“Inspirál, vizionál, aztán megírom” – Interjú Balogh Mátéval

Kortárs zeneszerző, aki egyben kiváló társalkodó, és aki aktív érdeklődéssel figyeli az irodalom, a filozófia, a képzőművészet és a popkultúra történéseit, aki egy galéria művészeti vezetője, külföldi sikereket könyvelhet el, mellesleg oktat a Zeneakadémián, miközben nem szégyell tanulni még a nála fiatalabbaktól sem. Ráadásul, mint az alábbiakból kiderül, kevés az olyan téma, történés Kurtágtól a Gangnam Style-jelenségig, amelyhez ne lenne valami hozzáfűznivalója. Az idei junior kategóriás Artisjus-díjas, 26 éves Balogh Mátéval beszélgettünk.

D+SZ: Nagyon izgalmas, ahogy a zenetörténet kontinuitásáról beszélsz, vagyis hogy minden jön valamiből, minden szerző és mű egy egymásba kapcsolódó, gyönyörű láncolat egy-egy eleme. Teljesen lázba tudsz jönni, ahogy Beethovent vezeted le Haydnból vagy Webernéket Mahlerből. Ebből meg egy kérdés jön: és te honnan jössz?
BM: Érdekes felvetés, magam is szeretek ezen tűnődni. És így van, minden valamiből jön, minden mindennel összefügg. Sosem tudjuk igazán kikapcsolni a régmúltból származó akusztikus élményeket és mindennek van előzménye a zenetörténetben is, és persze a saját tudatunk minden apró rezdülésének is. Amit egyszer hallottam, az potenciális szülőhelye egy új zenének. Amikor megír valaki egy dallamot, akkor tudat alatt a dallamélményeiből táplálkozik, ami persze nem azt jelenti, hogy ugyanazt a dallamot írja újra és újra, hanem hogy az új dallamban benne van egyszerre minden régi is. Nekem borzasztó nagy szerencsém, hogy folyamatosan zenét „kaptam”, ráadásul nagyon különbözőeket, így mindig nyitott tudtam maradni.

D+SZ: Édesapád fúvószenekarában kezdtél.
BM: A dunaújvárosi fúvószenekarban, tereken, falunapokon léptünk fel, klarinéton, trombitán, tubán játszottam, nagyon jó iskola volt számomra. Egészen kicsi koromban a hangszerek között futkároztam már, ez egy nagyon fontos élményem. Azóta persze dolgoztam már fúvószenekarral, sőt, hangszereléseimben is megmutatkozik ez a hatás. Aztán Pécsre kerültem, és ott a kelet-európai avantgárd zene bugyraiba kerültem, megismertem orosz és lengyel zeneszerzőket és a nagy hatást, Kurtág Györgyöt. Amikor a Zeneakadémiára jöttem, akkor a Kurtág-életmű már az alap-ismeretanyagom volt, tisztában voltam művei jelentésével és technikájával. Kisgyerekkoromban még nem foglalkoztam a „jelentéssel”, nem azért hallgattam meg Debussy Egy faun délutánját, mert Mallarmé költészetének számos aspektusa annyira érdekelt volna, hiszen csak primér befogadó voltam, szóval „csak” élveztem, jelentésértelmezés nélkül. De már kora tizenéves koromtól fogva elkezdett izgatni az üzenet és a művészi kommunikáció is. Nem tudom és nem is akarom kikapcsolni egy-egy mű filozófiáját, tanítását. Ez a mai napig elkísér, alapvetően meghatározza a gondolkodásomat. Dürertől Pilinszkyig így van ez velem, nekem nem kell, hogy ez a hatás hagyományos módon „avantgárd” legyen. Kurtág számomra a hagyomány volt, ezért akartam Jeney Zoltán tanítványa is lenni, meg hogy rajta keresztül ne csak Kurtág, hanem Sáry, Vidovszky, Eötvös és a többiek is hathassanak rám. Ez tudatos választás és élmény volt. És igen, bennük is hallom, de mindig másképp hallom például Mozartot. Így visszamenőlegesen is működik az experimentum. Ez egy rettentően összetett kérdés: számomra avantgárd zeneszerző Haydn és Monteverdi is, mert újszerűen nyúltak a zenéhez, a kontinuitáshoz, miközben ezt a pozíciót senki sem adná nekik úgy igazán. Az igazi avantgárd ugyanis nem a spanyolviaszt találja fel, csak rendkívül kreatív módon számol el a füli tapasztalatokkal.

