Site icon

Szólhat a stream játék közben

A többek között a Playstation játékkonzolokat is gyártó Sony és a Spotify együttműködési megállapodása azért fontos, mert ezzel egy újabb, korábban e szempontból nem jól teljesítő területre nyomulhat be a streamelt zene.

A Sony korábban is működtetett egy előfizetős szolgáltatást, Music Unlimited néven, ez azonban csak 19 országban volt elérhető, és katalógusa is korlátozott volt (bár ez viszonylagos: 22 millió számból állt). Mint a Forbes emlékeztet, a szolgáltatás 2010-es indulásakor a Sony – mármint kiadói szerepben – azt is mondta, hogy ha olyan sikert ér el, amilyenre számítanak, akkor lehet, hogy az iTunesról visszavonják a katalógusukat, mert az Apple “zsarolja” a tartalomelőállítókat. Ez nem történt meg, a Music Unlimited nem aratott sikert. Mint a CNet írja, a kifejezetten a streamre fókuszáló cégekkel szemben sorra elbuktak a hardvergyártók által adott, saját fejlesztésű zeneszolgáltatások, és most erre a sorsa jutott a Sony próbálkozása is. Nem sikerült kihasználni, hogy a cég egyszerre hardvergyártó és tartalomelőállító, -terjesztő. “Ez jól mutatja, mennyire kemény a verseny a zenei piacon” – írja a lap.

A Music Unlimitedet leváltó Playstation Unlimited tavasszal indul 41 országban, köztük Magyarországon is, első körben a PS3 és PS4 játékkonzolokon, valamint az Xperia okostelefonokon és táblagépeken. A Playstation Networkre bejelentkezett 64 millió felhasználó játék közben, háttérzeneként is hallgathatja a Spotify 30 milliós katalógusát, playlistjeit. (Azt persze nem tudni, hogy a játékosok között hányan voltak eleve Spotify-felhasználók.)

Elérhető lesz az ingyenes, reklámokkal megszakítottt zenehallgatás, és persze a prémium, előfizetős szolgáltatás is. Azt nem tudni, hogy utóbbiért a Spotify rendes árait kell-e fizetni, vagy esetleg kevesebbet (mint ahogy a Music Unlimited is olcsóbb volt a megszokott piaci átlagnál). “Bár sokan ‘multimédiás szórakoztató eszközként’ reklámozzák a játékkonzolokat, eddig megoldhatatlan feladványnak bizonyult a játékosokat rávenni arra, hogy zenei szolgáltatásra fizessenek elő” – írja a Music Ally cikke, amely szerint a fő kérdés itt is az, hogy megfelelő arányban térnek-e át az ingyenesről a prémiumra a játékosok.

A Spotify tehát megpróbálkozhat egy olyan piacon, amely ugyan kevesebb figyelmet kap a zeneiparban, mint mondjuk az okostelefonok, de ettől még igen jelentős. A Sony számára pedig többek között azért is fontos ez a megállapodás, mert a folyamatos Playstation – Xbox versenyben most kapott néhány pontot.

Exit mobile version