Trenddel szemben – Tízéves a Platon Karataev

Van, amikor egy zenekar története nem a próbateremben kezdődik, hanem jóval korábban: gyerekként a focipályán szerzett közös élményekkel. Balla Gergely és Czakó-Kuraly Sebestyén útja innen vezetett az egyetemi zenélésen át a Platon Karataev megalapításáig, és egy olyan zenei világig, amely az elmúlt tíz évben éles kanyarokkal, merész váltásokkal formálódott. Ma már a hazai alternatív szcéna egyik legizgalmasabb produkciójaként tartják számon őket. Hogyan alakul át egy zenekar identitása tíz év alatt, és milyen kihívásokkal kell szembenézniük ma a zeneiparban? Jubileumi interjúnkban ezekről is mesélnek – őszintén, reflektíven.

Ha szembejönne veletek a tíz évvel ezelőtti önmagatok, milyen tanácsot adnátok neki? 

Czakó-Kuraly Sebestyén: Azt mondanám neki, hogy gyakoroljon sokkal többet a hangszerein már a legelejétől kezdve, és szedjen magára minél több tudást, zeneelméletet.

Hiányérzeted van?

Cz-KS: Azt veszem észre magamon, hogy ahogy telnek az évek és sűrűsödik az életem, már nem fog annyira az agyam, mint régen. Akkoriban ez még lendületből ment.

Balla Gergely: Én azt javasolnám neki, hogy lépjen hamarabb abban, hogy a zenekar technikai oldala is rendben legyen, és tényleg színvonalasan, profin szóljon a produkció élőben is. Erre csak az utóbbi három-négy évben kezdtünk igazán odafigyelni. Előbb kellett volna.

Mikor érezted azt, hogy „most már minden kerek”? 

BG: Tavaly.

Tényleg? Nem erre a válaszra számítottam. 

BG: A tavalyi Budapest Parkos koncertünkön éreztem először azt, hogy megvalósul a személyes vízióm a Platon Karataevről, ami alatt a produkció minőségét és az emberekből kiváltott hatást értem.

Cz-KS: Egyetértek Gergővel, a megérkezettség érzését én is odakötöm. Ami persze nem jelenti azt, hogy addig ne lettek volna nagyon jó koncertjeink, mégis azon a tavalyi Parkos koncerten éreztük azt, hogy technikailag, vizuálisan, stáb, illetve dalok szempontjából is minden egyben van. Úgy tudtunk kilencven percnyi produkciót letenni az asztalra, hogy arra a legelejétől a végéig büszkék voltunk.

BG: De erre tudatosan nagyon sokat készültünk.

Milyen nagy az egyetértés köztetek, miközben a rólatok szóló dokumentumfilm szerint tűz és víz vagytok. 

BG: Az inkább a személyiségünkről szól. Egyszerűen mások vagyunk, de ezt egyáltalán nem érzem hátránynak, sőt. Egyre inkább azt látom, hogy részben ennek is köszönhető, hogy most itt ülünk és az elmúlt tíz évünkről mesélünk.

A Platon Karataev azért működik, mert kiegészítjük egymást. Két Sebő nem tudta volna ezt megcsinálni, ahogy két Gergő sem. Csak mi együtt.

Tehát ha alkotásról van szó, az ellentétek mégiscsak vonzzák egymást? 

BG: Igen.

Cz-KS: Különböző attitűdök szerintem nagyon jó párost alkot(hat)nak.

Tíz év után is meg tudjátok lepni egymást? 

BG: Egyre kevésbé. (mosolyog) Szerintem a feleségem és a gyerekeim után Sebővel töltöm a legtöbb időt. Egy évben rengeteg koncertünk van, aztán ott a stúdiózás, a próbák. Zenekaron kívül tulajdonképpen nem is csinálunk közös dolgokat.

Cz-KS: Én nem is vagyok házas, így biztos, hogy az elmúlt tíz évben Gergővel töltöttem a legtöbb időt, durva ebbe belegondolni. De a kérdésedre válaszolva: ha meglepni nem is szoktuk már egymást, egyfajta nagyon mély örömöt és lelkesedést a mai napig kivált belőlünk a másik egy-egy dalötlete.

Mit tanultatok egymástól ez idő alatt? 

BG: Emberileg vagy mint dalszerző?

Amelyik jobban megszólít.

BG: Számomra a mai napig imponáló Sebő szemlélődő, gondolatokban elmerülő, lelassultabb élete. Erre törekszem én is, de sokszor nem feltétlenül engedhetem meg magamnak. Ami pedig a dalszerzői oldalt illeti: kettőnk közül Sebő sokkal jobban énekel, szélesebb lágéban komfortos a hangja, emiatt nagyobb dallamíveket tud bejárni szerzőként is. Mindig is eredetibb és jobb volt az énekdallamok írásában. Emellett beleásta magát a szintézisekbe és a hangzásokba, és nagyon megszerette a producerkedést. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy minőségben előbbre léptünk a Partért kiáltó, majd a Napkötöző lemezünkön.

Cz-KS: Most nagyon szépen ki fog jönni ez a tűz és víz dolog, mert amit például mindig is szerettem volna megtanulni Gergőtől, az az odaadás és energia, amivel a legkisebb projektbe is odateszi magát, és küzd az utolsó leheletéig. Remélem, ebből rám is ragadt valami.

BG: Szerintem nagyon sokat léptél előre.

Cz-KS: Zeneileg pedig Gergő bátorsága az, ami inspirál. Bátran mer ötletelni. Én sokszor már az alapötletemnél megijedek, hogy még nem elég kifinomult vagy túl egyszerű. Ő meg elkezd vele dolgozni és aztán megszületik belőle egy tök összetett dal. De az is bátorság a szememben, amikor egy húsz másodperces részre azt meri mondani, hogy márpedig ebből csinálunk egy iszonyú jó dalt, és meg is csináljuk/csinálja.

Akkor a Platont jellemző zenei kanyarok jórészt neked köszönhetőek, Gergő? A te bátorságodnak?

BG: Szerintem ez közös dolog. Az elejétől kezdve nagy egyetértés volt bennünk azzal kapcsolatban, hogy nem kezdjük el méricskélni – akár egy dalnál, akár bármilyen zenekarhoz köthető dolognál -, hogy ki mennyit tett bele, mert ez nem számít. Ha megnéznénk a Napkötöző lemez dalait, nagyon nehezen tudnám visszafejteni, hogy egy-egy dal kinek az ötletéből indult ki. Olyankor benne vagyunk a flowban, mindenki dobálja be az ötleteit, és ezekből a végén egy homogén egység születik.

Volt-e olyan döntésetek az elmúlt tíz év során, amit utólag megbántatok? Mi a legnagyobb tévedésetek, ha volt ilyen?

BG: Olyan tévedéseink voltak, amiket azért nem bántunk meg, mert mindegyikből tanultunk valamit.

Mondj egyet!

BG: Mivel kiadó nélküli, független zenekar vagyunk, mi határozzuk meg, mikor legyen a lemezbemutató koncert egy-egy új lemezünk esetében. Mégis elkövettünk egy hibát az első lemeznél: megcsúsztunk vele a stúdióban, és inkább kapkodva befejeztük, mintsem el kelljen halasztani a lemezbemutatót. A második lemeznél már tanultunk ebből: ugyanaz megtörtént, úgy éreztük, nincs még kész, de ott ki mertük mondani, hogy nagyon sajnáljuk, hét hónappal el kell tolnunk a lemezmegjelenést.

Cz-KS: Én a külföldi turnéinkat mondanám erre. Az első két, angol nyelvű lemezzel ugye elkezdtünk turnézni külföldön, és ha erre jobban ráfeküdtünk volna, talán hamarabb leszerződünk egy külföldi ügynökséggel. Szerintem kicsit elaprózódtunk az elején: ritkán mentünk, kevés napra, inkább kis klubokba. Tudatosabb tervezéssel akár egy stabilabban külföldön turnézó zenekar is lehettünk volna, mert akkoriban még az időnkbe, az életünkbe is jobban belefért volna. De közben meg annyira élveztük ezeket a turnékat úgy, ahogy voltak… szóval, ez egy ilyen ambivalens dolog.

Rengeteg változás történt a zeneiparban, amióta belecsöppentetek 2016-ban. Mit gondoltok: akkor volt könnyebb elindulnia egy olyan produkciónak, mint a Platon Karataev, vagy manapság? 

BG: Ma sokkal egalitáriánusabb a rendszer, és ennek mi is a kedvezményezettjei vagyunk, hiszen a dalaink a világ minden tájára eljutnak a Spotify-on keresztül. Ugyanakkor most nagyobb a zaj, és ez pont egy ilyen, inkább a mélység felé orientálódó projektnek nem tesz jót. Kezdünk kiesni az algoritmus kegyeiből.

Így érzed?

BG: Abszolút! Egyre inkább az fogalmazódik meg bennem, főleg az AI megjelenésével, hogy nekünk csak magunkat kell figyelnünk, és dalról-dalra, lemezről-lemezre azt csinálni, amiben hiszünk.

Cz-KS: Én azt mondanám, hogy tíz éve sokkal könnyebb volt elindulnia egy kevésbé extrovertált előadónak vagy zenekarnak.

Miért? 

Cz-KS: Az introvertáltabb, visszahúzódóbb előadók manapság nagy nehézséggel küzdenek, mert gyakorlatilag a közösségi médiában dől el, hogy valaki berobban-e vagy sem.

Akinek ez jól megy, és ügyesen használja a social felületeket, annak könnyebb befutnia. Korábban szerintem nagyobb egyenlőség volt ilyen téren extrovertált és introvertált előadók között.

Ha már itt tartunk: van már okostelefonod, Gergő? 

BG: Van, de nem szeretem. Szükséges rossznak tartom, és valahol az online jelenléttel is így vagyok. Amit csinálunk, azt önazonosan tesszük. Letapogatjuk ugyan a trendeket, de nem vagyunk hajlandóak megcsinálni azt, ami az elvárás lenne. Inkább vállaljuk azt, hogy emiatt nem jutunk el annyi emberhez.

Cz-KS: Én mindig is aktívabb voltam a social médiában. Instagramot a mai napig is használok, de nálam is egyre jobban kopik ki, tehát például jóval ritkábban posztolok, mint mondjuk négy éve. Időnként nehezen találom a helyem a közösségi médiában, a zenekarét pláne.

Nemrég volt egy posztotok, amiből az jött le, hogy bár van bennetek vágy arra, hogy több emberhez is eljussatok a zenétekkel, mégis tudatosan szembementek azzal, ami „jobban működne”. 

BG: A Platonnak épp az a varázsa, hogy mindig azt csináljuk, amit szeretnénk. Tudom, ez önző dolog, de „szépen önző” szerintem. És amúgy annyiszor vágtuk magunk alatt a fát! Az első lemezünk több nemzetközi válogatásba is bekerült, az Elevator című dalunk pedig Ed Sheeran és a Linkin Park között szerepelt a Spotify brit és német virális listáján, teljesen abszurd volt az egész! Aztán csináltunk egy lemezt, ami nagyban ellépett az elsőtől – úgy formavilágban, mint narratívában. Majd mire ez a második album elkezdte megtalálni a közönségét, kijöttünk egy magyar nyelvű lemezzel.

Miért fontos nektek, hogy mindig megújuljatok? 

BG: Nem fontos. Mi változunk alkotóként, és ezt követik le a dalok. De amúgy szerintem egyre kisebbek az ugrások, például a Partért kiáltó és a Napkötöző dalai között biztosan. Viszont az első három lemezt tényleg mintha három különböző zenekar csinálta volna.

És ha emiatt nem éritek el az üvegplafont, nem lesz bennetek keserűség húsz év múlva? 

BG: Nem. Ha a világ összes zenekara közül választhatnék, akkor is a Platont választanám, és szerintem alkotóként ez az egyik legnagyobb dolog, ami megadatik.

Cz-KS: Én sem látom magam előtt, hogy úgy koncertezünk négyszer-ötször annyi ember előtt, mint most, hogy közben olyan dalokat játszunk, amik nem a szívünkből jönnek.

Szóba került az előbb az AI. Hogy álltok ehhez: szerintetek eszköz vagy versenytárs a mesterséges intelligencia? 

BG: Nem akarom démonizálni az AI-t, de nálam pont a dalszerzés lényege veszne el, ha mesterséges intelligenciát használnék az alkotás során.

Ha nem jön semmi, inkább elfogadom, mintsem generikus gondolatokkal töltsem ki az űrt.

Cz-KS: Már gyerekkoromban sem értettem, mi a jó abban, ha emberek cheat kódokat használnak a számítógépes játékokban és általuk mindenféle előnyhöz jutnak. Az egésznek így semmi értelme, hiszen nincs kihívás, és nincs meg az öröm, hogy ezt is megoldottam. Szerintem a dalszerzés is így működik, és mi ezeket a katartikus pontokat keressük az alkotás során.

Használtatok-e már AI-t a dalszerzői folyamatban? 

Cz-KS: Csak mint produceri kellék. Kipróbáltam egy plugint, ami AI asszisztálással megcsinálja egy sáv EQ-zását, de nem tetszett.

Nincs bennetek félsz vagy szorongás a mesterséges intelligenciával kapcsolatban? 

BG: Ebből a szempontból szerencsések vagyunk, mert van egy edukált közönségünk, akik már évtizedeket eltöltöttek a korábbi struktúrában, és így az a kapaszkodójuk, hogy élő emberek által megírt, élőben előadott zenét fogyasztanak. Szerintem az a nagy kérdés – ami minket már egyre kevésbé érint -, hogy az utánunk jövő generációnak lesz-e ambíciója és törekvése, hogy gépi segítség nélkül alkosson és adjon elő zenét.

Cz-KS: Én nem féltem az utánunk jövő generációkat. Ez maximum egy időszak lesz az ő életükben is, amikor rákapnak az AI-ra, aztán megunják.

Ha már inspiráció: mi az, ami motivál benneteket mostanában?

BG: A Partért kiáltóval, mint vizes lemezzel indultunk el ezen a vonalon, a Napkötöző a tüzes, és a szél lesz a következő. Ezzel kapcsolatban most épp a kreatív szakasz finisében vagyunk, és ha minden jól alakul, még idén elkezdjük felvenni a dalokat. Bennem amúgy egyre inkább körvonalazódik az, hogy ha már így alakult, hogy mindenféle tervezés és tudatos szerkesztés nélkül összejött a víz, tűz, szél tematika, akkor bele kell állnunk és meg kell csinálnunk a földes lemezt is. Kevesen vállalkoztak ilyen nagy volumenű, egy évtizedet átívelő alkotói projektre, amelyben mindegyik lemez konceptlemez önmagában, de a négy album végül összeáll egy nagyobb egésszé is.

Egyébként miért fontos számotokra a lemezformátum a mai világban, amikor általában dalokat jelentetnek meg az előadók? 

Cz-KS: Amellett, hogy ma már csak ritkán veszem rá magam, hogy egyben végighallgassak egy lemezt, a legnagyobb zenei élményeim mindig lemezhallgatásokhoz kötődnek. Amikor az ember belefeledkezik egy előadó vagy zenekar világába, az egy olyan hétköznaptól elrugaszkodott állapot, amit nagyon szeretek átélni. Emellett elképzelni sem tudom, hogy egy ilyen alkotói korszakot kevesebb dalban körbejárjunk. Valószínűleg Gergő sem tudná belesűríteni a szöveget négy dalba. Egyszerűen nem lenne teljes.

BG: Én szinte csak lemezeket hallgatok, általában vezetés közben. Szerintem sokkal nagyobb mélységeket lehet megjárni az albumformátummal, alkotóként és befogadóként is ez a tapasztalatom.

Hogyan fejeznétek be a mondatot: A Platón Karataev addig létezik, …?

Cz-KS: Amíg az alkotás vágyát közösen érezzük.

BG: Igen, amíg kettőnkben van közös alkotói energia.

Fotók: Labancz Viktória