A konferencia egyik legérdekesebb beszélgetése az ügynökségek világát mutatta be.
covid19
Először állnak színpadra a járvány alatt, otthonról befutott “Covid-bébik”
Miközben akár sok tízezres rajongótáboruk lett, nem találkoztak velük élőben, és fellépések hiányában a sikert nem élték meg igazán valóságosnak.
A kiadója is támogatja Neil Youngot a COVID-dezinformáció elleni harcban, bár ez a Spotify-jogdíjak elvesztését jelenti
Joe Rogan veszélyes hazugságot terjesztő podcastjai miatt adott ultimátumot a Spotify-nak Neil Young, és a cég nem a zenészt választotta.
A zenészek harmada felhagyhat a zenéléssel – íme a 2021-es zenészfelmérés eredménye
A járványhelyzet drasztikusan átrendezte a hazai zenészek életét, anyagi helyzetét – derül ki a ProArt Szövetség frissen közzétett felméréséből, amit a Hétfa Kutatóintézet készített.
Mit jelent a 4 millió beoltott a szerzők számára?
A Kormány új nyitási szabályokat határozott meg arra az esetre, amikor a négymilliomodik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisát beadják. Összefoglaltuk, mit jelent ez a zeneszerzők, szövegírók számára.
Ha az élőzenei szakma nem lát messzebb, az újraindulás hónapokkal kitolódhat
Nem terem koncert máról holnapra!
Felkérésre dalt írni – tippek és trükkök Presser Gábortól | smartisjus #16
PREMIER: Válassz múzsát és bújj bele az előadó bőrébe! Beszélgetés Presser Gáborral a DEX-ről a Smartisjus 16. számában.
Tippek szimfonikus hangszereléshez Pejtsik Pétertől | smartisjus #15
Pejtsik Péter előadása a DEX-ről! Szimfonikus hangszerelés, nagyzenekari munka a Smartisjus 15. számában.
Dés: Így született a zene A vágy villamosa baletthez | smartisjus #14
PREMIER: Dés László előadása a DEX-ről! Színházi zene, irodalmi művek megzenésítése a Smartisjus 14. számában.
Mitől szól jól egy hangfelvétel? | smartisjus #13
PREMIER: Hidasi Barnabás közönségkedvenc előadása a DEX-ről! Hangmérnöki praktikák és mítoszok a Smartisjus 13. számában.