Bejárta a sajtót a hír, hogy Ferenc pápa Wake Up! címmel lemezt ad ki. Ebből az alkalomból a Billboard utánajárt, hogy a korábbi pápai albumok hogyan teljesítettek.
II. János Pál pápa három lemezének sorsát követi közelről a cikk. Ebből kettőnek kifejezetten rossz híre van zeneipari körökben: azt tartják róluk, hogy „aranylemeznyit szállítottak ki a boltokba, és platinalemeznyit küldtek vissza”, és van, aki úgy emlékszik, hogy két lemezkiadó is tönkrement miattuk. Mindkettő túlzás, de az előbbi aranyköpés majdnem igaz: a Pope John Paul II Sings at the Festival of Sacrosong című, 1979-es lemezből egymilliót szállított a boltokba az Infinity Records, és ebből mindössze 40 ezret adtak el. A kiadó vezetőjét, Ron Alexenburgot az győzte meg, hogy a pápa chicagói látogatására több százezres tömeg gyűlt össze. Másokra is nagy hatással volt ez: a pápa leszerződtetéséért 12 kiadó versengett. A lemez, amelyből a legyártott példányszámok 4 %-át adták el, volt Ron Alexenburg pályájának mélypontja. A csúcspontja amúgy a Jacksons névre átkeresztelt Jackson 5 leszerződtetése volt az Epichez, ahol aztán Michael Jackson megjelentette többek között a Thrillert is.
Az El Rosario Del Papa című albumból az Alliance Entertainment 300 ezer példányt gyártott 1994-ben, és az Infinityhez hasonlóan a karácsonyi piacot szerették volna letarolni vele. Száz ember dolgozott a marketingjén. Végül az Egyesült Államokban ötezer kelt el belőle, bár állítólag Európában jobban fogyott. II. János Pál harmadik, 1999-es Abba Pater lemeze fogyott a legjobban: az Egyesült Államokban 52 ezer példányról számoltak be, ami nem rossz, bár a Sony Classical többet várt tőle. Hozzá kell tenni, hogy valószínűleg viszonylag sok eladásról – például a keresztény könyvesboltokban értékesített példányokról – nem számoltak be.
Ferenc pápa albumának digitális kiadásával – amely a Vatikán és a Believe Digital együttműködésével jelenik meg – ilyen gondok nem lesznek. Igaz, a Wake Up! megjelenik CD-n is, már előrendelhető (csakúgy, mint az iTunes verzió), de aligha gyártanak belőle akár megközelítőleg is annyit, mint az említett pápai albumokból. A Rolling Stone-on volt az első szám premierje, és a Wake Up! Go! Go! Forward! jelenleg 700 ezer lejátszás fölött jár a Soundcloudon. Bár persze ebből az eladásokra nézve nem lehet túl sok következtetést levonni.
https://www.youtube.com/watch?v=jbrA0CYa0wo
Categories: Hírek
Leave a Reply