Mint arról korábban részletesen írtunk, a – nemrég a 70 millió előfizetőt elérő – Spotify elleni mostani perek kiindulópontja az, hogy a cég a hangfelvételek jogtulajdonosaival, a kiadókkal ugyan megállapodott, ám úgy indította el szolgáltatását, hogy nem minden, a katalógusában szereplő zene szerzőit találta meg, és kötött velük szerződést. (A komolyan vitatott kérdés persze az, hogy ezért a Spotify-t kell-e legfőképpen okolni, vagy azt, hogy máig nincs egységes adatbázis, ami alapján minden zenemű szerzői, jogtulajdonosai könnyen és pontosan azonosíthatók lennének.) Egy korábbi per kimenetele az lett, hogy a Spotify több mint 70 millió dollárt fizetett a szerzőknek, és elkülönített egy 30 milliós alapot a később megtalált jogtulajdonosok kifizetésére.
Azonban nem mindenki fogadta el a feltételeket. 2017 legvégén a Wixen Music Publishing indított pert. A többek között Tom Petty és Neil Young szerzeményeit, a Doors és a Rage Against The Machine által sikerre vett számok jogait kezelő zeneműkiadó 1,6 milliárd dollárt követel. A Wixen vezetője szerint a korábbi per végén ajánlott megállapodás nem kielégítő. Egyrészt az összeg jó része jogi költségekre megy el, másrészt a jövőbeli felhasználásokra vonatkozó licenc szerintük “nem szolgálja a szerzők hosszú távú érdekeit”.
A zeneműkiadó szerint “nem nevetséges és büntetésjellegű” az összeg, amire perelték a Spotify-t. “Úgy becsüljük, hogy az általunk képviselt szerzőknek köszönhető a szolgáltató által terjesztett zene kb. 1-5%-a. Ráadásul a Spotify éves bevétele 3 milliárd dollár, elképesztő összegeket fizet ki a vezetőknek, és luxusirodákat tart fenn több városban is.”
Egy cikk szerint ezek a perek, illetve a Spotify (a szerző szerint) érzékelhető imidzsromlása mind egyetlen alapvető tévedésnek tudható be. Az I Respect Music online kampány elindítója (amelynek sikere őt magát is meglepte), Blake Morgan zenész, szerző, producer a Huffington Postra tette ki írását “a Spotify végzetes hibájáról”. A cikk lekerült innen, mert a rovat, ahova feltöltötte, kommentár jellegű cikkeknek van fenntartva, és ez nem az volt, de itt elolvasható az egész.
A cikk magja egy beszámoló egy megbeszélésről, amit Morgan és a Spotify vezetői folytattak. “Ne csak a számokat nézd; a termékünk annyira jó, hogy ettől fog végre növekedési pályára állni a zeneipar” – ilyesmiket mondtak neki. “Egyfolytában a ‘terméketekről’ beszéltek. Nem kötekedésből, hanem komolyan kérdezem: mit gondoltok, mi a ti terméketek?” – kérdezett vissza. A meglepett vezető ezt válaszolta: “Ezt hogy érted? A termékünk a Spotify.”
Morgan szerint ez egy “sokkoló vallomás”, hiszen ahogyan a Starbucks terméke nem a Starbucks, hanem a kávé, úgy egyértelmű, hogy a Spotify terméke: a zene. A Spotify vezető alkalmazottja ezt nem értette; illetve azt mondta, hogy Morgan nem érti a helyzetet: a termék igenis a Spotify. Morgan beszámolója szerint ezzel fejezte be a beszélgetést: “Nem pont azok ellen kellene küzdenetek, akik az egyetlen terméketeket előállítják. Ez egy drága és ostoba küzdelem, amit el fogtok veszíteni”.
Mint írja, egy elsős egyetemista elmagyarázná a különbséget a termék és a brand között, és az, hogy ezt nem értik meg, a Spotify vezetőinek végzetes hibája. “Azt hiszik, ez az egész róluk szól, miközben egyáltalán nem.” A felhasználók – pontosabban: zenehallgatók – nem a Spotify-jal mint olyannal alakítanak ki érzelmi kapcsolatot, hanem a zenével. “Vegyük le a zenét a Spotify-ról, ki fog kitartani a brand mellett, a logót bámulva a csöndben?” Ha ezt nem értik meg, akkor a Wall Street (vagyis a tőzsdére lépés) nem fogja megmenteni a céget – és a zenészek sem. (“Ők meg sem fogják próbálni – kérdezzétek csak meg a MySpace-t”.) Nem árt ehhez hozzátenni, hogy a szerző többször hangsúlyozza: nagyon szereti a streamet, ami “nem a jövő, hanem már a jelen”.