felmerülnek? 

A sztereotípiákban nem hiszek. Ráadásul pedagógusként nagyon érdekel, hogy minek mi az oka. Ha például egy ember nem jelenik meg a megbeszélt időpontban, vagy ha valaki a bűnöző életmódot választja. Miért? Mert általában nem a genetika az ok. Valójában ez egy ördögi kör, amiből nagyon nehéz kiszakadni. Nehéz szeretni magunkat, ha folyamatosan csak a sztereotípiákat halljuk a népünkről. Ismertem olyan értelmiségi roma családot, ahol az ötéves kisfiú azt mondta, ő nem akar cigány lenni, mert már ennyi idősen is szembesült a sztereotípiákkal. 

Benned is felmerült gyerekként, hogy jobb lenne nemcigánynak lenni? 

Biztos vagyok benne, hogy sok kisebbségben élő ember szeretne olyan lenni, mint a többiek körülötte, és ha tehetné, inkább a könnyebbik utat választaná. Nekem is egyszerűbb dolgom lenne, ha nem lennék cigány, de én boldog vagyok így, ahogy vagyok.

Hegedűs Józsi a Dalszerző Podcast negyedik epizódjában is szerepelt, Szilágyi Ákos költő, esztéta és Balla Máté zeneszerző, egyetemi oktató társaságában:

Fotók: Magócsi Ildi