BaloghMate_NagyillesSzilard
D+SZ: Amolyan szivacsként alkotsz: irodalmi és képzőművészeti élmények is meghatározóak a számodra. Az interjúra is elhoztad a jegyzetkönyvedet, amiben ha jól tudom, minden olvasmányodról jegyzeteket készítesz. Közben tudatosan nyúlsz Esterházyhoz, Ovidiushoz, József Attilához.
BM: Nap mint nap irodalmi élmények érnek. Például pár napja egy mecseki kirándulás apropóján ismertem meg egy gyönyörűséges Frederico García Lorca-verset, a Mementót, amelynek alcíme ennyi: „gitárkísérettel”. Inspirált, vizionált, megírtam. És persze, a jegyzetfüzet most is itt van, mindig velem van. De nem csak a „magasművészet” érint meg, egészen rossz darabok, írások is magukkal tudnak rántani a maguk módján. Itt van a Gangnam Style, amiben engem teljesen meglep az a bizonyos refrén előtti, nem átlagos hosszúságú szünet vagy kiállás, ott a titok. Pedig hát tudjuk, hogy mennyire felszínes kis hülyeség ez az egész dal. De kulturális jelenségnek és hatásnak vagy toposznak érdekes és nagyon is izgalmas, új könyvében Slavoj Zizek is ír erről a bizonyos szempontból „kulturális világvégét” jelentő dalról.

D+SZ: A Hermina Galéria művészeti vezetője is vagy. Nem vagy egy hölderlini toronylakó típus, aki elzárkózik a világtól.
BM: Kiállításokat, szerzői esteket, nagyon érdekes eseményeket hozunk tető alá. Nem gondolom magam forradalmárnak, de van egy olyan vízióm, ami arról szól, hogy változtassuk meg a befogadói közeg alapattitűdjét. Nem szeretem, ha evidenciaként kezeljük, hogy Marika néni Piripócson nem érthet meg semmit sem a kortárs zenéből. Nekem vannak élményeim, amik az ellenkezőjéről tesznek tanúbizonyságot. Vannak olyan tapasztalataim, ahol templomi koncerten, melyen az ősbemutatóm is volt, egyszerűnek nevezhető, zenetörténetben teljesen járatlan emberek kérték azt „ráadásszámnak”. Nekem ez nagyjából spirituális élmény volt. És azt sem szeretem, amikor azt mondják kollégák vagy kritikusok, hogy nem fontos a közönség. Persze van, amikor nem ért még meg a nagy alkotók gondolataira az aktuális közeg, lásd például a saját korában elnyomott Hamvas Bélát, aki mára kvázi filozófiai popsztárrá vált. Ebből is látszik, hogy minden mozgásban van.

D+SZ: De a komolyzene például sokak szerint egy elitista ügy, amely nem feltétlenül veszi mindig figyelembe a közönségét. Mit szól mindehhez egy 26 éves kortárs zeneszerző?
BM: Feladatnak kellene éreznünk a művekre való „felkészülést”, és aki ebben érdekelt, magát a felkészítést. Magam példáját tudom hozni. Amikor most az El Kazovszkij-életműkiállítás volt a Nemzeti Galériában, én például becsülettel „felkészültem”, hogy mit jelent Vajda Lajos hatása, mi a kortárs popkultúra, satöbbi. Ezek fontos dolgok. Igenis kell az előiskolázottság. Vannak olyan dimenziók, ahova nem feltétlenül kell az előkészület, a dosztojevszkiji Bűn és bűnhődés világához például nem nagyon, de Tolsztoj Háború és békéje olvasásának nem biztos, hogy kontextus ismerete nélkül nekiállna az ember.

D+SZ: Tanítasz is, méghozzá nagyon fiatal emberként. Hallottam egy olyan sztorit, hogy egy nem igazán teljesítő diákodtól például egy olyan Mozart-darabot kértél a következő órára, amit te sem ismertél.
BM: Hát nem nagyon akart készülni az órákra, ezért kapta ezt a feladatot, és teljesítette, és ez az ajándékba kapott Mozart-mű nagy hatást gyakorolt rám, hálás voltam érte. És felfogott valamit a diákom is a feladatok komolyságából. Én is szeretek tőlük tanulni. Mindenkitől. Annak ellenére, hogy a diákjaim alig fiatalabbak, mint én.

D+SZ: A Zeneakadémián sokak szerint komolyabb és mélyebb tudásátadás zajlik, mint Nyugat-Európában vagy az USA-ban, ahol rosszmájúak szerint még a kottát sem tudják rendesen olvasni a zeneszerzők.
BM: Így van. A kelet-európaiságban van valami különös tudásvágy, érzékenység, mélység. Általánosságban van egy mélyebb rálátásunk a dolgokra. egyedül nálunk van olyan diszciplína, hogy kreatív írás. Ez csodás és tökéletesen kelet-európai gesztus. Különböző írók és költők stílusában tanulnak meg írni a BTK-n, és ez egy nagyfokú biztonságot és stílustudást eredményez. Mi is ezt csináljuk a Zeneakadémián, csak zenei kontextusban. Mozart, Webern vagy Cage stílusában írni nagyszerű és tanulságos. Hiszen ők mára mind klasszikus zeneszerzők. Igen, Cage is. Kanonizált, világszerte elismert művész, akiről tévedés azt hinnünk, hogy mai experimentális komponista. Nem, ő már a zenetörténet része és stílusgyakorlatok tárgya.

D+SZ: Gondolom, nem mindenki ilyen lelkes a hivatásától, mint te.
BM: Szerintem ez kötelessége egy kreatív embernek. De tény, hogy már diákként is kicsit társtalannak éreztem magam, és ma is enyhén elkeserít, hogy mindent a piac, a termékgyártás határoz meg. Ma még a kortárszenében is sokan azt nézik, hogy miből lehet sikeres „termék”, mit lehet eladni, miközben azt kéne keresnünk, hogy mi az, amire juthatunk, mi az, amit megértettünk a világból, mi az, amit továbbadhatunk mint átszűrt tapasztalatot. Ebben persze az információs robbanás is ludas, meg a közszolgálatiság, a tévé és sajtó is. Úgy látom, hogy az az abszurd helyzet állt elő, hogy a média a 80-as években előremutatóbb volt minden szinten, ami kultúra volt, mint ma. Ez pedig nonszensz. És ez a felelősségnélküliség nekem nagy fájdalmam. Ez persze azért is így van, mert nagyon kevés olyan ember maradt mára, aki részt venne a közügyekben, és közben értene is a saját kulturális szakterületéhez. Sok Radnóti Sándor és Kukorelly Endre kellene ma, de ők is távoztak a politikából.

D+SZ: Jól érzem, hogy te egy spirituális alkotó vagy? A buddhista történet alapján készült darabod vagy Tolsztojjal való kapcsolatod is erre enged következtetni.
BM: Vannak dolgok, amikről nem beszél annyit az ember, de természetesen igen a válaszom. Hiszek az örökkévalóságban, hiszek Istenben, ez gyerekkorom óta így van. Keresztény embernek vallom magam, hiszek a Bibliában. De közben nem ez határozza meg műveim mondandóját: nem vagyok gyakorló hívő, nem tartozom egyházhoz vagy vallási közösséghez, pláne nem a politikai kereszténységhez. Abban hiszek, amiben Messiaen is. Ő az örökkévalóságnak írt. Én is úgy vagyok, hogy akkor is darabokat írnék, ha senki nem hallgatná meg se életemben, se halálomban. Azért kell írnom, mert ez az én szellemi tanulásom megvallása, ez az, amiért az életem létrejött. Hogy komponáljak. Minden más ezt csak kiegészíti.

Interjú: Prieger Zsolt
Fotó: Nagyillés Szilárd (Dal+Szerző / Artisjus)

Az interjú megjelent a Dal+Szerző magazin 2016/02. számában.

BALOGH MÁTÉ
Junior Artisjus-díjas zeneszerző, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doctorandus-hallgatója és óraadó tanára, a Hermina Galéria művészeti vezetője, CentriFUGA kortárszenei mű­hely társalapítója. A budapesti Zeneakadémia zeneszerzés szakán tanult, Jeney Zoltán osztályában. Ugyanott Vidovszky Lászlótól, Wilheim Andrástól, Serei Zsolttól és Tihanyi Lászlótól is tanult. Ezenkívül Eötvös Péter, Christian Wolff, Louis Andriessen, Heinz Holliger és Csapó Gyula mesterkurzusait látogatta. 2013 novemberétől fél évig a trieszti zeneakadémia ösztöndíjas hallgatója volt Fabio Nieder irányításával. Számos rangos nemzetközi és hazai fesztiválon szólaltak már meg kompozíciói, mint például: Manifeste Festival (IRCAM-Párizs), Milano Musica, ECSA (Brüsszel), Opus Amadeus (Isztambul), Kurtág&Ungarn (Bern), Ostrava Days, Axes Kraków, St. Gellert Festival, Bartók Szeminárium, Korunk Zenéje, Budapesti Tavaszi Fesztivál, Minifesztivál stb. Több külföldi és hazai verseny győztese. Legutóbb az UMZF 2015 zeneszerzőverseny I., II. és számos különdíját nyerte el, Melodiemusik és Quintet című munkáival. 2016-ban Junior Artisjus-díjat kapott.

FELVÉTELEI:
TRITTICO DALLA MIA FINESTRA (2014)
PAIAN (2014)
KIKAKU & BASHO (2015)
MIMA’AMAKIM (2015)



Kategóriák:Dalszerzőkről, Interjú

Címkék:, ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: