Site icon

A manchesteri terrortámadás új biztonsági kihívások elé állítja a koncertipart

A május 22-én, a Manchester Arena előterében elkövetett, 22 halálos áldozatot követelő terrorista merénylet megrázta az egész világot, és ezen belül a zeneipart is. Mint ahogy a 2015. novemberi, párizsi terrortámadás után, a koncertipar a gyász mellett ismét azzal foglalkozik, hogyan lehetne megakadályozni az ilyen tragédiákat, vagy ha – mint az sokan elismerik – 100%-os biztonság nem is érhető el, legalábbis csökkenteni annak az esélyét, hogy hasonlók történjenek.

Az egyik nagy különbség a Bataclanban történt tömeggyilkosság és a manchesteri robbantás között az, hogy az utóbbinál a merénylő nem jutott be a stadionba, hanem annak előterében gyilkolt. A szakértők egyetértenek azzal, hogy a Manchester Arena biztonsága a megfelelő volt, a környező területek (perimeter) biztosítása viszont jóval nehezebb feladat. “Azt mondják, biztosítsuk a környező területeket. De mit jelent ez? Meddig menjünk el?” – teszi fel a kérdést egy biztonsági szakértő a koncertipari szaklap, a Pollstar cikkében.

A megoldás szerinte – és sok más szakértő szerint is – egyrészt a biztonsági személyzet még jobb kiképzése és az, hogy minél láthatóbbak, feltűnőbbek legyenek (a kutyákkal együtt). Másrészt pedig az, hogy a koncertszervezőknek, helyszíneknek még szorosabban együtt kell dolgozniuk a rendőrséggel, önkormányzatokkal. Főleg azokon a területeken, útvonalakon, amelyeket használva a látogatók jellemzően eljutnak a helyszínre (a manchesteri merénylet is a közeli vasútállomás és az aréna közötti területen történt). Szintén az együttműködés területén fontos fejlemény, hogy a koncerthelyszínek biztosításában már nemcsak a nagy tömegek terelésének szakértői és a bünüldöző szervek működnek közre, hanem akár a hírszerzés is szolgálhat információkkal.

Mindez persze pénzbe kerül. A biztonsági kiadások várható növekedését már a párizsi támadások után is sokan jósolták, és valóban nagyon sok minden történt ezen a téren. A nagy fesztiválszervező cég, a LiveStyle (korábban a Live AEG) vezetője, Randy Phillips a Billboardnak azt mondta, hogy a biztonsági kiadások bizonyos fesztiváloknál akár a duplájukra is nőhetnek (beleértve a biztosítások emelkedő díjtételét), és akár a teljes költségvetés 20%-át is elérhetik.

Egy másik nagyon fontos különbség a párizsi terrortámadáshoz képest, hogy az áldozatok – és általában Ariana Grande rajongói – többségükben gyerekek és fiatalok voltak. Mint Phillips mondja, a felnőttekre jóval kisebb hatással van egy-egy terrortámadás: ők nem fognak nem elmenni egy-egy koncertre, mert attól félnek, hogy ez velük megtörténik (legalábbis az első sokkhatás elmúlta után.) Egészen más azonban a helyzet, amikor egy gyerek engedélyt kér az amúgy is aggódó szülőktől, hogy elmehessen egy koncertre. Őket jóval nehezebb lesz meggyőzni arról, hogy biztonságban van a gyermekük. Egy kerekasztal-beszélgetésen ugyanezt a szempontot emelték ki, azt jósolva, hogy nagyon erősen érezni lehet majd ennek hatását az iparágban.

Az áldozatokra emlékező virágtenger Manchesterben. Fotó: pdjohnson

Exit mobile version