Negyven éve Babits nyomában

Több mint negyven éve dolgozik Babits-kéziratokkal, ez idő alatt többezer levél ment át a kezei között. Kevesen ismerik úgy Babits Mihályt (és a kézírását), mint ő. Holott érettségiig egyetlen betűt sem olvasott tőle. Önhibáján kívül, Babits ugyanis akkoriban nem volt része az iskolai tananyagnak. Első megrendítő Babits-élményéről, érdektelen költői levelekről, és menyasszonycseréről is beszélgettünk Sipos Lajos Artisjus-díjas irodalomtörténésszel.

Mondjon egy olyan információt Babitsról, ami nem annyira közismert!

Nem volt rosszban József Attilával.

A közvélekedés úgy tartja, hogy ők ki nem állhatták egymást. Ezek szerint ez nem igaz?

Mindenkiben ez rögzült, mert ez volt a politikai szándék, de ez egyáltalán nem igaz. Tény, hogy két különböző világból jöttek, és nagyon eltért a személyiségük. József Attila harsány volt, erőszakos, időnként elviselhetetlen. Úgy gondolta, az egész világ őérte van. Babits ezzel szemben visszahúzódó, csendes, félénk ember volt, ráadásul valószínűleg idegileg sem volt túl erős, és számára ez a harsányság és harsány érdekérvényesítés nem lehetett igazán rokonszenves. Mindezzel együtt sem volt köztük probléma.

Mégis mindenhol azt lehet olvasni, hogy igen feszült volt a viszonyuk, elsősorban a Baumgarten-díj miatt.

Babits 1923-ban, Szegeden, Juhász Gyula huszonötéves írói jubileumán találkozott először József Attilával, akinek Szépség koldusa című kötetéből három verset épp abban az évben hozott le a Nyugat. A 17-18 éves diákköltő azt várta, a folyóirat szerkesztője emlékezni fog rá, és ki akarta sajátítani a régi barátokkal való találkozásra érkezett Babitsot. Személyes mellőzésnek érezte Babits fellépés előtti idegességét, szándékolt elutasítást vélt kiolvasni ebből. Személyes találkozásra ezután egy ideig nem került sor.

Mondjuk ez nem indokolja a kemény vádakat Babitscsal kapcsolatban. Csupán városi legenda lenne, hogy keresztbe tett József Attilának?

Tudni kell, hogy Baumgarten-díjat először 1929 januárjában osztottak ki, és bár József Attilát szűk környezete akkor az elismerés várományosának tekintette, a díjat mégsem ő kapta abban az évben, emiatt mellőzöttnek és megbántottnak érezte magát. Erős indulat növekedett benne a „díjosztó” Babits iránt. Egy évvel a történtek után a Toll című folyóiratban közreadta bírálatát Babits 1929-es Az istenek halnak, az ember él című kötetéről, azt javasolva a szerzőnek, hogy „ne adja ki verseit barátai unszolására  sem”, tartsa inkább „hét esztendeig az asztalfiában”, és csak azután döntsön sorsukról. Babits nem reagált a sértésre. Haragképtelen volt.

Hogyan folytatódott aztán kettejük története?

Úgy, hogy Babits két évvel később az Új anthológia. Fiatal költők 100 legszebb verse című gyűjteményben megjelentette fiatal pályatársa két versét, 1934-ben, a Medvetánc megjelenése után pedig előterjesztette a pályakezdő József Attila elismerését az ezerpengős Baumgarten-„kisdíjra”. Ám az 1935 novemberi ügydöntő megbeszélés napján A Reggel című újságban megjelent egy József Attila-vers „Babits Mihálynak hódolattal” ajánlással, ami csapdahelyzetbe hozta Babitsot. Mivel a szóbeszéd szerint csak az kapott Baumgarten-díjat, aki „hódoló” verset írt a költő-kurátornak, 1936 januárjában nem adhattak díjat József Attilának. Babits ekkor megegyezett a másik kurátorral, Basch Lóránttal, hogy a következő évben terjesztik fel őt elismerésre. József Attila tehát úgy ment le Szárszóra 1936. november 4-én, hogy biztos lehetett benne, a következő év januárjában átveheti a Baumgarten-díjat.

Játsszunk egy gondolatkísérletet: mi lenne, ha eltölthetne egy napot Babitscsal? Hova vinné, mit mutatna meg neki?

Budapesten vagy Esztergomban?

Legyen előbb Budapest!

Szívesen megmutatnám neki a Venetianer utcát, ahol most beszélgetünk, mert innen egy sarokra van az az egyemeletes épület, ahol egykor gimnáziumi tanár volt. Ha metróval érkezett volna ide, Babits nyomában járt volna, hiszen ő is pontosan ezen az útvonalon közlekedett annak idején. Ezt az épületet megmutatnám neki, hogyan néz ki manapság.

És Esztergomban?

Ott van ugye az a ház, ami ma múzeumként működik, és amit Babits a húszas években vásárolt. Annak idején ez egy kétszáz négyszögöles telek volt, rajta egy olyan házzal, ami mindössze két helyiségből állt. Magyarul: egy kulipintyó volt. Később hozzátoldották a mellettük lévő telkek eladó részeit, folyamatosan bővítették, így egy idő után egész takaros lett a ház, amit ők csak vilipintyónak hívtak – a villa és kulipintyó szavak összevonásával. Képzelje el, amikor megvették a házat, Babits megírta az örömhírt az anyjának, akivel nem volt igazán jó viszonyban. Az anyja azt válaszolta:

Örülök, fiam, hogy szerző ember lettél!

Tehát az Isteni színjáték briliáns fordítása, a Nyugat folyóirat szerkesztése, a regények, drámák és verseskötetek semmit sem jelentettek a kedves mamának, bezzeg a kétszáz négyszögöles telek…

Tehát úgy értette a szerzőt, hogy valamit megszerzőt?

Igen. Nem csoda, hogy nem volt szeretetteljes a kapcsolatuk. 

Emlékszik az első „találkozására” Babitscsal?

Természetesen. Amikor 1957-ben érettségiztem, Babits nem szerepelt a tananyagban. A könyvtárban sem voltak elérhetőek a könyvei, mert az 1945 utáni szocialista irodalomtörténet-tudomány nem tudott mit kezdeni a munkásságával. Öcsémnek viszont volt egy tanára, Éder Zoltán, aki nem törődve az előírással, legalább másfél hónapig beszélt az órákon Babitsról. A testvérem füzetét lapozgatva olvastam először Babitsot, és nagyon más volt, mint amilyen irodalommal addig találkoztam. Megrendítő élmény volt olvasni. Életre szóló.

Miért nem szerepelhetett Babits az iskolai tananyagban? Mi volt a baj vele?

Kicsit messzebbről kell kezdenem. 1944 őszén Rákosit felszólították, hogy konstruálja meg a jövendő Magyarországát. A mezőgazdaság tervezésére Nagy Imrét kérte fel, az ipari átalakításért Gerő felelt, míg a kulturális fordulatot Rákosi, Gerő és Révai József együtt dolgozták ki. A kultúráért felelős triumvirátusból ketten személyesen is ismerték Babitsot. Rákosit tanította Babits a pécsi gimnáziumban, és annyira megorrolt egykori diákjára egy késedelmesen visszavitt görög szótár miatt, hogy még évekkel később is fel-felhozta az esetet. Révai pedig eredetileg költőnek készült, Szabadulás című antológiájáról Babits írt egy elmarasztaló kritikát a Nyugatban. Ettől függetlenül nem személyes bosszú hajtotta ezeket az embereket, amiért kitették Babits, Tóth Árpád vagy Kosztolányi Dezső szűrét az irodalmi kánonból. Csináltak egy fordulatot, felülbírálták a magyar irodalmat, és semmit sem hagytak meg benne a tradicionális irodalmi értékekből. Ezzel egy időben volt hadifoglyokat hoztak helyzetbe, akik velük együtt tértek haza a Szovjetunióból, és költők szerettek volna lenni. Ám az édeskevés, hogy valaki költő szeretne lenni. Sajnos borzasztóan rossz költők voltak.

Végül mikor változott meg a Babits-kép? Mikortól lett Babits ismét tananyag?

A nyolcvanas évektől. Addig nem volt a tananyag része.

Beszéljünk a levelekről: többezer Babits által vagy neki írt levél ment már át a kezei között. Legutóbbi kiadványa az 1927 és 1929 közötti Babits-levelezést tartalmazza. A kötet igen vaskos, 1305 oldal. És bár nagyon érdekes élmény volt Babits levelezését olvasni, azért felmerül bennem a kérdés: mi van, ha ő egyáltalán nem szerette volna nagyközönség elé tárni ezeket a leveleket?

Egyrészt ennyi levelet senki sem írt. Egy költő általában 4-600 levelet írt életében. Nagy részük érdektelen. Az Ady-levelekben például arról van szó, mikor lesz találkozója Boncza Bertával, vagy hogy az újságok nem küldik a honoráriumát. A József Attila-levelek is hasonlók. Ehhez képest Babits leveleinek többsége valamilyen módon kapcsolódik a világhoz. De kapcsolódik az előző írói generációhoz is, Herczeg Ferenchez, Tormay Cécile-hez vagy épp a Nyugatosok nemzedékéhez, de a feltörekvőkkel, az utána következő generációval is kapcsolatban állt, Szabó Lőrinccel, József Attilával, Radnótival.

Ha már Szabó Lőrincet említette, akinek több levele is olvasható ebben a kötetben: ő hogyhogy nem orrolt meg Babitsra, amiért elszerette a menyasszonyát?

Azért, mert ő ajánlotta fel neki Tanner Ilonát.

Menyasszonyt cseréltek?

Valahogy úgy. Szabó Lőrinc nagy étvágyú férfi volt, aki gátlástalanul kikezdett mindenkivel. Milyen érdekes, hogy adott egy zseniális költő, akinek a viselkedése bizony morálisan megkérdőjelezhető. Szabó Lőrinc egy időben Babitscsal élt egy fedél alatt annak Reviczky utcai háromszobás lakásában, és egyik este, amikor már készülődtek lefekvéshez, Babits azt mondta neki, irigyli, amiért ilyen szép menyasszonya van. Szabó Lőrinc ekkor rájött, hogy Babits ácsingózik Tanner Ilona után, ezért felajánlotta neki a nőt.

És Tanner Ilona erre azt mondta, hogy rendben, legyen így?

Igen.

Legalább jó házasság volt Babitséké? Az egymásnak írt leveleik alapján úgy tűnik, idilli kapcsolat volt.

Örülnék, ha azt mondhatnám, megérte a csere, és idilli volt a kapcsolat, de az igazság az, hogy egyáltalán nem volt jó házasság az övék.

A kötet borítóján Babits Füst Milánnak írt levele szerepel. Habár a kézírása nagyon szép, nehezen kisilabizálható. Nagy munka volt ezeket a leveleket megfejteni?

Megszoktam a kézírását, nekem már ismerősek a betűi, hiszen évtizedek óta olvasom a leveleit. Számomra ez egy nagy szellemi kaland.

Van bármilyen érdekesség, amit megfigyelt a kézírásával kapcsolatban?

Zaklatott helyzetekben a kézírása is zaklatottabb, különben kalligrafikus, szép, szabályos. A levelezéssel kapcsolatban annyit még megjegyeznék, hogy akkoriban ez egy különleges dolog volt, a családok őrizték a leveleket. Babits szülei is eltettek minden olyan írást, amit fontosnak éreztek. Megőrizték azt a levelet is, amit Babits édesanyja a szülés előtt írt egyik barátnőjének, és arról áradozott benne, mennyire megváltozik a világa most, milyen gyönyörű lesz. Amikor később elővették a levelet, megállapították, nem csoda, hogy Babitsból költő lett, hiszen ha valakinek az anyja ilyen szépen fogalmaz szülés előtt, annak a gyerekéből csak költő lehet. Ami persze bolondság, de mutatja, mennyire jelentős szerepe volt a leveleknek abban a korban.

Fotók: Labancz Viktória