Ne csak magadnak írd a dalt! Szövegírás és lelki egészség

Mint arról részletesen itt írtunk, sok szó esik mostanában a zenészeket és zeneiparban dolgozókat az átlagnál jelentősen magasabb arányban fenyegető lelki betegségekről, ennek okairól. Másfelől régóta halljuk azt is, hogy egy-egy dal vagy album megírása “terápiaként” szolgált az alkotók számára. Itt van például a BBC összeállítása olyan sztárok nyilatkozataiból, mint Adele, Ed Sheeran, Miley Cyrus stb. Igaz, idézik a Years & Years frontemberét is, aki hangsúlyozza, hogy “a zene lehet pozitív vagy akár terápiás hatású, de a terápia legjobb formája mégiscsak az, hogy elmész egy szakemberhez terápiára.”

Érdekes adalék ehhez a kérdéshez egy cikk, ami nyáron jelent meg a Mindset pszichológiai oldalon. Az Írd ki magadból, de ne versben mondd el! – Miért nem segít az írás a költőkön? című cikk több tudományos kutatásra támaszkodva azt részletezi, hogy a történetmesélő “expresszív írás” azért van jó hatással a mentális egészségre, mert

  • jelentést ad az elbeszélt traumatikus eseményeknek: “képessé válunk arra, hogy azt, ami addig a fejünkben, lelkünkben kavargott, most kézzel fogható és kezelhető valamivé változtassuk és értelmet találjunk neki”;
  • perspektívaváltást, az élmények külső nézőpontú elemzését teszi lehetővé: “akik egyes szám első személyű helyett első szám harmadik személyű nézőpontból írnak, jobb mentális egészséggel jellemezhetők”;
  • valamint segítheti az érzelmek viszonylagos semlegesítését: jobb terápiás hatású egy történet megírása, ha abban az érzelmek mellett a kognitív tartalmak is megjelennek; továbbá ha a negatívak mellett pozitív érzelmek is szerepelnek bennük.

Viszont a versírásnak nincs ilyen terápiás hatása, amire a feltehető magyarázat az, hogy “a vers általában rövidebb, egyértelműen fragmentáltabb és sokkal többféle struktúrát megengedő mű. Ezek a tulajdonságai pedig kevesebb teret adnak azoknak a terápiás hatásoknak a megteremtésére, amiket a narratíva kapcsán taglaltunk. A versírás általában nem értelmező, nem perspektívaváltó és sokszor nem is felszabadulást kiváltó funkciót tölt be, annál sokkal impulzívabb, sokkal „szűkszavúbb”, kevesebb tényezőt felfedő műfaj” – olvasható a Mindset cikkében. A versírás “sokszor megtart az adott problémán való rágódáson, ami továbbra is lefoglalja a belső energiáinkat, ezáltal pedig ronthatja a mentális egészségünket”. (A cikk egyébként felveti azt a kérdést is, hogy “mi volt előbb, a költő vagy a szomorúság?”, vagyis hogy a mentális betegségek magas aránya a költők között annak köszönhető-e, hogy eleve az adja a fejét versírásra, aki legalábbis hajlamos a lelki instabilitásra.)

Hogy állunk ezt tekintetbe véve a dalszövegírás terápiás jellegével? Egyrészt felvethető az, hogy manapság a dalszerzés nagyon gyakran sokszereplős tevékenység, így ha magában a szövegben esetleg nem is jön létre a jótékony perspektívaváltás, a közös alkotás folyamatában, beszélgetés közben ez megtörténhet. Ezt mondja például a fent idézett cikkben Miley Cyrus: egy dal megírásához “órákon keresztül átbeszélitek, hogy mi történt, a legapróbb részletekig”. Igaz, a a One Directionben sztárrá lett, majd szólópályára lépő Zayn pedig pont arról beszélt, hogy amíg a zenekar tagja volt, “nem volt időm arra, hogy átgondoljam, mi történt, mi volt belőle a jó és mi a rossz, és hogy megkeressem mindennek az értelmét” (visszhangozva a fenti terápiás hatások egyikét, a jelentésadást).

Másrészt a professzionális dalszerzőknek “szakmai kötelességük”, hogy a közönséget is figyelembe vegyék az alkotásnál. (Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének költők, akik ugyanezt ne tennék meg.) Az online zenei mentorálást biztosító Soundfly blogján nyáron megjelent egy cikk, ami ahhoz ad tanácsokat, hogyan érheti el egy szövegíró, hogy az alkotása ne kizárólag saját maga számára érdekes módon szóljanak az érzéseiről, hanem egyben képesek legyenek a hallgatót is megfogni. Érdekes módon ezek a tanácsok pont olyanok, amik megfeleltethetőek a pozitív terápiás hatású írás fenti jellemzőinek, a perspektívaváltásnak, jelentésadásnak, illetve a kognitív elemzés igénye is megjelenik köztük. A Soundfly blogja a következőket javasolja:

  • Hallgasd meg a zenédet külső füllel. A szerző itt kicsit keményen fogalmaz: “képzeld el, milyen lenne a dalod egy olyan ember fülével hallgatva, aki nem ismer téged személyesen, és nem is érdeklődik irántad. Tudom, hogy ez durvának hangzik, de ez a gyakorlat segíteni fog abban, hogy a szövegeddel azt kommunikáld, amit akarsz, hogy rajtad kívül mások is értsék, miről van szó.”
  • Fogalmazzuk meg pontosan, milyen érzelmet akarunk megragadni: nevezzük meg, gondolkodjunk el azon, mi okozza és mit okoz, milyen más érzelmekkel van kapcsolatban. Fogalmazzuk meg azt is, mi inspirál minket. Írás közben így tudjuk ellenőrizni, hogy valóban ezt sikerült-e megragadnunk.
  • Tegyük fel a kérdést: “meghallgatnám-e ezt a dalt?” (Mármint ha nem mi írtuk volna). Másként fogalmazva azt érdemes megvizsgálni, hogy mi tesz minket egyedivé, és hogy ez megjelenik-e a dalban. Itt a szerző megjegyzi, hogy önmagunk ilyen külső elemzése egyesek számára elbátortalanító hatású lehet – ők persze ne csinálják.


Kategóriák:Hírek

Címkék:, , , ,

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: