Mint az utóbbi idők legfontosabb szerzői jogi pere, Blurred Lines ügyében hozott első fokú ítéletről szóló cikkünkben is írtuk, a Robin Thicke, Pharrell Williams és Clifford Harris szerzőket elmarasztaló esküdtszéki döntést rengetegen bírálták. A másodfokú tárgyalás előtt számos neves zenész küldött a bíróságnak egy ún. amicus curiae levelet (ebben a perben közvetlenül nem érintett felek fejtik ki véleményüket).
Az aláírók – köztük az Earth, Wind & Fire, a Tears for Fears, a Fall Out Boy, a Linkin Park, a Hall & Oates tagjai, valamint R. Kelly, Hans Zimmer és mások – szerint nincs zenész, akit ne inspirálna a múlt. A jog feladata az volna, hogy egyértelműen elkülönítse a megengedhető inspiráció és a törvénybe ütköző plágium eseteit. Míg a filmes, televíziós és könyves szerzői jogi perek esetében a joggyakorlat egyértelmű határvonalat húz, addig szerintük a zenében nem világos a jogi különbség a szabadon használható “gondolatok” és a védett “kifejezések” között. Ha az első fokú bíróság ítéletét nem változtatják meg másodfokon, az “nagyon káros lenne a zenei közösség számára, elfojtaná a kreativitást” – írják a korábban megjelent elemzések egy részét visszhangzó levélben (ezeket itt foglaltuk össze).
Tíz zenei szakértő is hasonló levelet küldött a bíróságnak, amelyben a konkrét, a szerzeményekre vonatkozó részletekbe is belemennek, és többek között azt írják: “a szakértők véleménye egybehangzó: a Blurred Lines és a Got to Give It Up között nincs tényszerű harmonikus hasonlóság”. Szerintük a bíróságnak lett volna szabad esküdtszék elé engedni az ügyet; ők ugyanis feltehetően a “feeling” és a “groove” általános hasonlóságát találták jogsértőnek.