Elutasította a szerzői és előadói jogdíjak inflációs értékkövetését az igazságügyi miniszter

Tájékoztatjuk jogosultjainkat, hogy az igazságügyi miniszter a jogosultakat példátlanul sújtó döntést hozva elutasította az összes közös jogkezelő egyesület, lényegében valamennyi 2024. évre előterjesztett és inflációkövető díjemeléssel megállapított jogdíjakat tartalmazó díjszabását. Ez a döntés súlyos és helyrehozhatatlan károkat okoz a szerzők és előadóművészek tízezreinek, a film- és hangfelvétel előállítóknak.

A döntést nem tartjuk elfogadhatónak, ugyanis a miniszter álláspontjával szemben a jogdíjak reálértékét a közös jogkezelők kötelesek megőrizni.

Az infláció mértékét meg nem haladó jogdíjemelésre vonatkozó javaslatunk követte az elmúlt évtized során tartósan kialakított jogértelmezési és jóváhagyási gyakorlatot. Vitás szakmai kérdésekben a közös jogkezelő egyesületek eddig lehetőséget kaptak az előzetes érdemi egyeztetésre, és az igazságügyi miniszter minden esetben jóváhagyta azokat a díjszabásokat, amelyek az infláció okozta reálérték-vesztést kompenzálták. Javaslatunkat ezúttal is a kulturális miniszter és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala támogató véleményeinek birtokában, továbbá sok esetben a felhasználók egyetértésével tettük meg.

Mindezek alapján az Artisjus, az EJI, a FILMJUS, a HUNGART, a MAHASZ és a Magyar Reprográfiai Szövetség azzal a kéréssel fordult az igazságügyi miniszterhez, hogy vizsgálja felül elutasító határozatát a művészeket, jogosultakat érő károk elkerülése érdekében.

Kérdések és válaszok:

Mi a jogdíjtarifák elfogadási folyamata?

A közös jogkezelők a jogi szabályozás szerint évente nyújtanak be új jogdíjközleményt, amelyet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala előtt zajló jóváhagyási eljárásban
– a kultúráért felelős miniszter, valamint
– a jelentős felhasználók és felhasználói érdekképviseletek véleményezésével kell megvédeniük.
Végül a formális jóváhagyásról az igazságügyi miniszter dönt.

Mi történt 2023 végén?

A folyamat 2023 őszén lezajlott, a jogdíjfizetők sem jeleztek tiltakozást, mind a kulturális tárca, mind az SZTNH jóváhagyási javaslattal terjesztette elő a díjszabásokat az igazságügyi miniszternek, azok ott most mégis elutasításra kerültek. Az érintett művészek száma több tízezer; ők az emelés elutasításával elesnek még annak az esélyétől is, hogy a jövedelmük közelítsen az inflációhoz.

Hogyan biztosítja a törvény a jogdíjak értékkövetését?

A művészek számára eleve hátrányos rendelkezés, hogy az inflációkövetést a közös jogkezelési törvény értelmében csak nagyon késve tudják alkalmazni (a 2024-es időszakra a 2022-es éves inflációt tudnák legfeljebb emelésként alkalmazni). Tehát ha a miniszter jóváhagyná a díjszabásokat, egyelőre akkor is késne a jogdíjak értékkövetése.

 inflációátlagbér*minimálbérszerzői jogdíj
2022. januárra**+5,1%+14%+19%+0%
2023. januárra**+14,5%+13%+16%+5%
2024. januárra**+18%+6%***+15%+14,5%    +0%
össz 3 év+42%+36%+59%+20%       +5%
* teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete
** az 1 évvel korábbi adathoz képest
*** 2023. szeptemberi adattal

Milyen indokkal utasította el a jóváhagyást a miniszter?

Az elutasítás okaként a miniszter az inflációkövető emelés nem megfelelő indoklását jelölte meg, kimondva, hogy önmagában az idei 18%-os infláció nem indokolja, hogy a jogdíjak akár csak 14.5%-al emelkedjenek.
A jogkezelők álláspontja világos: a szerzői jogok gazdasági értéke azonos, így egy megváltozott árkörnyezetben annak értékkövetése mindenképpen szükséges.

Mely jogdíjakat érinti az elutasítás, és melyeket nem?

Az elutasítás nem érinti hátrányosan a százalékosan meghatározott jogdíjakat (pl. online, belépős koncert/fesztivál, rádiós, tévés jogdíjak). Viszont hátrányos a tételesen, összegszerűen meghatározott jogdíjakra, pl. gépzenei területen, amiből minden szerző más elhangzásai alapján arányosan részesül (ráosztás).

Mit tesz most az Artisjus a helyzet megoldásáért?

Az érintett közös jogkezelők, így külön az Artisjus is az igazságügyi miniszterrel mind az elutasítás előtt, mind utána próbálták felvenni a kapcsolatot, egyelőre sikertelenül. December 19-én kiegészítő indoklással kértük a minisztert határozat módosítására, tehát a díjszabások jóváhagyására.
Emellett vizsgáljuk a jogorvoslati lehetőségeket.

Hogy fog az Artisjus jogdíjakat számlázni 2024. január 1-jétől?

Mivel az eljárás sajnos mindenképpen hosszú időt vesz majd igénybe, így januártól a jogosítást várhatóan csak az emelés nélküli, 2023-as jogdíjmértékekkel fogjuk tudni megkezdeni.



Categories: Artisjus, Hírek

Tags: , , , , , , , , , , ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .