oktatás

Hír

Indul a magyar könnyűzenei oktatás legnagyobb eseménye, a Hangszert a kézbe

A Hangszert a kézbe eseménysorozatot „a magyar zeneoktatás történetének egyik legnagyobb szabású eseményeként” jellemzi a hivatalos bemutató szöveg, és ha hozzátesszük, hogy a könnyűzenei oktatásról van szó, akkor az „egyik” ki is hagyható. A programsorozat február végétől jú...

Hír

Oktatás, showcase-ek, tehetségkutató, adatbázis és múzeumok: a CSTP meghívásos pályázatai 200 millióból

200 millió forintra írt ki novemberben meghívásos pályázatokat a Cseh Tamás Program. Az üres hordozó díjból finanszírozott, a Nemzeti Kulturális Alapon belül működő CSTP ezt a pénzt alapvetően a cikkünk címében foglalt öt témában költi majd el (ha minden meghívott pályázó eleget tesz a feltételeknek...

Hír

Trendi lesz a kelet-európaiság? Music Hungary 2016: export, állam, oktatás

A Music Hungary 2016-os szakmai konferencia hivatalos programját – amely mellett természetesen a „networking” legalább olyan fontos – néhány nagyobb téma uralta, ha nem is kizárólagosan. Egyrészt az állam létező (NKA, CSTP) és remélhetőleg létrehozandó (exportiroda) intézményeinek szerepvállalása; m...

Hír

Zenei ismeretterjesztő sorozat készül Hollerung Gáborral, 20 milliós támogatással

Elkezdődött a nagyszabású, Zenedoboz című zenei ismeretterjesztő sorozat forgatása. Összesen 40 darab, egyenként 12 perces rész készül, Hollerung Gábor zenei szakértő vezetésével, a Nemzeti Kulturális Alap 20 millió forintos támogatásából. A nemzetközi hírű, számos díjjal kitüntetett karmester-kórus...

Hír

Munkacsoport alakul az iskolai éneklés megújítására

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) közleményében ezt írja: „Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzetközi tekintélyekből álló munkacsoportot kért fel arra, hogy tegyen javaslatot az iskolai énektanítás megújítására, az iskolai éneklés megerősítésére a kodályi hagyományok ér...

Hír

Fluor-kották, A Dal döntős szerzeményei a zeneiskoláknak, ingyen

A Zeneszöveg.hu és a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége közös akciójának keretében minden magyar zeneiskola ingyen igényelhet két kottagyűjteményt. Az egyik A Dal 2015-ös döntőjének legjobb harminc dalát tartalmazza. A Tavaszi Zsongás pedig elsősorban a fiatalok körében népszerű slág...

Hír

Honnan szerzik a zenészek zenei és zeneipari ismereteiket?

Több mint 600 zenész válaszolt kérdőívünkre a zeneoktatásról, zeneipari tudásról. A válaszok azt mutatják, hogy a könnyűzenészek meglehetősen magukra vannak hagyva, mind a hangszeres, mind a zeneipari tudás megszerzésében. Információkat önképzéssel és zenész kollégáktól szereznek – a szervezett könn...