YouTuberek kommentálják majd élőben, mi történik a színpadon.
livestream
Nem jogosították a rekorddöntő Dua Lipa-livestreamet a brit jogkezelő szerint
A PRS For Music „egyetlen tagja sem kapott jogdíjat” a LIVENow platformon közvetített koncertek után.
Új bevételi forrás lehet a livestream alatti merch-vásárlás, amit a Coachellán tesztel a YouTube
Többek között Billie Eilish is árul majd olyan pólókat, amiket kizárólag az élő YouTube-közvetítés alatt lehet megvenni.
Ne dolgozd magad halálra – és más tanulságok a járványidőszakból
Lassan visszatérnek az élő koncertek, de van, amit érdemes megtartani az előző bő egy év tanulságaiból.
Legendás amerikai koncerthelyszíneken lehet majd „egyetlen kapcsolással” elindítani az élő közvetítést
A Live Nation arra fogad, hogy a livestreaming velünk marad.
Jönnek az online, mégis lokalizált turnék?
Az egyik első ilyet Todd Rundgen csinálja majd, aki szerint a koncertek legalább annyira társasági, mint zenei események – ezt próbálják átvinni az online térbe.
Jönnek a fizetős élő videók a Bandcampre, lesz virtuális merch asztal
A Bandcamp 10%-ot von le a jegybevételből, és ezt is elengedik március végéig.
Van igény a neten közvetített koncertekre, de már nem elég a szobában zenélni
Egy felmérésben megkérdezettek 47%-a mondta, hogy fontos, hogy legyenek online koncertek – igaz, csak 25% nézett is már ilyet.
Pénzt keresni élő online zenéléssel? A Twitch szerint ők tudják a megoldást
A videojátékosoknál működő rendszert terjesztenék ki a zenére is. Összefoglaljuk a Twitchen régóta aktív magyar zenész, Saya Noé tapasztalatait is.