„Nem tartok az AI-tól, hiszek a saját kreativitásomban”

Nem hisz a rutinban, nem akar megfelelni a trendeknek, és szerinte a zajos siker nem ér annyit, hogy az ember közben elveszítse a saját hangját. Gerlóczy Zsigmond igazi öntörvényű figura, akit nem lehet beskatulyázni, sem címkéket aggatni rá. Tudatosan választotta az érvényesülés nehezebb és kacskaringósabb útját, azt vallja ugyanis, hogy a közönséget nem kiszolgálni, hanem megtalálni kell. Alkotói makacsságról, a számára oly kedves improvizációról és nemrég alapított kórusáról is beszélgettünk az idén junior Artisjus-díjban részesült zongoraművész-zeneszerzővel.

Nem tudtam nem észrevenni a zongora tetején csücsülő plüssmackókat. Ők a közönséged?

Mindig felsorakoztatom őket, ha épp nincs itt a fiam. Mindhárom mackót egy-egy New York-i utamról hoztam neki, Mór pedig elnevezte őket Gerlóczy világosbarna, Gerlóczy fehér és Gerlóczy sötétbarna New York-i mackóknak.

Mintha vízilabdajátékosok lennének.

Igen, és mivel a fiam úgy tekint rájuk, mint a gyerekeire, ezért valójában az unokáimat látod a zongora tetején. (mosolyog)

És mi a története a mellettük lévő Mozart-babának?

Azt hiszem, egy lomtalanításon találtuk. Máig nem értem, hogyan lehetett Mozartot kidobni. Jut eszembe, képzeld, a fiam Mozartra született!

Ezt fejtsd ki, kérlek!

Megbeszéltem jó előre a szülészorvossal, hogy a vajúdás alatt Mozartot fogunk üvöltetni. Így is történt, az összes Mozart-szimfóniát meghallgattuk – az elsőtől az utolsóig. A fiam amúgy a 16. (C-dúr) szimfónia gyors tételére született a Péterfy Sándor utcai kórházban.

Ha már meghatározó zenei élményeknél tartunk, van egy Alaphang című rovatunk a Dalszerzőn, amelyben különböző hangulatokhoz vagy élethelyzetekhez ajánlanak dalokat a zenészek. Neked például mi jut eszedbe, ha azt mondom: a dal, ami legutóbb megríkatott?

Húha… nehéz kérdés. Amin talán legutoljára pityeregtem, sőt, egyenesen zokogtam, az a sükösdi tamburás fiúk produkciója volt az új Országgyűlés megalakulásakor. Fantasztikusan szólnak, nagyon szíven találtak!

Zene elalváshoz?

Nagyon szeretek halk zenére elaludni. Volt, hogy hónapokig Bach A jól temperált zongoráját hallgattam esténként, de a Mozart-szimfóniák lassú tételeiből összeállított playlistemet is szívesen előveszem időnként. Nem tudom, hogy ez élettanilag káros-e, vagy sem, mindenesetre olyankor általában úgy ébredek reggel, hogy tele van a fejem dallamokkal.

A dal, amitől kisimulsz? Számodra mi a legjobb feszültséglevezető zene?

Azt muszáj leszögeznem, hogy nincsenek „legjobbjaim”. Annyira a rögtönzés híve vagyok, hogy a rutinszerűség az élet minden területén kikészít. Ha viszont csalódott vagyok, van egy biztos kapaszkodóm: Louis Cole Things című zenéje, ami valamiért mindig helyretesz. Attól kisimulok.

Ha már a rögtönzést szóba hoztad, ki a kedvenc improvizatőröd?

Iszonyatos kicseszés, hogy olyan nagy zeneszerzők, mint Bach, Beethoven, Sosztakovics vagy Prokofjev improvizációiról nem maradtak fenn felvételek. Bachról például azt tartják, hogy úgy improvizált, mint senki más. Ami a mai zenészeket illeti, számomra Keith Jarrett a legnagyobb rögtönző.

Vele többször találkoztál is. Módosult utána a róla alkotott képed?

Soha nem áltattam magam azzal, hogy Jarrett egyszerű személyiség, hiszen akiből olyan fájdalmak és szépségek születnek és aki úgy tudja koncentrálni az érzelmeit, mint ő, annál valahol deficit kell legyen. Ráadásul mindenki mogorva, nehéz embernek írta le, ehhez képest rendkívül kedves és szeretetteljes volt velem. Abszolút kellemes csalódásként éltem meg a vele való találkozást!

Az, hogy az improvizáció híve vagy, egyúttal azt is jelenti, hogy nem bírod a kötöttségeket?

Dehogynem, zenei vonatkozásban mindenképpen bírom.

Mégis úgy fogalmaztál az előbb, hogy „kikészít a rutinszerűség”. Mi a baj a rutinnal?

Nem a rutin ellen vagyok, de nem tudok úgy dolgozni, mint például a bátyám (Gerlóczy Márton író, szerk.), aki minden nap ugyanabban az időben ír. Én akkor szeretek zenét szerezni, amikor az tényleg kikívánkozik belőlem. Amikor inspirált vagyok. Persze ha épp nem jön az ihlet, akkor is foglalkozom zenével: elemzek, kutatok, új harmóniákat keresek.

