Amerikában a járvány kezdete óta majdnem 1500 per indult a biztosítók ellen.
koronavírus
Az amerikai élőzenei ipar segítene 100 millió ember beoltásában
Nyílt levelet írt Joe Bidennek az amerikai élőzenei iparág nagy része. Olyan óriáscégek, mint a Live Nation és az AEG, valamint számos szakmai szervezet ajánlotta fel a segítségét az elnök által meghirdetett programban, hogy 100 nap alatt 100 millió amerikait… Read More ›
EY: A kulturális és kreatív szektor az európai gazdaság egyik motorja, kulcskérdés az újraindítása
A kulturális és kreatív szektor jelentős szerepet tölt be Európa gazdaságában, az egyik legnagyobb foglalkoztató – és a járvány miatti legnagyobb kárvallottja. EY tanulmány a GESAC megbízásából.
Rekordév után összeomlás – itt a 2020-as Zeneipari Jelentés, a koronavírusról szóló fejezettel
2019-ben a magyar zeneipar mérete meghaladta a 73 milliárd forintot. 2020-ban a visszaesés legalább 40 milliárd forintos lehet.
Németország: szervezzenek koncerteket 2021 második felére, és ha elmaradnak, az állam fizet
A német állam 2,5 milliárd eurót különít el erre a célra.
A koncertbelépőt helyettesítő app ellenőrizné, hogy van-e oltásunk vagy negatív tesztünk
A Ticketmaster terve szerint a koncertszervező nem férne hozzá az egészségügyi adatokhoz, hanem más szolgáltatókkal működne együtt.
Biztonságos lehet a koncertlátogatás, ha figyelnek a szellőzésre, a maszkviselésre, a higiéniára és a ki- és beléptetésre
A német Restart-19 projekt biztató eredményre jutott.
A járvány hatására 2-3,5 milliárd eurós visszaesés várható a 2020-as jogdíjakban – a CISAC globális jelentése
2019-ben először haladta meg a beszedett jogdíjak teljes összege a 10 milliárd eurós határt. Az élő- és háttérzenei jogdíjak területén akár 80%-os is lehet a visszaesés.
A járvány és a zenészek lelki egészsége: törékenység és lelassult idő
A BuSH-on is járt Sally Anne Gross és szerzőtársa beszélt arról, milyen változásokat hozott a járvány a zenészek lelki egészségében – a kép nem kizárólag negatív.
A magyar független kiadók negyede érzi úgy, hogy bizonytalan a jövője
A Magyar Független Lemezkiadók Egyesülete felmérést készített a járvány hatásairól.