Csakúgy, mint az első napról szóló beszámolónk, a második DEX második napjáról szóló cikk is csak kis részét tudja bemutatni annak, ami a BMC-ben történt. Mint ahogy tavaly, idén is érkeznek majd később a videók az előadásokról, workshopokról.

Az auditórumban a második nap délelőttje a kínai popzenéről szólt, illetve kisebb részben a koreairól (utóbbiról az előző nap Will Simms bővebben is beszélt). Ken Chong tartalmas előadásban foglalta össze, mit kell tudni a kínai zenéről és piacról, arra kifuttatva előadását, hogy az európai dalszerzőknek miért és hogyan érdemes megpróbálni belépni erre a hatalmas piacra. Mint mondta, a szerzői jogok területén egyre jobb a helyzet, bár még messze van a tökéletestől; a kínai könnyűzene gyorsan változik, viszont a jogi környezet meglehetősen kiszámíthatatlan, a kormány lépése nem számíthatók ki előre.

Az viszont biztos, hogy Kínában a zenefogyasztás túlnyomó többsége, 82%-a a helyi zene. A “C-pop” pedig különbözik nemcsak az európai-amerikai poptól, de a japán vagy koreai popzenétől is. Főként a balladák népszerűek, akusztikus hangszerekkel kísérve. Fontos, hogy könnyen énekelhető legyen a dallam, hiszen hódít – és a bevételeknek is jelentős részét adja – a karaoke; a nyugati popzenénél hosszabbak a dallamívek, általában jellemzőek a bonyolultabb akkordmenetek, viszont jóval kisebb a dob szerepe.

Ugyanakkor egy hatalmas országban még azok a műfajok is, amiket alig néhány százalék hallgat, rengeteg embert érnek el. A nyugati trendek kis késéssel megjelennek itt is, bár nem mindegyik, például a vokálhangminták feldarabolásának Európában és Amerikában elterjedt módszere Kínában nem lett népszerű. A nyugati műfajokhoz a kínai dalszerzők még nem igazán értenek jól, viszont Ken Chong szerint gyorsan tanulnak, úgyhogy most van itt az ideje, hogy az európai szerzők megpróbáljanak megjelenni Kínában.

Mint mondta, a demók tekintetében nincsenek túl magas követelmények a hangminőséget tekintve (szemben mondjuk a K-poppal); az A&R-osok elsősorban a dallamot figyelik, és ha az tetszik nekik, akkor valószínűleg kelleni fog nekik a dal, akkor is, ha a szöveg nem jó nekik, mert nem illik mondjuk a kinézett előadóhoz. Ehhez Ken Chong hozzátette, hogy ha egy helyi szerző ír szöveget a dalra, akkor lehet, hogy gondot okoz majd, hogy a zeneszerző érvényesítse azt, hogy ő is jogtulajdonos. Egy elutasított demót egyébként máshol meg lehet próbálni elsütni, szemben a K-pop gyakorlatával.

Ha valaki nem olyan híres, hogy megkeressék, ha “nyugatias” zenét akarnak, akkor együttműködéseken keresztül lehet megjelenni a kínai piacon. Mivel Kínában azok a közösségi oldalak, amiken nálunk jellemzően felveszik egymással a kapcsolatot a zenével foglalkozók, nem elérhetők, ezért leginkább a szingapúri vagy tajvani zeneműkiadók és azok kínai kapcsolatai lehetnek praktikus belépési pontok. Érdekes módon egyébként szerinte a tajvani popzene jobban kötődik a hagyományokhoz, Kínában sokkal nagyobb a nyitottság a nyugatra.

A szűken vett könnyűzenei piac mellett más lehetőségek is vannak, például rengeteg a valóságshow, a tehetségkutató műsor, illetve japán mintára Kínában is megjelentek a holografikus virtuális sztárok – ezek mind újabb lehetőségek egy zeneszerző számára. Továbbá a digitális innovációban olyan újítások jelentek meg, mint a rendkívül népszerű, élőben online közvetített koncertek, amelyek alatt a rajongók virtuális ajándékokat küldhetnek kedvencüknek – amiket pénzért vásárolnak meg. Ken Chong idézett egy szakértőt, aki szerint ha Kínában teljes mértékben elkezdik majd tisztelni a szerzői jogokat, akkor ez lesz a világ legnagyobb szórakoztatóipari piaca.

A Ken Chong által mutatott “tipikus” C-pop sláger:

Egy kerekasztal-beszélgetés főleg a plágium – sajnos nagyon aktuálissá vált – kérdéskörét járta körül. Tóth Péter Benjamin elmondta, hogy az Artisjus ilyen kérdésekben nem foglalhat állást; ha felmerül egy vád, akkor a vitatott műhöz tartozó jogdíjakat függő számlára teszik, és csak akkor fizetik ki, amikor eldől, ki a jogosult. Ugyanakkor eloszlatott néhány közkeletű mítoszt: nincs olyan szabály, hogy “hét hang megváltoztatása” után már nem lehet plágiumról beszélni, vagy az egyezések meghatározott százalékos arányát kellene figyelembe venni – illetve, tette hozzá Czutor Zoltán, tévesek azok az elképzelések is, hogy bizonyos hosszúságnál rövidebb részt át lehet venni (vagy mondjuk egy filmben fel lehet használni jogosítás nélkül). A szerzői jog régóta szembesül azzal, hogy egyes műfajoknak megvannak a jellegzetes alkotóelemei, és ezek felhasználást nyilvánvalóan meg kell engedni. A lényeg az, hogy “több elem együtt, összbenyomásában” mit eredményez – magyarázta Tóth Péter Benjamin.

