A Vivendi eladná a Universal Music Group akár felét is

Hivatalosan megerősítette a hatalmas francia médiacég, a Vivendi, hogy a Universal Music Group “akár 50%-át” is eladná “egy vagy több stratégiai partnernek”. A tárgyalások már ősszel megkezdődnének, és arra számítanak, hogy 18 hónapon belül akár be is fejeződhetnek.

Blogunk olvasóinak nem kell hosszan magyarázni, hogy a Universal a három major kiadó közül a legnagyobb; náluk van például a folyamatosan rekordokat döntögető Drake, a Rolling Stones, ők állnak a Despacito sikere, illetve más új latin világsztárok mögött is. A UMG a Vivendi számára nagyon fontos: 2017-ben a Universalnak volt köszönhető a francia óriás jövedelmének 45%-a, és a működési bevétel több mint 70%-a.

Korábban arról jelentek meg hírek, hogy a Vivendi megvizsgálja, milyen eredménnyel járna a Universal tőzsdére lépése, de most ezt elvetették, hivatalosan azért, mert “túlságosan bonyolult” lenne. A UMG értékét a Goldman Sachs 2017 nyarán 23,5 milliárd dollárra tette; idén a JPMorgan elemzése már arról szólt, hogy ez akár a 40 milliárdot is elérheti. Az idei első két negyedévi jelentések is igen kedvezőek: nemcsak a bevétel nőtt, hanem az elért haszonkulcs is.

A Billboard cikke a Vivendi CEO-ja, Arnaud de Puyfontaine és Wall Street-i elemzők beszélgetésére támaszkodva közöl még több részletet a tervezett tranzakcióról. Puyfontaine arról beszélt, hogy a Vivendi a zeneiparban jól érzékelhető fellendülést, a befektetői érdeklődés növekedését szeretné kihasználni, valamint a megfelelő partnerekkel együtt rá is erősíteni a trendre. Azt is elmondta, hogy a UMG vezetése, az általuk meghatározott stratégiai célok nem fognak változni. Az “akár 50%” megfogalmazás is arra utal, hogy a Vivendi a UMG irányítását mindenképpen szeretné megtartani.

A Billboard arról is spekulál, hogy milyen cégek lehetnek a “stratégiai partnerek”. Tekintve, hogy már az EMI megvásárlását is csak úgy hagyták jóvá, hogy a Universalnak a kiadó kb. egyharmadát el kellett adni a Warner Music Groupnak, aligha valószínű, hogy átmenne az európai és amerikai versenyhivatalokon. ha a vevő egy major kiadó lenne. A “stratégiai partner” megfogalmazás illene egy, zenével (is) foglalkozó tech cégre is (mondjuk a Spotify, netán egy kínai tech óriás), azonban a Billboard szerint nem valószínű, hogy az egyik mellett tulajdonostársként annyira elköteleződne a Vivendi, hiszen azzal a többiek platformjain kerülhetne kedvezőtlen helyzetbe.

Így a lap szerint leginkább hollywoodi filmstúdiók, illetve magántőke-befektetési alapok jönnek szóba – bár ha egy utóbbi vásárolna tulajdonrészt a Universalban, akkor lehet, hogy később a nyereség realizálása érdekében a most elvetett tőzsdére lépésnek is el kellene jönnie.



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Discover more from

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading