Az 50 milliós keretösszeg viszont változatlan.
Hangfoglaló Program
Dal+Szerző Playlist #111: elő- és főzenekarok a Hangfoglaló pályázatán 1.
Bemutatjuk az elő- és főzenekarokat, amelyek 2,5 millió forintot nyertek közös fellépésekre.
Hatalmas volt az érdeklődés a Hangfoglaló rendkívüli pályázatai iránt
A közönség nélküli koncertfelvétel készítésére pályázók ötödét tudták támogatni.
Rendkívüli Hangfoglaló pályázatok: 60+12 millió profi, közönség nélküli koncertfilmekre és oktatóvideókra
Mindkét pályázatnak fontos eleme, hogy a zenészek, tartalomelőállítók mellett a háttérben dolgozó szakembereket is segíti.
2019-ben még inkább a német piac lett a fő célpont – a HOTS egy éve
A támogatott koncertek, nemzetközi rendezvények mellett ismertetik a külföldről érkező jogdíjbevételeket is.
Mentor-mentorált kapcsolat irányába mozdul a Hangfoglaló előzenekaros pályázata
Jelentkezési határidő: január 13.
Szorongás, szerhasználat a hazai zenészeknél: a magyar átlagnál magasabb, a nyugati zenészeknél alacsonyabb
Ez az első, a témával foglalkozó kutatás eredménye.
Dal+Szerző Playlist #84: Induló előadók a Hangfoglaló Programban, 2019, 2. rész
Hat induló előadó, a világot megváltó popzenétől a sokszínű nőiességig, a grunge-fun-rocktól a metalcore-ig.
Dal+Szerző Playlist #83: Induló előadók a Hangfoglaló Programban, 2019/1
Hat támogatott induló előadó: több dimenzió agyas pop, tengerparti punk tengerpart nélkül, döner metal, természetközeli minimal pop és hasonlók.
Dal+Szerző Playlist #78: Dalszerző kurzusok, táborok szervezésében támogatott szerzők
Többek között Dinnyés József, Lombos Márton és Kovácsovics Fruzsina is kurzust, tábort szervezhet az NKA támogatásával. Bemutatjuk szerzői-előadói pályájukat.