A videojátékok zenéjének iparági jelentőségéről régóta lehet tudni, mégis viszonylag ritkán esik szó róluk. Most a Guardian cikke tekintette át a téma több aspektusát. (Blogunkon korábban Alpár Balázs zeneszerzővel néztük meg alaposan az alkalmazott zenék között a videojátékokét is.)
Az kissé túlzásnak tűnik, amit a cikk elején az EA játékfejlesztő zenei vezetője mond, hogy “a videojátékok nemcsak segítettek túlélni a zeneiparnak, hanem egyenesen új szintre emelték”. A kijelentés első felében viszont van valami: a Guardian is emlékeztet arra az időre, amikor a Guitar Hero-típusú játékok jelentősebb bevételt hoztak, mint az albumok (például az Aerosmith dalaira alapuló játék több pénzt jelentett a zenekarnak, mint bármelyik lemezük valaha). Ezek helyét mára zenés-játékos appok vették át, amelyek közül a sikeresek – például a Beat Fever – akár milliós nagyságrenddel tudják megdobni egyes számok hallgatottságát a Spotify-on, Apple Musicon, ahová átirányítják a játékosokat.
Komoly lökést jelenthet egy előadónak, ha a száma bekerül egy sikeres játékba. Különösen fontos a Fifa sorozat, amihez nemcsak befutott, hanem kezdő előadóktól is válogatnak dalokat, igazi nemzetközi merítéssel. Az EA említett vezetője, Steve Schnur elárulta, hogy gyakran a játék megjelenése előtt egy évvel már elkezdenek dolgozni a soundtracken, keresni a zenéket. A Fifába bekerülő dalok majdnem egymilliárdszor szólalnak meg összesítve, mégpedig nemcsak azok, amelyek előadója már a megjelenéskor befutott.
“Ha igazán érdekes és rakétasebességgel beinduló zeneszerzői pályára vágysz, akkor manapság valószínűleg nem a filmekkel fogsz próbálkozni, sokkal inkább a videojátékokkal” – mondja egy karmester. A cikkben megszólaló szerzők a médium kreatív kihívásairól beszélnek. Többek szerint videojáték-zenét írni tíz éve még nem volt “cool”, manapság viszont egyre inkább az lesz; olyanok is komponáltak kifejezetten játékzenét, mint Paul McCartney, Hans Zimmer, Trent Reznor, Amon Tobin, Just Blaze és Skrillex. A fejlesztők sem “eldobható” kelléknek, hanem a játékok önmagában értékes részének tekintik már a zenét. (Alpár Balázs cikkünkben ennek a másik oldalát is bemutatta: “a játékok tesztelésénél nagyon pontosan megpróbálják felmérni, a zene mennyire növeli a játékélményt; és ha két zene közül az egyik csak 1%-kal jobban teljesít a teszteken, akkor a másikat kidobják.”)
Ezzel párhuzamosan a régi, kultikus videojátékok zenéje is új életre kel. Az 1991-es Streets Of Rage zenéjének két szerzője, Yuzo Koshiro és Motohiro Kawashima elektronikus zenei fesztiválokon, nagy klubokban lépnek fel, és a fellépések után dedikálnak – mégpedig játékkonzolokat és az ezekbe berakható cartridge-eket. Szimfonikus zenekarok játszanak játékzenéket, köztük például a Royal Philharmonic Orchestra. (Budapesten is tartottak több ilyen koncertet.) Számos sikeres zenész, producer nevezi meg legfontosabb hatásai között gyerekkora kedvenc játékainak zenéjét.
A cikk csak egyetlen adatot idéz: idén várhatóan 138 milliárd dollár körül lesz a játékipar összesített bevétele. Nem szerepelnek benne azonban olyan adatok, amelyek azt mutatják, ebből mennyi a zene részesedése. Az IFPI idei jelentése szerint a kiadók bevételeinek globálisan 2%-a jön a syncből, és ebben benne vannak a filmek, sorozatok, reklámok stb.
