újranyitás
Music Hungary: növelné az elővételes jegyeladást a világos árvisszatérítési garancia
Az igen alacsony jegyelővételi arány a rendezvények stabilitását fenyegeti, így különösen fontos kérdés. A Music Hungary Szövetség közleménye szerint ennek egyik fő oka a jegyvásárlók bizonytalansága. Ezt részben a nem egységes szabályozás okozza a szövetség szerint (az augusztus 20-i rendezvényeket...
Music Hungary: legyen látogatható minden zenés-táncos rendezvény védettségi igazolvány nélkül
A Music Hungary Szövetség a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatójának, Guller Zoltánnak írt levelet, amelyet teljes egészében közzétettek a szervezet honlapján is. Mint a bevezetőben olvasható, a hétfőn elküldött levélre eddig (csütörtökig) nem érkezett még válasz. A szöveg több témát is...
A tesztelés fontosságára és problémáira hívja fel a figyelmet a nyitást előkészítő brit kutatás
Eleinte a brit kormány nem akarta nyilvánosságra hozni annak az úttörő eseménysorozatnak az eredményét, amiről már blogunkon is többször beszámoltunk. mert el akarták kerülni, hogy az alapvetően optimista riport megzavarja a hivatalos kommunikációt, ami a delta variáns miatt most a fokozott óvatossá...
Megvolt az első többnapos fesztivál, de közben nem lehetett hazamenni
Többször írtunk már a brit programról, amely az élőzenei események újranyitásának lehetőségeit vizsgálja. Az első körben több eseményen összesen 58 ezer néző vett részt, közöttük 15 új fertőzöttet azonosítottak. Ezek után kezdődött meg az újabb szakasz, immár nagyobb rendezvényekkel. Ezek közé tarto...
Nagyobb az érdeklődés az élőzene iránt, mint a járvány előtt volt
Mint arról már korábban írtunk, a Live Nation már több turnéfellépést kötött le 2022-re, mint amennyi 2019-ben volt, és az elővételes jegyek is jobban fogynak, mint a járvány előtt. Hasonlóan az élőzene iránti hatalmas érdeklődésről számol be a BandsInTown gyűjtőoldal, ahol (szemben a Live Nationnel...
58 ezer nézőből 15 fertőzött – sikeresek a brit tesztesemények
A kulturális miniszter, Oliver Dowden egy interjúban beszélt a brit tesztesemények előzetes eredményeiről. Bár a számok még nem véglegesek, már most „igazán sikeresnek” minősítette a távolságtartás és maszkviselés nélküli, oltáshoz vagy negatív teszthez kötött, többféle helyszínen megtar...
Újranyitás: átfogó javaslatcsomag készült a legjobb európai gyakorlatokból
Mint arról részletesen itt írtunk, a közös jogkezelők európai szervezete, a GESAC és több, élőzenével foglalkozó ernyőszervezet arról írt nyílt levelet az európai döntéshozóknak, hogy az újranyitás csak akkor lehet hatékony, ha európai szintű együttműködés keretében valósul meg. A szervezetek kinyil...
Úgy buliztak Liverpoolban, mintha nem is lett volna koronavírus
Már több olyan eseményt tartottak különböző európai országokban, ahol a járványügyi szabályok különféle variációinak betartása mellett vizsgálták a koncertek veszélyességét. A liverpooli Sefton Parkban, szabadtéren és sátorban viszont minden korlátozás nélkül vehetett részt három koncerten 5000 embe...
Mit jelent a 4 millió beoltott a szerzők számára?
A Kormány új nyitási szabályokat határozott meg arra az esetre, amikor a négymilliomodik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisát beadják. Összefoglaltuk, mit jelent ez a zeneszerzők, szövegírók számára. Jogdíjbeszedés: összhangban a piac újraindulásával Ahol megindul a nyilvános ...
Június végétől lehetnek fesztiválok Nagy-Britanniában, mégis sorra jönnek a lemondások
A brit kormány februárban jelentette be, hogy milyen ütemterv szerint fog kinyitni az ország. Eszerint június 21-től már semmilyen távolságtartási korlátozás nem lesz, ezután tehát elvileg nyugodtan lehetne fesztiválokat is tartani. Ennek ellenére újabb és újabb fesztiválok jelentik be, hogy idén ny...