JumoDaddy beszélt egyrészt a hangmintázásról, ahol szintén kérdéses a lopás vagy a kreatív, tudatos újraértelmezés közötti határ; szerinte itt nem volna szabad visszavetni a művészi szabadságot. A beszélgetésben többen is elmondták, hogy az gyakran előfordulhat, hogy valaki úgy használ fel mondjuk egy dallamot, hogy nem tudja, hogy az már más dalban szerepelt – akár véletlenül, akár azért, mert nem tudatosan emlékszik rá, de azt hiszi, ő találta ki. Az ilyen esetek elkerülésére a legjobb módszer, ha az ember barátainak, zeneszerető ismerőseinek még a megjelenés előtt megmutatja a dalt, így nő az esélye annak, hogy valaki észreveszi ezt a nem szándékolt egyezést. De így is előfordult már, hogy megjelent számhoz kommentelték oda a rajongók, hogy egyes megoldások honnan ismerősek – mondta JumoDaddy. Szerinte egyébként a plágium nemcsak jogellenes, de manapság egyenesen “butaság” is, hiszen a technológia fejlődésével egyre gyorsabban és egyre biztosabban fény fog derülni rá.

Hegyi György két szerző-előadóval beszélgetett úgy, hogy ő is, illetve vendégei is három-három dalt választottak, és ezeket a közönséggel együtt sötétben végighallgatták. Presser Gábor például több olyan “zenekari darabot” hozott, amelyek hosszuk miatt egyáltalán nem rádiós játszásra készültek (bár annak idején szóltak rádióban), hanem az volt a céljuk, hogy “a zenekar játszhasson, a dobos dobolhasson, a zongorista zongorázhasson” stb. Másoknak írt dalairól azt mondta, hogy ezeket csak úgy tudja megalkotni, ha “végtelenségig belebújik az ő bőrébe”, és ezek így olyanok lesznek, hogy más előadónak nem is lehet odaadni őket. “Amit magamnak írok… azt szokták aztán elkérni előadóművész barátaim” – mondta.

Többször beszélt arról , hogy ha az embernek már komoly pálya van a háta mögött, akkor egyes dalainak számos változatával, értelmezésével fog találkozni, és ő olykor “tátott szájjal szokta visszahallani”, hogy egyes feldolgozások mit hoznak ki a szerzeményeiből. Beszélt a média eligénytelenedéséről; mint mondta, szerinte a zeneszerzők jobb helyzetben vannak, mert ha az a rádiók igénye, hogy pl. “trendi latinos” zenét kell csinálni, akkor ebből még lehet igényeset csinálni; szövegeknél ez nehezebb. Bár hangsúlyozta, hogy nem akar tanácsokat adni fiatal szerzőknek, a beszélgetést azzal fejezte be, hogy ha van egy szabad félóránk, vegyük kézbe a hangszert, jegyzetfüzetet stb. “Nem baj, ha nem lesz belőle semmi – az a fontos, hogy ezekből lehet valami.”

Caramel beszélt arról, hogy még mindig nem tudja előre kitalálni, mi fog tetszeni a közönségének, de nem is akarja. “Azokat a dalokat szeretem, amik kikívánkoznak belőlem” – mondta; ugyanakkor az is fontos neki, hogy “ne váljak öncélúvá”, ne csak neki magának szóljon a dal. Hegyi György provokatív felvetésére, hogy mi értelme van olyan hangszerelési finomságokat beletenni a dalokba, amikre a rádióban rábeszélnek, a laptop hangszóróján pedig nem hallatszik, azt mondta: ezt el kell engedni. Amúgy ha kevesen is, de biztos vannak, akik úgy hallgatnak zenét, hogy figyelik ezeket; ráadásul “nekünk is kell benne valami örömet találni, és nekünk ez a játszóterünk” – mondta.

A Lélekdonorról szólva a fentieknek megfelelően nem akarta “megfejteni”, hogy mitől lett ez a legnagyobb sikere. “Valószínűleg tudtak vele azonosulni; érthető, egyszerű, nincs túlfejtve” – mondta. Szerinte az érdekes cím is hozzájárulhatott a sikerhez. Mint mondta, szeret a lágyság, érzelmesség és a “gépies, robotos, tudományos” fogalmak ellentétével játszani. Itt az a – bevallottan “szirupos” – gondolat járt az eszében, hogy ha szeretünk valakit, akkor “az kicsit olyan, mintha lelket cserélnénk. Erről beugrott egy műtét, elképzeltem, hogyan cserélünk lelket, érzéseket”.

Fotók: Somay Márk

Categories: Dalszerző Expo, Hírek