külföld
A nemzetközi piacra lépés nem csak annak jó, aki ki tud menni – Bajnai Zsolt, a CSTP kollégium vezetője a nemzetközi támogatásokról
A Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium vezetőjével, Bajnai Zsolttal beszélgettünk a magyar könnyűzene nemzetközi piacra jutásának támogatásáról, abból az apropóból, hogy nemrég hirdették ki a CSTP nemzetközi pályázatainak eredményeit. Az első évi támogatásokkal összehasonlítva jelentősen megválto...
„A zene egy nagyon fontos exportcikk!” – DJ Kovary, NEO
Elmondása szerint óriási szerencséjük volt a Kontroll filmzenével, de nekik is tenniük kellett a sikerért. Kőváry Péter, a NEO gitárosa, énekese, zene- és szövegírója, aki 2006 óta DJ szóló karrierjén is dolgozik, mesélt a zeneipar változásairól, az elektronikus zenei piac egyedi vonásairól és a mag...
Külföldön játssza a rádió a dalunkat, hurrá! És mi lesz a jogdíjakkal?
Természetesen a külföldi zenefelhasználások után is ugyanúgy jár jogdíj, ahogy a hazaiak esetében. A téma nemzetközi hátterét előző posztunkban írtuk le: a lényeg a láthatóság. Azaz ne felejtsd el időben bejelenteni a műveidet az Artisjushoz, mert a szerzeménynek nemzetközi azonosító számot (ISWC-kó...
Hol tudok utánanézni, hogy mikor kerül sor a jogdíjak kifizetésére?
A kifizetési időpontokat az Artisjus honlapján elérhető Felosztási naptárban találjuk. Ha a könnyűzenei koncertek érdekelnek minket, akkor a pontos időpontokat májusnál és novembernél keressük – ezek kifizetése ugyanis évente kétszer történik. Ha inkább komolyzenei rendezvényeken hangzanak el a műv...
A külföldi koncertjeim után is kaphatok jogdíjat?
Ahogy Magyarországon, úgy külföldön is a rendezvények szervezőinek feladata a koncertet a helyi jogkezelő társaságnál bejelenteni, ennek ellenére nem árt, ha egy kis odafigyeléssel mi is megpróbálunk a kezük alá dolgozni: 1. A setlistünket mindig írásban, lehetőleg közvetlenül a rendezvény szervezőj...