Megjelent az Egyesült Államok kiadói szövetsége, az RIAA éves jelentése. Enyhén ugyan, de emelkedtek a bevételek, és ha nem is sokkal, de a stream lett a fő bevételi forrás. A szövetség keményen nekiment az ingyenes, on-demand hozzáférést nyújtó szolgáltatásoknak, köztük a YouTube-nak is, mondván: rengeteget, egyre többet nyerészkednek a zenei tartalmakon.
Először vezet a stream
2015-ben a kiskereskedelmi árbevétel az előző évihez képest 0,9 %-kal, 7 milliárd dollárra emelkedett az Egyesült Államokban. A nagykereskedelmi bevétel (amely tehát ebből a kiadókhoz eljutott) 0,8 %-kal, 4,95 milliárd dollárra nőtt. A bevételek forrását tekintve először vezet a stream: az összes bevétel 34,3 %-a származott ebből, míg a letöltésekből 34%. A fizikai eladások már kevesebb mint egyharmadot, 28,8 %-ot tettek ki, és a kiadók bevételeinek 2,9 %-a jött a megfilmesítési jogokból (ebbe a reklámokban, videojátékokban stb. elhangzó zenék is beletartoznak). “Egyre inkább digitális fókuszú, és egyre inkább több lábra támaszkodó” modellről ír az RIAA vezető elemzője, illetve arról, hogy soha nem volt ilyen kiegyensúlyozott a “bevételi mix”.
A stream összes formáját összesítve a kategória 29 %-kal nőtt az előző évihez képest, míg a letöltések és a fizikai eladások 10,4 és 10,1 %-kal estek vissza. (A korábbi trendet követve a single letöltések jobban visszaestek, mint az albumeladások.) CD-ből kb. 123 milliót adtak el az Egyesült Államokban, vinylből pedig 16,9 millió albumot és félmillió single-t. A fizikai bevételek több mint ötödét már a vinyl adta. A stream bevételek nagy részét az előfizetések adják; ennél kevesebb az online rádiókból származó, és még kevesebb a reklámokból finanszírozott, ingyenes on-demand szolgáltatások által adott bevétel. Az előfizetők száma éves átlagban 10,8 millió volt, év végén már 13 millió.
“Egyes tech óriások a zenészek kárára nyerészkednek”
Az adatokat kommentálva Cary Sherman, az RIAA vezetője hosszabb írást közölt a Mediumon. Ebben leszögezi, hogy “zeneipar ma már elsősorban digitális iparág”; hozzáteszi, hogy egyetlen más kreatív iparágban nem érik el a digitális bevételek a 70 %-ot. “Az adatok bátorítóak, ugyanakkor igen jelentős kihívásokkal kell szembenéznünk” – írja, és rátér a fő ellenség ostorozására. Mint a Music Ally kiemeli, nem esik szó sem a jelentésben, sem a kommentárban a “kalózkodásról”: immár egyértelműen a YouTube és a többi ingyenes szolgáltató, illetve a mögöttük álló tech cégek az RIAA által képviselt kiadók fő célpontjai.
Sok lap átvette – köztük még olyanok is, mint a New York Post – azt az összehasonlítást, amely szerint 17 millió vinyl eladásából több bevétel keletkezett, mint “több százmilliárd” ingyenes streamből. (Előbbi 415 millió, utóbbi 385 millió dollár. A vinyl eladásokról egyébként itt olvashatók az RIAA számai.) Ez azonban meglehetősen félrevezető, mint a Hypebot rámutatott: a vinylnél a bruttó kiskereskedelmi árbevételt veszik, amiből tehát az árrést, a gyártás, szállítás költségeit stb. mind le kell vonni, míg a stream esetén a kiadókhoz eljutó nettó összeg szerepel.
Ettől az még tény marad, hogy az előfizetésekhez és más formátumokhoz képest az ingyenes, on-demand stream rendkívül kevés bevételt termel, miközben ezek fogyasztása jóval magasabb. Ezt régóta tudjuk; újdonság viszont az az adat, amely szerint ezek a szolgáltatások jóval nagyobb mértékben növekedtek, mint az általuk a kiadóknak fizetett összeg. 2014-ben az előző évihez képest 63 %-kal nőtt az ingyenes streamek száma, a kiadók ebből származó bevétele pedig 34 %-kal. Ehhez képest 2015-ben 101 %-os volt a streamek növekedése, míg a bevételeké csak 31 %-os. (A Billboard elismerten hozzávetőleges számítása szerint az egy audio- vagy videostreamre jutó bevétel 24 %-kal csökkent a 2014-eshez képest.)
Forrás: RIAA
Az európai jogkezelőktől indult, egyre terjedő szóhasználatban “value gap”-nek hívják a tech cégek által a zenei és egyéb kreatív tartalmak segítségével termelt bevétel és az alkotókhoz eljutó rész közti különbözetet. Az RIAA vezetője egy erősen támadó szójátékkal “value grab”-ről ír – tehát kb. értékkülönbözet helyett értéklenyúlásról ír.
A legtöbben a YouTube és az ingyenes stream szolgáltatók elleni támadást hallották ki ebből, de Cary Sherman másokat is megnevez: “a művészeknek és kiadóknak való fizetés alól kivételezett AM/FM rádiók, a műholdas rádiók megmagyarázhatatlanul a piaci ár alatti jogdíjai, az illegális tartalmak eltávolításának reménytelenül elavult módja”, valamint az ezeket lehetővé tevő “elavult, piactorzító kormányzati szabályozás”, végül persze a törvényeket kihasználó, mi több, azokat tovább torzító tech cégek. “Mi és a zenei világban sokan mások úgy érezzük, hogy a tech óriások az alkotók rovására nyerészkednek” – írja.
A kalózkodás is előkerül a MusicFIRST Coalition az RIAA adataira támaszkodó írásában, amely kifejezetten a Google ellen irányul. A Google tavaly létrehozott ernyőcége, az Alphabet 2015 utolsó negyedévében 21,3 milliárd dollár bevételt termelt, túlnyomó részét hirdetésekből. Ezen belül a YouTube bevételét nem ismerjük, de a cég szerint is igen jelentős a részesedésük. Ehhez képest, írja a MusicFIRST, a videómegosztó a méretét és “megkerülhetetlenségét” kihasználva “a legalacsonyabb, a piacinál jóval kisebb jogdíjakat” kényszeríti rá az alkotókra. A Google keresője gyakran a jogosítatlan tartalmakat részesíti előnyben, nem a jogosítottat, így bevételt vesz el a zeneipartól; ráadásul az illegális oldalak reklámjaiból szintén részesül a tech cég. A MusicFIRST szerint a mindezt lehetővé tévő törvényeket minél előbb meg kell változtatni.
3 milliárd dollár és a promóció
A Google válaszában arra hivatkozott, hogy fennállása alatt több mint 3 milliárd dollár jogdíjat fizetett ki a zeneiparnak. Ráadásul a YouTube Red előfizetéses program, illetve a YouTube Music app mind azt szolgálja, hogy növelje az alkotók bevételét. Továbbá szerintük nem jogos összevetni a zenére fókuszáló szolgáltatásokat a mindenféle videó megosztására használt platformmal.
Az érvelést alaposan szemügyre vette a Music Business Worldwide cikke. Egyrészt felhívja a figyelmet arra, hogy a zeneiparnak nem csak önmagában a kifizetett összeggel van baja, hanem azzal, hogy az milyen hatalmas mértékű zenefogyasztás nyomán keletkezik. Érdemes összevetni, hogy a Spotify is nagyjából akkor érte el a 3 milliárdos összesített kifizetést, mint a Google – pedig egyrészt fiatalabb a cég, másrészt jóval kevesebben használják, mint a havi egymilliárd felhasználóval büszkélkedő YouTube-ot. Ráadásul valószínű, hogy a YouTube-os zenefogyasztás elvon fogyasztókat más, a kiadóknak, alkotóknak jobban fizető szolgáltatásoktól.
Egy másik, gyakran előkerülő érvelés, hogy a YouTube nem pusztán a kifizetett jogdíjakkal járul hozzá a zeneiparhoz, hanem hatalmas promóciós potenciáljával is. Azonban erre egy név nélkül nyilatkozó kiadói alkalmazott ezt mondta: “Senki nem kérdez meg minket arról, hogy vajon akarjuk-e használni ezt a ‘promóciós potenciált’ vagy sem. Mi lenne, ha valaki kiszivárogtatná a Google egy titkos algoritmusát, és azt mondaná, hogy milyen csodás promóció ez nekik?!” A kifizetett jogdíjakról pedig egy kiadó vezető munkatársa ezt mondta: “olyan ez, mintha Bernie Madoff [a 2009-ben 150 év börtönre ítélt csaló] a befektetőinek fizetett osztalékával dicsekedne.”