Valószínűleg az elmúlt évek egyik legizgalmasabb hazai könnyűzenei produkciója az elektronikus hangszerelést népzenével ötvöző Дeva. Takács Dorina különböző inkarnációk formájában, szólóban vagy teljes zenekarral adott koncertjeit egyre nagyobb érdeklődés kíséri a közönség részéről itthon és külföldön egyaránt, ezzel párhuzamosan a szakma is kiemelt figyelemmel követi útját. Nemrég Artisjus-díjat is kapott Az Év Junior Alkotója kategóriában, ennek apropóján olyan témákról beszélgettünk, mint a produkció önazonossága, a megnövekedett figyelem kezelése, vagy az elismerések szerepe egy esetleges alkotói válság idején.
Dal+Szerző: Nemrég léptél fel – immár ha jól tudom, másodszor – a Budapest Parkban, ezúttal az Analog Balaton társaságában. Milyen volt a fogadtatás, hogy sikerült a koncert?
Takács Dorina: Hihetetlen élmény volt, nyolcezren jöttek el, ennyi ember előtt még sosem játszottunk. A zenekarral nagyon sok újdonsággal készültünk, ezért volt némi kihívás a koncertben. Közel flow-élmény volt ez az alkalom, amire elég régóta vártam, hogy megérkezzen. Előtte három hónapig egy koncertet sem vállaltam el, amire nagy szükségem volt.
D+Sz: Azt korábban közzé is tetted a közösségi felületeiden, hogy az év eleje egy kicsit csendesebb időszaknak ígérkezik. A nyári koncertekre szerettél volna feltöltődni, vagy általánosságban is igényelted ezt?
TD: Általában véve is úgy éreztem, hogy nem álltam meg már nagyon régóta, és nagyon jót is tett a lelkemnek, hogy három hónapra majdnem teljesen kiszakadtam a zeneiparból, az előadóművészi létből. Csak néhány fontos dologgal kellett foglalkoznom, a nyári koncertek szervezésével és hasonlókkal. Nagyon soknak éreztem a munkát is, a felkészülést is, emellett szerettem volna valami újdonságot az élő produkciót illetően, és természetesen szükség is volt némi időre, hogy egy teljesen új szettet összerakjunk. Nem lehet folyton pörögni, mert aztán megáll a gépezet. Ez a szünet nagyon-nagyon jót tett, a későbbiekben többször be fogok iktatni ilyen „üres” időszakokat.
D+Sz: Sokaknak pont az alkotás jelenti a feltöltődést. Neked, aki nemcsak zenészként, de képzőművészként is tevékenykedsz, hogy alakul ez? Kikapcsolódásként is új dalokat írsz például, vagy inkább olyasmit csinálsz, aminek semmi köze az alkotói énedhez?
TD: Ez most érdekesen alakul, mert egy ideje nem tudtam szívből zenét írni. Amikor mégis, akkor azt éreztem, hogy valamit „akarok” csinálni, és nem belőlem jön. Annyira le voltam merülve, hogy nem volt miből dalt írni. Nagyon nehézkes volt ez. Végül letettem arról, hogy akaratból dalokat írjak, így teljesen mással töltöttem ezeket az időket. Az elején a lehető legegyszerűbb dolgok töltöttek fel leginkább: kertészkedés, földmunka, főzés, takarítás, olyan dolgok, ami másnak talán éppen mindennapi nyűg.
D+Sz: Azért az ilyen kaliberű koncertek, mint a Budapest Park, mindenképpen azt jelzik, hogy még a tavalyi évhez képest is felpezsdült a levegő körülötted. Ráadásul ezzel párhuzamosan különböző díjakra is jelöltek, mint februárban a Glamour Women of the Year, illetve az Artisjus-díj Az Év Junior Alkotója kategóriában, amit aztán meg is kaptál. Mennyire értek meglepetésként ezek az elismerések?
TD: Nem is tudom. Tényleg érdekes, hogy az elmúlt két év alatt mennyi díjra jelöltek, és mennyit meg is kaptam. Nálam ez egyszerre megnyugtató és motiváló erővel hat, hiszen az Artisjus-díj esetében szakmabeliek azok, akik azt mondják, hogy jól csinálom, amit csinálok. Azt nem feltétlenül érzem, hogy sokkal-sokkal több lennék ettől, azt viszont igen, hogy sokkal motiváltabb vagyok, sokkal biztosabb a saját munkámban, hiszen ha a szakma visszaigazol, az sok szempontból megerősít.
D+Sz: Felelősség, ha egy művész díjat kap a szakmától?
TD: Szerintem nagyon is az, de nem érdemes túlaggódni, és én is próbálom így kezelni. Inkább egyfajta ösztönzésnek élem meg: tudom, hogy erre vezet az utam, akkor is, ha vannak nehézségek, és nagyon-nagyon sok erőt ad ez. Szerintem csak fenn kell tartani azt a szintet, amit az ember akkor is tartott, mielőtt megkapott volna bármilyen díjat. Én legalábbis erre törekszem.
D+Sz: Meg hát nyilván senkinek nem az a fő gondolata egy új dal vagy szöveg megírásakor, hogy annak méltónak kell lennie a korábbi elismerésekhez.
TD: Nem, nem is szabad hagyni, hogy befolyásoljon. Talán akkor, amikor az ember kétségbe van esve, akkor ezek jól tudnak jönni. Eszedbe jut, hogy mennyien bíztak és bíznak benned, ezért mész tovább. Inkább motivál, mint megijeszt.
D+Sz: Mi az, ami miatt kétségbe tudsz esni egy alkotói folyamat során?
TD: Ha úgy érzem, hogy nem tudok újat mutatni. Szerintem egy művésznek mindig meg kell újulnia.
És ezt nem csak saját magáért kell megtennie, hanem a közönségért is. Ha ez a megújulás nem következik be időről időre, akkor szerintem előbb-utóbb megérkezik a kiégés. A megújulás igénye amúgy is ott van mindannyiunk életében, mindenki számára nagy feladat ez személyes szinten is, de mivel egy előadó, egy zenész esetében a közönség is bevonódik a folyamatba, ez bizonyos szempontból még nehezebbé teszi a dolgot. Szóval talán ez az, ami kétségbeejtő tud lenni, amikor úgy érzem, nincs erőm megújulni, vagy amikor úgy érzem, azt se tudom, hogyan tovább. Amikor átvitt értelemben már túl hosszú a tél, és tudom, hogy hamarosan jön a tavasz, de még nem látom, mikor kezdődik el. Hogy már holnap eljön, vagy várhatok még ezer évig, hogy vége legyen a télnek? A tél persze nem tart örökké, de a folytonos megújulásra való törekvés olykor átalakulhat szorongássá.
D+Sz: De azért mindig vannak pozitív impulzusok, amik átsegítenek ezen.
TD: Szerintem ilyenkor csak kicsit hátrébb kell lépni, kicsit vissza kell találnunk önmagunkhoz, olyankor általában az erő is visszatér, aztán mehetünk tovább. Rám ez a feltöltődős időszak, és mindaz, ami utána következett, nagyon pozitívan hatott, és most már várom, hogy végigkoncertezzük a nyarat.
D+Sz: Mennyire nehéz megőrizned a produkció lényegét, illetve benne önmagadat akkor, amikor viszonylag rövid idő alatt nagyon sokan felfedezik maguknak azt, amit csinálsz?
TD: Szerintem azon múlik, hogy mennyi időt szánunk magunkra. Ha az ember ebbe nagyon belegörgeti magát, akkor elszállhat a feje, vagy egyszerűen csak lehúzhatja akár nagyon mélyre is ez a hirtelen jött változás. Ébernek kell maradni. Sokszor fel kell tenni a kérdést, hogy ki is, mi is vagyok én, és mi az, ami nem.
D+Sz: Szerinted mi az oka annak, hogy azzal, amit csinálsz, sokan – és egyre többen – tudnak azonosulni a közönség és a szakma részéről egyaránt?
TD: Jó kérdés. Nem akarom szétszedni két részre mindazt, amit csinálok, hogy elektronika és népzene, de úgy érzem, talán mégis itt rejlik a válasz. Mivel mostanában népszerűek az elektronikus zenék, ez a műfaj most alapvetően megmozgatja az embereket. Ha ez jól meg van keverve valamiféle, mondjuk úgy, értéket képviselő tartalommal, jelen esetben nálam népdalokkal, illetve kórusművekhez hasonló szólamvezetésekkel, akkor ez működni tud olyanok számára is, akik az értéket, a tartalmat keresik egy produkcióban, de ugyanígy azoknak is, akik arra koncentrálnak, hogy el tudják engedni magukat, és csak táncolni vagy épp sírni szeretnének egy jót.
D+Sz: Azt már mondtad, hogy a nyáron sokfelé jártok majd. Hol láthat titeket a közönség a mostanában, illetve mik a terveid a most következő koncertszezon után, mikorra várható esetleg új kiadvány, új zene tőled?
TD: Idén nyáron ott leszünk több hazai fesztiválon, de megyünk külföldre is, lesz koncertünk Csíkszeredán, és Norvégiába is eljutunk majd, ott szólóban lépek majd fel egy kisebb helyen, Oslo mellett. De ezeken kívül is lesznek izgalmas dolgok. Az év második felében érkezik majd egy videoklip egy új dalhoz, amit még nem hallott a közönség, és utána is biztosan jönnek majd az újabb szerzemények, de nincsenek még konkrét terveim mindenre. Az első albumomat határidőre készítettem el, aminek megvolt a jó oldala is, de abban biztos vagyok, hogy a következőnek több időt szeretnék adni. Szóval ezúttal nem szeretnék kereteket szabni, és úgy vagyok vele, hogy jön majd minden magától, aminek jönnie kell.
Interjú: Kovács Attila
Fotó: Labancz Viktória
Az interjú eredetileg a Dal+Szerző magazin 2023/1. számában jelent meg.
TAKÁCS DORINA (ДEVA)
A 22 éves énekes-dalszerző üstökösként robbant be a hazai könnyűzenei színtérre szólóprojektjével, amelyben szerző, producer és énekes is egyben. Élőben teljes zenekaros felállásban koncertezik. Különleges zenéje egy ősi földre kalauzolja a hallgatókat, amelyben a számokat atmoszferikus lágy hangok, selymesen pulzáló basszus és a magyar népdalok misztikus világából merített többszólamú mantrák jellemzik. Több kislemez után Дeva bemutatkozó albuma Csillag címmel Zságer Balázs kiadójánál (Move Gently Records) jelent meg, ezzel egyidőben megkapta a neves Music Moves Europe díjat és a Petőfi Rádió legjobb női előadói díját is. A hazai fesztiválok mellett fellépett a Vienna Waves-en, a Eurosonicon, valamint a Great Escape és a Superbloom fesztiválokon is.
Both Miklós laudációjában így ír róla: „Дeva egyedi hangzásvilágot teremtett, amely izgalmasan ötvözi a Kárpát-medence hagyományos népzenei gyökereit a kortárs zenei és stúdiótechnikai trendekkel. Zenei kísérletezése által a laikus hallgatók számára is megnyílnak az átjárók a látszólag össze nem illő zenei stílusok között. A magyar zenei élet egyik figyelemre méltó tehetsége, aki új távlatokat nyithat a magyar zenei világ számára.”
Categories: Dalszerzőkről
Leave a Reply