Tehát te is minden nap leülsz a zongorához, akárcsak a bátyád az íróasztalhoz.

Igen, de a szokásaimat inkább az intuíció vezérli, és nem egy szigorú „táncrend”.

Ami pedig a zongorát illeti, már-már függő viszonyban vagyok vele: ha napokig nincs a közelemben, nagyon durva elvonási tüneteim vannak.

Nyaraláskor képes vagyok órákig zongorát keresni, amivel őrületbe kergetem a szeretteimet.

Apropó, a szomszédok szeretnek?

Amikor ideköltöztem, előre szóltam a szomszéd Panni néninek, hogy zongorista vagyok, sokat fogok gyakorolni. Azt válaszolta: „Semmi baj, tökéletes párosítás, mert én meg tök süket vagyok.” Azóta sem érkezett panasz.

Visszakanyarodva a rögtönzéshez: szerinted erre születni kell vagy tanulható?

Bizonyos értelemben tanulható, de nem pusztán technikaként.

A zene számomra olyan, mint a nyelv: ugyanúgy tanuljuk meg a „szókincsét”, ahogy az anyanyelvünket.

A különbség az, hogy a zeneszerzés olyan, mint amikor leülsz verset vagy novellát írni, az improvizáció pedig olyan, mint amikor kiállsz emberek elé, és ott, abban a pillanatban fogalmazod meg, amit érzel. Épp ez adja az improvizálás szépségét, hiszen nincs idő csiszolni, viszont őszinte és megismételhetetlen.

Akkor a rögtönzés egyfajta zeneszerzői eszköz is lehet?

Attól függ, mennyire veszed komolyan a pillanatot. A zenei nyelvet meg lehet tanulni, az improvizációt is lehet fejleszteni, de ahogy beszélni sem tud mindenki ugyanolyan kifejezően, úgy rögtönözni sem.

Azon morfondírozom, hogy vajon a mesterséges intelligencia tud-e improvizálni?

Az emberi agy is úgy alkot, hogy korábbi élményeket, emlékeket és mintázatokat kapcsol össze, ebből a szempontból az AI hasonlóan működik. Annyi különbség van csupán ember és robot között, hogy nekünk személyes kapcsolódásunk van az élményeinkhez, az érzelmeinkhez és az emlékeinkhez, míg a mesterséges intelligenciának ilyen nincs.

Mintha nem aggódnál.

Egyáltalán nem aggódom, hiszek a saját kreativitásomban. (mosolyog)

Az Artisjus-díj kapcsán azt mondtad, régóta vársz arra, hogy végre itthon is felfigyeljenek rád. Senki sem lehet próféta a saját hazájában?

Nem fogalmaztam szerencsésen. Most inkább azt mondanám, hogy bár vágyom a nagyobb figyelemre, nem akarom feladni az alkotói elképzeléseimet a gyorsabb siker érdekében.

Engem mindig a kísérletezés meg a furcsaságok érdekeltek, és természetesen tudnék olyan zenét írni vagy olyan munkákat vállalni, amelyekkel több embert érnék el és többet keresnék, de ez nem az én utam.

Inkább türelmesen kivárom, hogy az, amit csinálok, megtalálja a helyét a hazai kulturális életben.

Mint amilyen a bagatell-sorozatod a közösségi médiában?

Pontosan. Van harmincnyolc egyperces zongoradarab, egy egész lemeznyi, ami idén meg is jelenik. Több kiadótól is kaptunk rá ajánlatot, úgyhogy ez lesz az első albumom, ami nem szerzői kiadásban jelenik meg.

Nagyon szeretem a bagatelljeidet, egyetlen baj van velük: túl hamar véget érnek.

Ezek ilyen rövid, ugyanakkor szerintem rendkívül immerzív darabok. Úgy képzelem, hogy valaki meghallgat egyet, és annyira magával ragadja, hogy meg akarja hallgatni újra és újra, így lesz az egyperces zongoradarabból többperces. A bagatell ugye szó szerint azt jelenti, jelentéktelen, de van ebben egy csavar, mert az én bagatelljeim egytől egyig nagyon sűrűek és mindegyiknek van valamilyen mélyebb jelentése. Ez a sorozat valójában egyfajta főhajtás a zenetörténet különböző időszakai és nagy alakjai előtt.

Az sem bagatell, hogy nemrég alapítottál egy kórust zenészekből és zeneszerető emberekből. Miért?

Egyrészt hiányzott a közös éneklés, másrészt az új dalaimhoz szükségem volt egy közös hangzásra, de közben rájöttem, hogy ez ennél jóval többről szól. Együtt énekelni másokkal az egyik legfelszabadítóbb dolog a világon, képes hidat képezni akár vadidegen emberek között is, én pedig szeretnék lehetőséget adni azoknak, akik a részesei lennének egy ilyen örömteli közös élménynek.

Bárki csatlakozhat?

Természetesen, a próbák bárki előtt nyitva állnak. Amikor viszont felvétel készül, ott már fontos lesz az intonáció, ezért a stúdiómunkához válogatnunk kell majd. De a közös éneklés élménye mindenkié lehet.