Magyar zeneipari jelentés: eldörrent a startpisztoly!

Európában eddig legalább tizenhat országban készült a nemzeti zeneipar hozzáadott értékét, befektetési potenciálját és foglalkoztatási hatását bemutató jelentés. A zeneiparban érdekelt magyar közös jogkezelők (a szerzőket képviselő Artisjus, a lemezkiadók jogait kezelő MAHASZ és az előadókat tömörítő EJI) ezért elhatározták, hogy hiánypótló módon, a hasonló cipőben járó horvát és szlovák közös jogkezelőkkel a három ország zeneiparát bemutató jelentést együtt készíttetik el.

A dokumentum a három terület adatait több más országéval összehasonlítható módon, a legjobb európai gyakorlatok figyelembe vételével vizsgálja majd. Az elemzést a régió összes országában jelen lévő Candole Partners közgazdasági és befektetési tanácsadó cég készíti el a ProArt szövetség részére következő hónapokban.

A zene újratermeléséhez szükséges kiadásokat, például a jogdíjakat általában inkább akadályként, korlátként szokás említeni. Holott a zeneipar – más kreatív iparágakhoz, például a filmiparhoz és a designhoz hasonlóan – nemcsak a nemzeti kulturális javak egyik nagy előállítója, de gazdasági súlyához képest igen jelentős foglalkoztatási és befektetési potenciállal is rendelkezik. A magas gazdasági potenciál pedig jelentős hozzáadott értéket, vagyis hazánkban jelentős áfa-bevételt termel a költségvetésnek.

shutterstock_7037533

A szerzők és az előadók tipikusan nem nyolcórás fix munkaidőben alkotnak, és befektetéseik megtérülése a szerzői jogok különböző fajtáink keresztül igen nehezen számítható, ezért a kultúrpolitikán túl a gazdaságpolitika és a befektetők is egyre nagyobb elvárásokat támasztanak a gazdasági hatások pontos, objektív bemutatására. Mivel a zene nem ismer határokat, az elmúlt évtizedekben az ENSZ, az OECD és az Eurostat műhelyeiben igen jelentős módszertani kutatások folytak annak érdekében, hogy a nemzeti kulturális statisztikák jobban tükrözzék a zeneipar gazdasági szerepét. A jelentéssel Magyarország ehhez a törekvéshez csatlakozik, ezzel segítve a megalapozott döntések meghozatalát a zenei területen.



Categories: Artisjus, Hírek

Tags: , , , , ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .