A digitális bevételek növekedése és a turnézás gazdasági motivációi; a koncertek után fizetendő szerzői jog mértéke és jogi környezete; mesterséges intelligencia a hangosításban – élőzenével kapcsolatos beszélgetések a Music Hungary konferenciáról.
szerzői jogdíj
Győztek a szerzők: megerősítették a jogdíjemelést, amit megfellebbeztek a nagy tech cégek
Ugyan ez az amerikai jogdíjakat érinti, a Spotify, a Google, a Pandora és az Amazon fellebbezése világszerte nagy vihart kavart. Most néhány kisebb kérdést leszámítva győztek a szerzők.
Fontos változások a jogdíj felosztásában – új szabályok 2022-től
A változások érintik például a TV-s, rádiós, a vendéglátó élő háttérzene jogdíjakat.
Egymilliárd euróval estek vissza a globális jogdíjak 2020-ban, de ez jobb a várakozásoknál – CISAC-jelentés
A jogkezelők nemzetközi szervezete 20-35%-os csökkenésre számított, ehhez képest a 9,9% jó hírnek számít.
33%-os emelés vagy „a valaha volt legalacsonyabb jogdíj”? A szerzők egyik legnagyobb csatája jön Amerikában
A Szerzői Jogdíj Bizottság döntésétől függ a 2023 és 2027 közötti jogdíjak mértéke.
A dalszerzők jogdíjemelése miatt fellebbező szolgáltatók első körben nyertek, de ez nem biztos, hogy baj
A zeneműkiadók szerint csak formalitásokról van szó, a Billboard szerint viszont bizonytalan a 44%-os jogdíjemelés sorsa.
3 milliárd 683 millió forint jogdíj, ebből majdnem 2 milliárd magyar zenékre
Lezajlott az első idei „nagyfelosztás”. Összefoglaló és elemzés.
Tovább emelkedett a jogdíjbevétel, nagyot nőtt a digitális terület – globális adatok
A digitális jogdíjak majdnem 30%-kal nőttek, de még mindig a tévé-rádió és az élő- és háttérzene a fő jogdíjforrás.
Így érdemes megnézni, mire kaptál jogdíjat
Az Artisjus jogdíjkifizetéseit részletes elhangzási adatok kísérik. Így tudod megnézni, milyen lejátszások, kiadványok után kaptál jogdíjat!
Majdnem 2 milliárd forint a magyar szerzőknek: a 2019-es májusi nagyfelosztás
Lezajlott az Artisjus májusi nagyfelosztása: 3 milliárd 765 millió forint jogdíjat fizettek ki