Október 26-án, csütörtökön lesz az első Fair Play Nap, amikor többféle formában a legális zenefogyasztás mellett kampányolnak majd klubok, zenészek. Készül például egy videó, amit a résztvevő koncerthelyszíneken lejátszanak majd.
A kampányról Horváth Péter (ProArt), Jeszenszky Zsolt (Mahasz) és Jónás Vera beszélt egy sajtótájékoztatón. Elmondták, hogy az alapvető cél az volt, hogy pozitív üzenetet találjanak a kampánynak, tehát például el akarják kerülni a „ne kalózkodj” negatív felhangját, vagy azok megbélyegzését, akik a YouTube-ról – talán nem is tudják, hogy illegálisan – leszedett (rippelt) zenét hallgatnak.
A ProArt korábbi kampányai, például a nagyszabású, dedikálással összekötött 2005-ös Együtt a zenéért akció, még akkor indultak, amikor a fizikai hanghordozók eladása számottevő volt, bár már csökkent. Ma inkább arra kell felhívni a figyelmet, hogy rengeteg legális lehetőség van a digitális zenehallgatásra, jelen van az összes fontos szolgáltató Magyarországon – csak ezek nem igazán ismertek még a közönség számára. Illetve ezeken belül is jó lenne inkább a fizetős megoldások (pl. a stream előfizetés) felé terelni a rajongókat.
Mint Jónás Vera mondta, a tudatos fogyasztás a 21. század egyik meghatározó fejleménye, és fontos lenne, hogy ez a zenében is megjelenjen. Ők például minden koncerten elmondják, hogy akkor tudnak zenélni, ha bevételhez jutnak, és a rajongók a leghatékonyabban a merch pultnál vásárlással tudják támogatni őket. Általában is az a kampány üzenete, hogy „Összetartozunk!” – vagyis „a zenei alkotók anyagi elismerése kölcsönös érdek, mert a fogyasztó jó zenéket szeretne, a zenéből élő alkotóknak pedig ehhez bevételre van szüksége.”
Persze azzal a kampány elindítói is tisztában vannak, hogy nem fognak tömegek „morális megfontolásból” hirtelen átállni az előfizetésre. Nyilvánvalóan inkább praktikus szempontok számítanak (pl. a stream szolgáltatók az előfizetők számára biztosítják az offline zenehallgatást), illetve az, ha a torrentezés helyett mondjuk a Spotify-használat lesz a „menő”. Ezek a folyamatok már el is indultak, de azért érdemes rájuk erősíteni a kampánnyal.
A tervek szerint később majd bővülő Fair Play napon először a következő előadók vesznek részt: Drastik Putto, Jónás Vera, Lóci Játszik, Margaret Island, Váczi Eszter Quartet – valamint a következő klubok: A38, Akvárium, Budapest Jazz Klub, Helynekem, Kuplung, Rómer Kvelle, Zebra. A honlap itt található, a Facebook-profil pedig itt.
Categories: Hírek